Négy év négylábon
Fennállásának negyedik évfordulóját egy nyílt nappal egybekötve ünnepelte meg a Duna Dog Center Kutyaiskola az erdei tornapáján.
- Eltelt ez is. Négy év. Az elején ki gondolta volna, hogy idáig is eljutunk? Az iskolánk tanfolyamaira járók száma évről-évre nő, ahogyan a nálunk tanulható “mesterségek” száma is. Büszke vagyok arra, amit létrehoztunk a társainkkal, név szerint: Heincz Nikoletta, Mecseki Alexandra, Surányi Viktória, Visi Péter és persze a családomat nem kihagyva a sorból: Pacsai Beáta, Pókai József és Pókai Teodor - mondta Czibere Cecília a kutyaiskola vezetője. - Ez az év nagyon különleges, hiszen mindamellett hogy rengeteg szolgáltatásunk közül választhatnak a gazdik, mi is tudunk igazán a saját céljainkkal foglalkozni. A Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola Szakképző Iskola és Gimnázium jóvoltából a kutyusainkkal a gyerekek minden napi fejlődésében tudunk segíteni, Mecseki Alexandra jóvoltából a kutyafitnesz illetve a kisállatfizióterápia is hamarosan felkerül a palettánkra, Visi Péter jóvoltából a gazdik kedvencei már napközben is kimozdulhatnak az otthonaikból egy-egy sétára vagy napközibe, Ulrich Balázs pedig megtanít bárkit a gombászás rejtelmeibe és csak hogy ki ne hagyjam a sorból a méltán híres Púza Andrást, aki engedélyezte nálunk a HDR tanfolyamokat. Ez mind- mind hatalmas fejlődést, amit csak a 2018-as évben értünk el eddig és hol van még a vége? Remélem továbbra is velünk tartotok ezen az úton és részt vesztek a fejlődésünkben - emelte ki a kutyaiskola vezetője.
A rovat további hírei: Mozaik
A gyerekek kedvence: terepes élmények két és négy keréken
2025. aug. 19.
A motorozás és a quadozás élménye már egészen fiatal korban magával ragadhatja a gyermekeket. A friss levegő, a szabadság érzése és a jármű feletti irányítás öröme egyszerre nyújt szórakozást és kihívást. (X)
Káprázatos mutatványokkal debütált a rolleres rohambrigád (galéria)
2025. aug. 18.
A fizika törvényei? Gravitáció? Áhh, mindet idézőjelbe tették az I. Dunaújváros Roller Park Jam részvevői vasárnap délután. Masszív és merész szubkultúra közössége választotta helyszínül a dunaújvárosi bázist – először, de remény szerint nem utoljára. A beszámoló készül, a hangulatról addig is meséljenek a képek!
Érdekességek a tüdőről
2025. aug. 18.
A tüdő egy nagyon fontos szervünk, mindenki tudja, hogy vigyázni kell rá, de mégsem tesszük. Nemcsak a dohányzás árthat neki, hanem a szmog, a különféle káros részecskék is, amelyek a levegőben találhatók. (X)
A hét végére megszűnik a hőség
2025. aug. 18.
Addig viszont napos, gomolyfelhős, meleg nyár vár ránk a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint. Augusztus 20-án meleg, de változékony napunk lehet – aztán következik a szokásos lehűlés.
Miért fontos mindenképpen ingatlanközvetítővel dolgozni?
2025. aug. 18.
Ingatlant eladni vagy bérbe adni nemcsak izgalmas, hanem sokszor kifejezetten stresszes folyamat is. Rengeteg utánajárást, szervezést és tárgyalást igényel, miközben mindenki szeretné a lehető legjobb feltételekkel nyélbe ütni az üzletet. (X)
DSTV: nyáron is aktív a Máltai Játszótér
2025. aug. 18.
A városban szerencsére több olyan helyszín és létesítmény is van, amely igencsak népszerű a városlakók körében, derül ki a DSTV összegzéséből. Ilyen a Máltai Játszótér is – a bázis kifejezetten a gyerekeknek és a családoknak kínál lehetőségeket. Nyáron sem pihentek. Hangkép.
Magasnyomású mosóval szinte mindent meg lehet oldani
2025. aug. 17.
A modern háztartások és vállalkozások életében egyre nagyobb hangsúlyt kap a tisztaság és a higiénia. Nem csupán esztétikai kérdésről van szó, mivel a tiszta környezet hozzájárul a jobb közérzethez, a hosszabb élettartamú berendezésekhez és bizonyos esetében az egészség megőrzéséhez is. (X)