Két szentséget a hétből
Folytatódik a fiatalok befogadása a római katolikus közösségbe Dunaújvárosban. Vasárnap tizenegy elsőáldozásra és hét kisgyermek megkeresztelésére került sor.
Ünnepi szentmisére került sor vasárnap a dunaújvárosi római katolikus Nagytemplomban. Elsőként anyák napja alkalmából köszöntötték az édesanyákat, majd pedig tizenegy általános iskolás korú gyermek elsőáldozására került sor. A három beavató szentség első állomásának nagy jelentősége van a hívő életében, így a tizenegy elsőáldozó a délelőtti szentmisén egyszerre tűnt izgatottnak és idegesnek, de Baltási Nándor római katolikus plébános vezetésével mind két szín alatt áldoztak életükben először. A délelőttnek azonban még nem volt vége, az Óvárosi templomban a fél tizenegykor kezdődő szentmisén hét kisgyermek megkeresztelésére is sor került a szülők, keresztszülők és családtagok körében.
A fiatalok bevonására az eddigiekhez hasonlóan nagy hangsúlyt fektet a dunaújvárosi római katolikus egyházközösség, ezért ebben az évben is folytatódik a vakációs nyári tábor. A plébánia az általános iskolás korú hittanosai számára rendez tábort Esztergomban, amin ötvenkét gyerek vehet majd részt. Az öt napos üdülésre június végén kerül sor, a szállást és az élelmezést pedig az Esztergomi Ferences Gimnázium biztosítja. A tervek szerint kirándulásokkal és fürdőzésekkel tarkított üdültetés során a hittanosok belvárosi kirándulás keretében meglátogatják az esztergomi Bazilikát, és a Szent Tamás-hegyet, városkörnyéki túra keretében pedig a festői látképet nyújtó Vaskapu-kilátó meglátogatása, valamint a Mária Valéria-hídon át a felvidéki Párkányba történő átzarándokolás is szerepel a programban. A keresztény értékrenddel való ismerkedéshez az esztergomi Ferences Templom szentmiséi nyújtanak segítséget a magyar kereszténység fővárosában.
A rovat további hírei: Mozaik
A macskák leukózisa nem gyerekjáték
2025. jún. 21.
A hírekben gyakran hallani az éppen aktuálisan terjedő betegségekről, ám vannak olyan típusok, melyek nem minket, hanem a társként kezelt házi kedvenceinket veszélyeztetik. Utóbbiról sokkal kevesebb szó esik, ám ezekről is éppoly fontos beszélni, mint az embereket érintő problémákról. (X)
DSTV: vásár és véradás Újtelepen
2025. jún. 21.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a Városvédők Újtelepért Egyesület remek kezdeményezéséről. A közösség szép és nemes hagyományt folytatott, idén immár hatodszorra szervezte meg a Garázsvásár véradással körített sokadalmát. Hangkép.
Tökéletes megjelenés otthonunknak: a megfelelő falfesték kiválasztása
2025. jún. 20.
A tavaszi-nyári időszak ideális alkalmat biztosít arra, hogy otthonunknak új hangulatot varázsoljunk. (X)
Hogyan válasszunk kerti szerszámokat a rendezett kertért?
2025. jún. 19.
Egy szépen gondozott kert nemcsak esztétikai értékkel bír, hanem megnyugtató környezetet is jelent. (X)
DSTV: Ambrózia Fesztivál – visszanéző
2025. jún. 19.
A tételes beszámoló már megvolt, de hangulatvideóval is visszaidézi a DSTV az Ambrózia Fesztivál kavalkádját. Ott voltál? Nézd meg! Kihagytad? De pláne neked szól az utózönge! Rendhagyó hangkép – mese szavak nélkül.
A túl kevés vagy a túl sok alvás is növeli a halálozás és a stroke kockázatát
2025. jún. 19.
A túl kevés vagy a túl sok alvás is növeli a halálozás és a stroke kockázatát; a tartósan napi hét óránál kevesebbet vagy kilenc óránál többet alvók esetében nagyobb a halálozás rizikója – derül ki a Semmelweis Egyetem a GeroScience című folyóiratban publikált átfogó elemzésből.
A közösség bizonyította erejét Újtelepen (galériával)
2025. jún. 18.
Gazdag kínálat a garázsvásár sokadalmában, meglepetés járgány a fáradékony vándoroknak, és a tetejébe sikeres véradás a múlt szombati akció kínálatában. Ismét remek közösségi napot tudhat maga mögött Újtelep!