Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Ezt jól kifogták!

Mozaik
horgászverseny
Duna
Dunaújváros
Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. máj. 02., 07:43

Idén már huszonhatodik alkalommal rendezték meg városunkban az Öböl Kupa elnevezésű horgászversenyt a kikötőben, ahol minden eddiginél több induló próbált szerencsét.

Kinél mutat nagyobb számot a mérleg a verseny végén? Ez volt a kérdés május elsején a dunaújvárosi Kikötő-öbölnél, ahol huszonhatodik alkalommal rendezték meg az Öböl Kupa elnevezésű horgászversenyt. A gyülekezés és a regisztrálás már reggel fél hétkor elkezdődött, a sorsolás és a horgászhelyek elfoglalása után pedig megkezdődhetett az etetés. Kilenc órakor összesen negyvennégy bot lendült a magasba és mindegyik végén egy-egy elszánt horgász igyekezett minél több és minél súlyosabb halat kifogni. A versenyzők közt akadtak szép számmal felnőtt profi és amatőr halászok, de mellettük három női, öt gyermek és három ifjúsági induló próbált minél jobb eredményt elérni a délig tartó versenyen.

A rendkívüli melegben három óra alatt úszós vagy fenekezős készséggel, egyszerre egy bottal, egy horoggal kellett kifogni a minél nagyobb halakat, hogy a mérlegelés a legjobb eredményt mutassa. Minden a versenyzők technikáján és szerencséjén múlott, hiszen a szervező Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület megtette a magáét, amikor három nappal ezelőtt összesen öt mázsa halat telepített a vízbe. Az eredményhirdetés során az öt kategória legjobbjai mellett különdíjakat is kiosztottak, például a legnagyobb halat becserkésző versenyzőnek is. A hagyományokhoz hűen a versenyt egy finom birkapörkölttel zárták a versenyzők egy jó hangulatú beszélgetés mellett.

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: jótét céllal bálozott a Vasvári közössége

DSTV: jótét céllal bálozott a Vasvári közössége

2025. máj. 19.

Az eseményről már beszámoltunk, most itt a DSTV összeállítása a Vasvári-bál kínálatáról. A szülők és pedagógusok vidám összetartásának a Campus Étterem adott otthont a közelmúltban – a programot idén is jótékony céllal szervezték. Hangkép.
 

Az alapozó használatának fontossága falfestéskor

Az alapozó használatának fontossága falfestéskor

2025. máj. 18.

Amikor az otthonunk átalakítása, felújítása kerül napirendre, akkor az egyik leggyakoribb szakmunka a falfestés. Lehet, hogy egy új színt szeretnénk adni a falfelületeknek, de az is lehet, hogy csak egy egészségügyi festésre van szükség annak érdekében, hogy felfrissítsük a már meglévő árnyalatot. (X)

Irány az űr – a Föld védelme érdekében!

Irány az űr – a Föld védelme érdekében!

2025. máj. 17.

Fináléjához, egyúttal az egyik csúcspontjához érkezett a Móricz Zsigmond Általános Iskolában futó SpaceBuzz program: a közelmúltban űrszimulátort telepítettek az iskola udvarára, amit persze örömmel próbáltak ki a programba bekapcsolódott nebulók. Is.

Csúcsot dönt a májusi ABolhapiac – könyves programmal koronázva

Csúcsot dönt a májusi ABolhapiac – könyves programmal koronázva

2025. máj. 17.

Több mint 170 asztal talált gazdára a sokadalom előtt, az újrahasznosítás jegyében futó kincsvadászat helyszíne immár a szokott módon a piac lesz vasárnap délelőtt. Bónusz: személyes várostörténet dr. Tóth István tollából – dedikálással, beszélgetéssel!

Kell-e salétromsó a kolbászba?

Kell-e salétromsó a kolbászba?

2025. máj. 16.

Sokak szerint a jó házi kolbász legnagyobb titka a hús és a fűszerek arányában rejlik. Mások inkább az elkészítés hagyományos menetére esküsznek. Van azonban egy összetevő, amely évtizedek óta komoly vitát szül. (X)

Fussunk együtt egy jó ügyért!

Fussunk együtt egy jó ügyért!

2025. máj. 15.

A mozgás és az egészséges életmód népszerűsítése mellett a jótékonyság is hatalmas szerepet játszik a Jót, Fut a város – Dunaújváros! újabb, immáron hetedik állomásán.

A kéz, amely a bölcsőt ringatja...

A kéz, amely a bölcsőt ringatja...

2025. máj. 14.

Híres mondás, melynek befejező része úgy hangzik, hogy "...a világot igazgatja." Egyáltalán nem túlzás ezt állítani, hiszen az édesanyák nevelik fel a következő generációt, akik jobbá, szebbé és élhetőbbé tehetik a világunkat. (X)
 

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szettsiker összejött, a nagyobb bravúrra most nem volt esély

  2. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. A Balaton partján sem borult a papírorma

  4. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  5. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő