Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Pindúr Pandúrok versenyben

Mozaik
gyerekek
közbiztonság
verseny
Dunújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2018. máj. 11., 16:59

Ügyességi pálya, kresztábla-kirakó, vízsugaras lövés várta a gyerekeket a Pindúr Pandúrok elnevezésű közlekedésbiztonsági versenyen.

Kőhalmi Lászlló c. r. főtörzszászlós, a Dunaújvárosi Balesetmegelőzi Bizottság titkára elmondta, immár második alkalommal rendezték meg ezt a játékos versenyt az apróságoknak, célzottan az óvodás, valamint az általános iskola első és második osztályos fiataljai számára. Maga a „Pindúr Pandúr Ki Mit Tud” egy országos verseny, ennek mintájára, egyfajta felkészítőként, előválogatóként hívták életre a dunaújvárosi gyerekek számára a programot, amelynek a Dunaújvárosi Egyetem adott otthont pénteken.

Öt ovis és három iskolás csapat jelentkezett a programra, akik nyolc állomáson bizonyíthatták ismereteiket, ügyességüket. Volt olyan pálya, amelyet gyalogosan vagy gokarttal teljesíthettek, látástompító szemüvegben. Egy másik helyen kresztáblákat kellett kirakni. Eljött a programra a dunaújvárosi tűzoltóság is, náluk kis vízsugárral kellett jól célba venni a táblákat. Mint azt Kőhalmi László hangsúlyozta, minél fiatalabb korban kell elkezdeni a biztonságos közlekedésre való nevelést, ezt a célt is szolgálja a rendezvény. Az állomásokon a rendőrség munkatársai várták a gyerekeket, és a feladat mellett természetesen kellő ismereteket kaptak a helyes, biztonságos közlekedésről. A verseny végén a legügyesebb csapatoknak ajándékokkal készültek.

2. Galéria
közbiztonság
verseny
gyerekek
Dunaújváros

facebook megosztás

Ügyességi pálya, kresztábla-kirakó, vízsugaras lövés várta a gyerekeket a Pindúr Pandúrok elnevezésű közlekedésbiztonsági versenyen.

Sándor Judit
Pindúr Pandúrok 2018 - fotó: Sándor Judit
Pindúr Pandúrok 2018 - fotó: Sándor Judit
Pindúr Pandúrok 2018 - fotó: Sándor Judit
Pindúr Pandúrok 2018 - fotó: Sándor Judit
Pindúr Pandúrok 2018 - fotó: Sándor Judit
Pindúr Pandúrok 2018 - fotó: Sándor Judit
Pindúr Pandúrok 2018 - fotó: Sándor Judit
Pindúr Pandúrok 2018 - fotó: Sándor Judit
Pindúr Pandúrok 2018 - fotó: Sándor Judit
Pindúr Pandúrok 2018 - fotó: Sándor Judit
Pindúr Pandúrok 2018 - fotó: Sándor Judit
Pindúr Pandúrok 2018 - fotó: Sándor Judit
Pindúr Pandúrok 2018 - fotó: Sándor Judit
Pindúr Pandúrok 2018 - fotó: Sándor Judit
Pindúr Pandúrok 2018 - fotó: Sándor Judit
doszerk - 2018. máj. 11.

A rovat további hírei: Mozaik

"Legyél te is Okos Gazdi!"

"Legyél te is Okos Gazdi!"

2024. feb. 25.

Előzetesen lehet regisztrálni március 3-ig a hat előadásból álló Dunaújvárosi Okos Gazdi programra, amelynek végén minden "vizsgázó" Okos Gazdi-kártya tulajdonos lesz. Érdemes mielőbb jelentkezni, fogynak a helyek!

DSTV: folytatják az esküvői kiállítás hagyományát

DSTV: folytatják az esküvői kiállítás hagyományát

2024. feb. 25.

Idén is lesz esküvő kiállítás, derül ki a DSTV összeállításából. A bemutató vendégei újra minden tényezővel első kézből ismerkedhetnek, amely fontos lehet a "nagy napon", és emeli a ceremónia fényét, vagy éppen a lakodalom hangulatát. Hangkép.

Kolbászfesztivál a Mondbach-kúria udvarán: tömegvonzás (galériával)

Kolbászfesztivál a Mondbach-kúria udvarán: tömegvonzás (galériával)

2024. feb. 24.

Ez még csak a címszavas összegzés, drága olvasók és aranyos mindenki, a lényeg: remek mulatságot hozott az újjávarázsolt Mondbach-kúria közösségi terének avatása, a XII. Pentelei Kolbászfesztivál!

Dunai Kincses Kert: tavaszváró évnyitó kerekedett

Dunai Kincses Kert: tavaszváró évnyitó kerekedett

2024. feb. 24.

Remek felhozatal, különleges portékák sora várta a Dunai Kincses Kert vendégeit a Szalki-szigeten még múlt szombaton. Az idei első vásár beváltotta a hozzá fűzött reményeket – nincs és nem is lehet kérdés: jöhet a tavasz!

DSTV: születésnap a plazmacentrumban

DSTV: születésnap a plazmacentrumban

2024. feb. 24.

Ünnepelt a Duna Plazma centrum, derül ki a DSTV összegzéséből. A Béke téri bázis zászlóbontásának második évfordulóját ünnepelte – remek hangulatú megmozdulással, az önkéntesek számára szervezett akciókkal és ajándéközönnel. Hangkép.

DSTV: a közösség elismerése

DSTV: a közösség elismerése

2024. feb. 23.

A Dunaújváros Mesél várostörténeti blog Dunaújváros Kedvence versenyének újabb kategóriagyőztese szerepel a DSTV összegzésében. A közösségek megméretését a Máltai Játszótér nyerte – a riport arra is fényt derít, miért. Hangkép.

Töltsünk együtt egy délutánt idén is!

Töltsünk együtt egy délutánt idén is!

2024. feb. 22.

Már 12. alkalommal lesz Kolbásztöltő Fesztivál, ezúttal igazán különleges helyszínen, a felújított Mondbach-kúria udvarán. Mindenkit szeretettel várnak, finom falatokkal kínálnak szombaton délután!

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: jeges Dunaújváros

  2. DSTV: erős a jótékony oldal

  3. Szőrtelenítés és plasztikai beavatkozások: tévhitek és valós kérdések

  4. Április 12-én lesz az országgyűlési választás

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  5. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő