Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nemzetközi sikere is van már a HASIT-programnak

Oktatás
Dunaújvárosi Egyetem
HASIT
felsőoktatás
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2018. máj. 30., 13:12

Öt évvel ezelőtt indította el a Dunaújvárosi Egyetem a HASIT-programot, mely elsősorban azt a célt szolgálja, hogy csökkentsék a hallgatók lemorzsolódását. Az idei szemesztert egy konferenciával zárták.

Mint azt dr. Rajcsányi-Molnár Mónika, a Dunaújvárosi Egyetem oktatási és általános rektorhelyettese elmondta, önerőből, saját innovációként indult el 2012-ben a hallgatók sikerességét támogató projekt, vagyis a HASIT, amely elsősorban azt a célt szolgálja, hogy csökkentsék a hallgatók lemorzsolódását. A rektorhelyettes elmondta, e tekintetben komoly eredményeket értek már el, a program pedig felkeltette más felsőoktatási intézmény figyelmét is, sőt, 2015-től a fenntartó minisztérium is támogatta. Számos egyetemen jártak, illetve fogadtak más intézményből érkező delegációt, hogy bemutassák a HASIT-ot, többek között az ELTE informatika karán, az Óbudai Egyetemen, a Testnevelési Egyetemen, a Budapesti Gazdasági Egyetemen ismertették a programot, valamint nemzetközi konferencia keretében hét ország képviselőivel is beszéltek róla.

Dr. Szabó Csilla Marianna projektmenedzser ismertette, hogy a HASIT-nak több eleme van, például az AVATAR szoftver, amelyet igyekeznek folyamatosan fejleszteni a hallgatói igényekhez igazítva. Lehetőség van már például arra, hogy a hallgató ezen a kommunikációs vonalon közvetlenül is megkereshesse, segítséget kérjen szakmentorától. Kidolgoztak egy pályaorientációs projektet (szintén a hallgatói lemorzsolódás csökkentése érdekében), amelynek segítségével felmérik a hallgató érdeklődését, a továbbtanulással kapcsolatos elképzelését, így ha rosszul választanak meg egy szakot, akkor javasolnak számukra egy megfelelőbbet. Összeállítottak egy úgynevezett kompetencia portfóliót is, amelyből a hallgatók számára kiderült, hogy a munkáltatók milyen tudást, képességet és hozzáállást várnak el egy diplomával rendelkező fiataltól, ezzel is segítik a fiatalokat, hogy sikeresek legyenek a munkaerőpiacon.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: jó évet zárt a Szent Pantaleimon iskola

DSTV: jó évet zárt a Szent Pantaleimon iskola

2025. jan. 13.

Az intézmény különleges szerepéről, a növekvő gyermeklétszámról és a megvalósult fejlesztésekről is szó esik a DSTV összeállításában. Tovább bővült a Szent Pantaleimon iskola struktúrája, immár két csoporttal, sikeresen üzemel az óvoda, jól sikerültek tervezett beruházások is. Hangkép.
 

DSTV: minden nap a gyerekekért

DSTV: minden nap a gyerekekért

2025. jan. 04.

Az év végén a Dunaújvárosi Óvodába is ellátogatott a DSTV stábja, ahol Gyenes Éva igazgató beszélt a  tagintézmények tavalyi esztendejéről. És a várható kínálatról, hiszen sok program szórakoztatja majd az ovisokat városunkban idén is. Hangkép.

DSTV: ünnepeltek a móriczosok

DSTV: ünnepeltek a móriczosok

2024. dec. 31.

Ünnepséggel búcsúzott az ünnepi évtől a Móricz Zsigmond Általános Iskola közössége. Az utolsó tanítási napon szervezett eseményen természetesen ezúttal is a zene, a közös éneklés öröme játszotta a főszerepet. Hangkép.
 

Megható lezárta a gimis éveknek – szalagavató bál a Széchenyiben (galériával)

Megható lezárta a gimis éveknek – szalagavató bál a Széchenyiben (galériával)

2024. dec. 26.

Az ősz végi, téli időszak a végzősök számára mozgalmas, hiszen nem csak a tanulás véghajrájában kell jól teljesíteniük. Minden iskolában ilyentájt rendezik meg a szalagavató bálokat, ez alól természetesen a Széchenyi István Gimnázium sem volt kivétel.

DSTV: élő irodalom a Móriczban

DSTV: élő irodalom a Móriczban

2024. dec. 26.

A Móricz Zsigmond Általános Iskola előszeretettel invitál meg művészeket az intézménybe, derül ki a DSTV összegzéséből. A közelmúltban Szabó T. Anna író, műfordító tett látogatást – és persze mesékkel, versekkel érkezett. Hangkép.

A természet ölelése az arborétum

A természet ölelése az arborétum

2024. dec. 18.

Dunaújváros közkedvelt zöld szigete, a Baracsi úti Arborétum egész évben nagyszerű helyként szolgált a kikapcsolódásra, oktatásra. Orosz Csaba önkormányzati képviselővel beszélgettünk az elmúlt év sikereiről és programjairól.

DSTV: nyitott nap a Rudasban

DSTV: nyitott nap a Rudasban

2024. dec. 06.

Folytatta az elmúlt évek hagyományát a Rudas középiskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény képzési programjával, szakmai kínálatával, színes mindennapjaival és gazdag diákéletével nyitott nap keretében ismerkedhettek a továbbtanulók. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

  2. Maradtak a negyedik helyen a fiatalok

  3. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő