A minisztériumokról döntenek
Az Országgyűlés ma szavaz a negyedik Orbán-kormány tíz minisztériumának létrehozásáról.
A ház ülése reggel 9 órakor kezdődik. A képviselőcsoportok megállapodása alapján a kormány megalakulásáig napirenden kívüli felszólalások, interpellációk, azonnali kérdések és kérdések nem hangoznak el. A képviselők így azonnal a minisztériumok felsorolásáról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról tartanak összevont vitát. A Fidesz és a KDNP vezető politikusai által jegyezett előterjesztésről várhatóan délelőtt 10 óra után szavaznak is.
Az indítvány alapján a leendő kabinet tíz tárcája a következő lesz: Agrárminisztérium, Belügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Innovációs és Technológiai Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Miniszterelnöki Kabinetiroda, Miniszterelnökség és Pénzügyminisztérium.
A törvényjavaslat rögzíti továbbá, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda a miniszterelnök politikai munkaszervezeteként, a létrejövő Miniszterelnöki Kormányiroda pedig kormányzati igazgatási munkaszervezeteként működik.
Az előterjesztés általános indoklása a kormányzati szerkezetről azt írja: a kormányzati tevékenység irányítását a miniszterelnök végzi. Ennek keretében megszűnik a kormányzati tevékenység összehangolásáért való külön miniszteri felelősség, az e körbe tartozó feladatok a továbbiakban megoszlanak az angolszász mintára létrejövő kormányzati központ szervei között. A kormányzati központ része a Miniszterelnöki Kabinetiroda, a Miniszterelnökség és a Miniszterelnöki Kormányiroda.
A benyújtók hangsúlyozták továbbá, hogy hatékony és gyors reagálású kormányra van szükség, mert a világban percek alatt olyan változások mennek végbe, amelyek "mindannyiunk életét érintik".
Az általános indoklás kitér arra, hogy Magyarország polgárai április 8-án "egyértelműen kijelölték a kormányzás céljait". Meg kell őrizni a keresztény kultúrát, meg kell védeni az országot, meg kell teremteni a teljes foglalkoztatottságot, és támogatni kell a gyermeket nevelő családokat - sorolták.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Jövőre biztosan folytatódik az autóvásár
2024. dec. 05.
Októberben indult útjára az újkori dunaújvárosi autóvásár, hogy egyrészt felidézze az egykori, sokak által kedvelt autóvásárok hangulatát, másrészt havonta egyszer, a vásártér helyszínén lehetőséget kínáljon autó-adásvételre.
"A szövetségünk azt kéri a kormánytól, hogy ne sarcolják tovább az önkormányzatokat"
2024. dec. 05.
November 29-én tartotta tisztújító közgyűlését a Megyei Jogú Városok Szövetsége, ahol Dunaújvárost Szabó Zsolt gazdasági ügyekért felelős alpolgármester képviselte. A szervezet első javaslata az volt a kormány felé, hogy a Versenyképes Járások Program forrása ne a városaink iparűzési adóbevételét terhelje a jövőben.
Advent második vasárnapján a remény gyertyáját gyújtjuk
2024. dec. 05.
December 8-án, advent második vasárnapján sok-sok programmal és fellépővel várja az érdeklődő dunaújvárosiakat az Adventi Forgatag. A programok délután öt órakor kezdődnek, az ünnepi köszöntő után Szabó Zsolt alpolgármester és Kovács István görögkatolikus parókus gyújtja meg a város második adventi gyertyáját.
Wesley-Da Capo: az igazi Mikulás látogatása (galériával)
2024. dec. 03.
A Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola részesült abban a megtiszteltetésben, hogy ellátogatott a nebulóikhoz Joulupukki, az igazi lappföldi Mikulás. Az Arany János iskola tornatermében gyűlt össze a várakozó gyerekek tömege, egytől egyig mind nagyon izgatottan várták a nagy találkozást.
DSTV: együtt segítenek a rászorulókon
2024. dec. 03.
A beszámolót már olvashatták, most jöjjön a DSTV összegzése: baráti társaság kezdte, komoly közösséggé duzzadt csapat folytatja azt a karitatív kezdeményezést, amelynek célja a nélkülözők segítése a közelgő ünnep időszakában. Hangkép.
Ég az első adventi gyertya – megnyitotta kapuit az Adventi forgatag (galériával)
2024. dec. 02.
A nagy hagyománynak örvendő adventi vásáron remek programokkal és finom ízekkel várják a látogatókat vasárnaptól, a karácsonyi kivilágítás pedig igazán meghitté teszi a közösségi teret és környékét. Az első adventi gyertyát is meggyújtották, ezzel ünnepélyesen is elkezdődött a várakozás időszaka.
Fekete lap a település történelemkönyvében
2024. dec. 02.
Bensőséges, szomorú-szép megemlékezés helyszíne volt a Pentele Klubház még múlt pénteken: a Dunapenteléről kitelepített családok emléke előtt adóztak az ünnepség résztvevői.