Egyre több a HPV miatti rákos beteg
Balázsy Károly szülész-nőgyógyász szerint folyamatosan emelkedik Magyarországon a HPV okozta rákos megbetegedések és elhalálozások száma.
A szakorvos az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában azt mondta, a humán papillómavírus által okozott megbetegedések lehetnek alacsony és magas kockázatúak, előbbibe a jóindulatú bőr- és nyálkahártya-elváltozások, utóbbiba a rákos megbetegedések tartoznak. Hangsúlyozta, sokan nem is tudnak a HPV-ről, nem hallottak róla, pedig a szűrése kiemelten fontos lenne férfiaknál és nőknél egyaránt.
A jelenségre most egy Budapestről Dublinba tartó, 2300 kilométeres kerékpártúrával is szeretnék felhívni a figyelmet. Balázsy Károly hozzátette: a HPV szűrésére ma már három lehetőség is van: lehet vásárolni önmintavételi tesztet, rákszűrésre is el lehet menni szakorvoshoz, valamint egy Magyarországon kifejlesztett módszerrel kideríthető az is, hogy fertőződés esetén elkezdte-e a vírus a daganatos sejtek kialakítását.
-MTI-
A rovat további hírei: Mozaik
ABolhapiac: évzáró sokadalomra készülnek
2025. nov. 14.
Már bevallottan a közelgő ünnepek, az advent és a karácsony jegyében rendezik az Abolhapiac sorozatának idei utolsó kincsvadászatát a piac területén vasárnap. Komoly kavalkád készül, barátságos legkörrel és árakkal!
MMK: két kavalkád csalogat
2025. nov. 14.
Egy napon két kavalkádra várja a kincsvadászokat a Munkásművelődési Központ szombaton. A programsor természetesen nyitott, várják a kincskeresőket!
Rosti a Restiben – tárlattal, beszélgetéssel
2025. nov. 12.
Folytatódik a Rosti iskola és a Resti Bisztró együttműködése – a sorozat következő állomásán ráadásul a szokásos kiállításmegnyitó mellé a rostis éveket is felidéző beszélgetést kínálnak csütörtökön délután.
DSTV: mindenkire gondolnak
2025. nov. 12.
A DunaKosár helyi közössége jó csapatot alkot – a termelők változatos portékákat kínálnak a közösségnek, derül ki a DSTV összegzéséből. A közösségben olyanok is akadnak, akik gondolnak az ilyen-olyan ételérzékenységgel küzdőkre – és nekik készítenek ellenőrzött finomságokat. Hangkép.
DSTV: zöldítő fejlesztések
2025. nov. 11.
A program híréről már olvashattak hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése. Virágágyások egy panelház tetején? Zöld tető és zöld falak egy óvoda épületén? Dunaújvárosban ez sem elképzelhetetlen! Hangkép.
Változóan felhős, csendes őszi hét – a végén lehet csapadék
2025. nov. 10.
Ködös reggeleket, borongós és napos nappalokat ígér a hétre a DO időjárási szakértője – számottevő csapadék térségünkben csak az időszak legvégén várható, pedig kéne nagyon már.
DSTV: megújult a Tündérkert Játszótér
2025. nov. 10.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összegzése arról, hogy sok-sok a Városvédők Újtelepért Egyesület és a nekik segítséget biztosító önkéntesek munkája nyomán befejeződött a Tündérkert Játszótér felújítása. A gyerekek szép és biztonságos közegben kapcsolódhatnak ki! Hangkép.








