A rendőrség jelöletlen autói
A rendőrség pénteken közleményben cáfolta, hogy a közlekedési jogsértések kiszűrésére használt civil autókkal gyorshajtásra kényszerítik a közlekedőket.
Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken honlapján közölte: a járőrautókkal a mások életét is veszélybe sodró sofőröket kevésbé lehet kiszűrni, mert a szabályokat jellemzően csak addig tartják be, amíg látják a rendőröket. A rendőrség a balesetek megelőzésért kombináltan alkalmazza az álló és a menet közbeni méréseket - tették hozzá.
A rendőrség korábban is használt közlekedésrendészeti ellenőrzés céljából civil gépjárműveket. A baleseti helyzetre tekintettel április 16-án felújított és hitelesített FámaLézer készülékekkel szereltek fel ezeket a gépkocsikat - olvasható a honlapon. A közösségi médiában terjedő hírekre, amelyek szerint a civil autókkal gyorshajtásba hajszolják az egyébként szabályosan közlekedő sofőröket, úgy reagáltak, hogy a rendőrnek nem érdeke a bírság kiszabása.
A menet közbeni mérésekre alkalmas kocsival nem kell a mért járművel azonos sebességgel, ugyanabban a sávban haladni. A szabályszegésen ért járművet pedig ott állítják le, ahol azt biztonságosan meg lehet tenni, tehát autópálya leállósávjában nem - magyarázták.
-MTI-
A rovat további hírei: Sziréna
Kábítószer hatása alatt bántalmazta szomszédját, letartóztathatják
2025. máj. 18.
Súlyos testi sértés és más bűncselekmény miatt indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki kábítószer hatása alatt bántalmazta egykori szomszédját. A sértett orrcsonttörést szenvedett, értesült a DO.
Dunaújvárosi rendőrök vizsgálták a halálos kimenetelű közlekedési baleset hátterét
2025. máj. 14.
A tragédia Vajtán történt még március végén, a baleset során kigyulladt egy autó, a kocsi 24 éves utasa életét vesztette a tűzben. A dunaújvárosi rendőrök nyomoztak az ügyben: bódult állapotban, engedély nélkül vezetett a sofőr, értesült a DO.
Őrjöngő férfit fogtak el a rendőrök
2025. máj. 13.
Ököllel és asztallábbal esett neki egy férfinak az a 27 éves dunaújvárosi lakos a Szabadság úton még múlt pénteken. A támadó kábítószer hatása alatt garázdálkodott, értesült a DO.
Útlezárások a hosszú hétvégén – figyelem, a buszközlekedést is érinti!
2025. ápr. 30.
Felhívással fordult a közlekedőkhöz a város önkormányzata: a hosszú hétvégén változások lesznek a parkolási rendben és a közlekedés kapcsán is a Vasmű úton és környékén! Változás várható a buszközlekedés terén is!
Megtalálták a hajóbalesetben eltűnt dunaújvárosi férfi holttestét
2025. ápr. 29.
A Budafok-Tétény közelében eltűnt Lieszkovszky Zalán holttestét találták meg Bölcskénél vasárnap kora délután. A dunaújvárosi férfi egy hajóbaleset áldozata lett a közelmúltban – napokig eltűntként keresték, de beigazolódtak a balsejtelmek: életét vesztette.
Dunaújvárosi férfi tűnt el a hajóbalesetben
2025. ápr. 21.
A Csepel TC erőnléti edzője, a Dunaújváros PASE labdarúgóinak és a dunaújvárosi futsalosok volt játékosa, Lieszkovszky Zalán tűnt el a szombat esti dunai hajóbalesetben, értesült a DO.
DSTV: az internet sötét oldala
2025. ápr. 06.
Az Internet Fiesta programsorozata számos érdekes előadást tartogatott a látogatóknak a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. Ilyen volt az Internet sötét oldala című bűnmegelőzési beszámoló arról, hogy egyre több gondot jelentenek az online csalások. Hangkép.








