… és hol vannak a birtokaitok?

2018. május 13. (vasárnap) 8:36 - Várkonyi Balázs

Két hatvanasforma asszony közeledik az utcán. A nyitott ablakon át hallom: „És képzeld, semmije sincs, de könyve, az van, bőségesen. – Ne mondd! – De. És tudnád, hogy mennyi!” Gyermekkorom jut eszembe. Jószerével semmink se volt, de könyv igen. Tán nem „bőségesen”, de szellemi útravalóként éppen elegendő.

Régi történetet idézek. A múlt század elején Ignácz László kovásznai református lelkész házába vendégsereg érkezik: nagybirtokosok, nemesek, megyei követek. Étellel, itallal fogadják őket. A trakta után az asszonyok különvonulnak. Beszélgetnek. Egyikük a ház úrnőjéhez fordul egy kérdéssel. A történetet lejegyző Kocsordi Nagy Bélát idézem: „És mondd, drágám, nektek, Makkaiaknak hol vannak a birtokaitok? Kornélia asszony nemes egyszerűséggel a homlokára mutatott az ujjával, és csak annyit mondott: itt.”

Igen, a Makkaiak nem a birtokaikról, hanem a műveltségükről voltak híresek. A vendéglátó, Kornélia asszony a tudós történész, Makkai Domokos lánya volt, maga is kifinomult műveltséggel és tanári diplomával. Férje és ő továbbadták tehetségüket: lányuk a finom tollú író, kvalitásos színésznő, Ignácz Rózsa volt, az ő gyermeke pedig az ’56-ban Amerikába emigrált, majd ott a legrangosabb egyetemeken tanult és nemzetközi hírűvé lett nyelvész, Makkai Ádám. Mellesleg díjakkal elismert költő és műfordító. Volt mit örökölnie édesanyjától meg nagyszüleitől. S ha már nagymamája történetét elevenítettem fel, szóljon egy a nagyapáról is. Ignácz László esperes 1924-ben közkívánatra parlamenti képviselő lett. Bukaresti szűzbeszédét természetesen románul mondta. Az „erdélyies” akcentust hallván néhány regáti képviselő gúnyos bekiabálással zavarta meg a felszólalását. Az esperes mindenkit megdöbbentő módon reagált: azonnal latinra váltott, mondván: „Az urak, amúgy is fennen hangoztatják Rómáig visszanyúló gyökereiket, önöknek biztosan nem okoz gondot mondandóm megértése.” És a hátralévő negyedórás beszédet latinul mondta, fejből, kifogástalanul. Az őt megszégyeníteni próbáló képviselők lehajtott fejjel, leforrázva hallgattak…

Hozhatunk közelebbi példát, ha nem is időben, de távolságban. Essék szó Dunapentele szülöttje, kaposmérei Mérey Sándor helytartótanácsos, királyi kamarás, drámaíró és műfordító életéről. 1779-ben született, Mérey Lajos királyi táblai ülnök és Dióssy Anna fiaként. Családja nem volt különösképp vagyonos, nem voltak jelentős földbirtokaik, de szerény életükhöz hozzátartozott a műveltség tisztelete és a könyv szeretete. Az ifjú nemes már tizenéves korban kitűnt példátlan tehetségével. Amikor az első színművet, Goldoni Ravasz özvegyasszonyát fordította, még nem volt tizennégy éves. Még az évben egy másik darabot, F. J. Jünger vígjátékát fordította le, majd egy évre rá újabb négy felvonásos színművet. Mire tizenhat éves lett, kilenc általa fordított mű került közönség elé a pesti színházban. A zseniális képességű fiatal jogász lett, majd királyi ügyész, képviselő, somogyi főispán. És élete végéig a színházművészet mecénása…

A rovat további hírei: Napraszóló

A diktatúra sokba került…

A diktatúra sokba került…

2018. október 20. (szombat)

Szülővárosomban tartja magát egy legenda. Ötvenes évek, ünnepi alkalom, fontos vendég érkezik a fővárosból, s az elöljáróság mindent megtesz a méltó fogadására. Egy ünnepségszervező kapja a parancsot: valamely tanintézmény diákjait rendelje ki, akik majd méltóan köszöntik a főrangot.

Lóháton, vaksötétben

Lóháton, vaksötétben

2018. október 14. (vasárnap)

Úgy hívták, Meglepetés Jani. Na jó, persze, hogy nem ez volt a rendes neve, a kiskölykök titulálták így, miután megvitatták, hogy szerintük a Jack a John becézett alakja. És az eredeti név így hangzott: Surprise Jack.

A lóban ló van

A lóban ló van

2018. október 07. (vasárnap)

Patkányok, sorakozó! Jön a Messiás.
Nem felejtem ezt a két mondatot, hogy is felejthetném, hisz egészen kivételes, hogy valaki sorakozót rendel a patkányoknak, s magát Messiásnak nevezi. Pedig a felkentség szikráját se lehetett felfedezni benne, vagyis Pityuban, aki mindig ezt kiáltotta, amikor szénért indult a pincébe.

Gyógyszertár, betegek kórusa

Gyógyszertár, betegek kórusa

2018. szeptember 30. (vasárnap)

No lám, nem vagyok egyedül, de mennyire nem, a gyógyszertár tele van lázas tekintetű, szipákoló, köhécselő emberekkel. Ha a várakozók közül valaki még nem kapta el ezt a mostanában aratni kezdett kórt, soha jobb alkalom, ennyi beteg között ő is könnyen beleesik.

Szántani, hegynek fölfele

Szántani, hegynek fölfele

2018. szeptember 23. (vasárnap)

Hófehér fal, nagy, tiszta felületek, kevés fölaggatott dísz. Feszület – hát persze, egy szerzetes szobájában vagyunk –, aztán két szakrális jelkép, egy festmény, Madonna a kisdeddel. És még valami: fekete-fehér fotó, dombhajlatot látni, a domb élén szántó parasztember. Hegynek fölfelé szánt. Jelkép ez, tán hivatásának jelképe is? – kérdezem a pátert.

Egy korszak mintaembere

Egy korszak mintaembere

2018. szeptember 16. (vasárnap)

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Olvasás, életre-halálra

Olvasás, életre-halálra

2018. szeptember 08. (szombat)

Kelj fel, régen szántanak; Csépeltél-e vetésre? Aki e kétsoros intelmet Szent Mihály havi ajánlásként a szántóvetőknek megfogalmazta, a XVI. század különös figurája volt. Újfaluból, a mai Esztergom pereméről indult a nagyvilágba. Krakkóba tartott, a földkerekség egyik legrégibb egyetemére, amely már két évszázada működött. Beiratkozott.