Zúgó szélnek zendülése…

2018. május 21. (hétfő) 7:14 - Várkonyi Balázs

Ígéret hava. A régiek szavával ez – május. A hónap, amely leggyakrabban magába foglalja a „vándorünnepet”, pünkösdöt, a megújulás ígéretét. Azt, amikor – a népdal mondja – „Piros pünkösd napján mindenek újulnak”. És rá is fér ez a „mindenekre”. Ránk is. Meg az időjárásra.

Ami ez utóbbit illeti, a hétvégére megemberelte magát. Korábban Szervác és társai, a három dühödt fagyosszent hűvös leheletét a bőrünkön éreztük. Május széllel, jéggel, viharral mutatta meg kétarcúságát, mégis, sejtettük, az ünnepre megjön a jó idő. Nemhiába igazolja a megfigyelés azt, ami a néptudatban meggyökerezett: a pünkösd, vagyis a keresztény egyház születésnapja és a tavasz kiteljesedése párban jár.

„Pinkesd fivekkel, zöld levelekkel ékes. / Álmot is hoznak kifolyó kutak szép ropogással” – mondja a középkori vers Péchi Lukács Nagyszombati Kalendáriumában. Az álmot hozó tavasz örömnapja is a pünkösd, amikor házról házra járva lánysereg köszöntőt mondott. Valamikor régen… Püskösdikirályné-járásnak hívta ezt a dunántúli ember. Ez is a megtisztulást volt hivatva köszönteni, azonban e jeles ünnep elsőként is szakrális tartalmú. A húsvétot követő ötvenedik napot a népi emlékezet ezzel a szóval illeti: szentlélekáradás. Jézus utolsó földi jelenése, amikor visszatér, hogy tanítványait elindítsa az úton. Két évezrede megkezdett út ez. Megvilágosodásuk pillanatait idézzük fel az Újszövetség szavaival, Károli Gáspár archaikus-veretes fordítása szerint: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok.”

Fotó:MTI

A templomokban a kereszténység pünkösdünnepén hangoznak el az Olvasmány e kulcsmondatai, amelyek különös pillanatot ragadnak meg: a tanítványok serege ekkor, a „zúgó szélnek zendülésével” kapja meg a készséget, és a késztetést, hogy a világot járva igehirdetők legyenek. Útnak indulásuk az egyház születését jelenti. A keresztények hite szerint a soha véget nem érő út első mérföldköve ez.

Pünkösd kinek a szakrális tartalmat, kinek pedig a tavaszi „kinyílott idő” áldását jelenti. Egykor a XVIII. századi nyelvújítók májusnak e nevet szánták: zöldönös. Mai fülünknek tán bizarr, nyelvünkben meg sem gyökerezett, mégis, kifejező szó: a pezsdülést, a zöldbe borulást, a természetújító erőt jelképezi. Vagyis a termékenységet. Nem véletlen, hogy a május név a mitológiai termékenység-szimbólum, Maia istennő nevéből ered. E hónap másról is nevezetes: 15-e a családnak – vagyis a társadalom legfontosabb intézményének – nemzetközi napja. A harmonikus családi kisközösség a nemzetmegtartás garanciája. A jövő kulcsa. Építőköve.

A rovat további hírei: Napraszóló

Lóháton, vaksötétben

Lóháton, vaksötétben

2018. október 14. (vasárnap)

Úgy hívták, Meglepetés Jani. Na jó, persze, hogy nem ez volt a rendes neve, a kiskölykök titulálták így, miután megvitatták, hogy szerintük a Jack a John becézett alakja. És az eredeti név így hangzott: Surprise Jack.

A lóban ló van

A lóban ló van

2018. október 07. (vasárnap)

Patkányok, sorakozó! Jön a Messiás.
Nem felejtem ezt a két mondatot, hogy is felejthetném, hisz egészen kivételes, hogy valaki sorakozót rendel a patkányoknak, s magát Messiásnak nevezi. Pedig a felkentség szikráját se lehetett felfedezni benne, vagyis Pityuban, aki mindig ezt kiáltotta, amikor szénért indult a pincébe.

Gyógyszertár, betegek kórusa

Gyógyszertár, betegek kórusa

2018. szeptember 30. (vasárnap)

No lám, nem vagyok egyedül, de mennyire nem, a gyógyszertár tele van lázas tekintetű, szipákoló, köhécselő emberekkel. Ha a várakozók közül valaki még nem kapta el ezt a mostanában aratni kezdett kórt, soha jobb alkalom, ennyi beteg között ő is könnyen beleesik.

Szántani, hegynek fölfele

Szántani, hegynek fölfele

2018. szeptember 23. (vasárnap)

Hófehér fal, nagy, tiszta felületek, kevés fölaggatott dísz. Feszület – hát persze, egy szerzetes szobájában vagyunk –, aztán két szakrális jelkép, egy festmény, Madonna a kisdeddel. És még valami: fekete-fehér fotó, dombhajlatot látni, a domb élén szántó parasztember. Hegynek fölfelé szánt. Jelkép ez, tán hivatásának jelképe is? – kérdezem a pátert.

Egy korszak mintaembere

Egy korszak mintaembere

2018. szeptember 16. (vasárnap)

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Olvasás, életre-halálra

Olvasás, életre-halálra

2018. szeptember 08. (szombat)

Kelj fel, régen szántanak; Csépeltél-e vetésre? Aki e kétsoros intelmet Szent Mihály havi ajánlásként a szántóvetőknek megfogalmazta, a XVI. század különös figurája volt. Újfaluból, a mai Esztergom pereméről indult a nagyvilágba. Krakkóba tartott, a földkerekség egyik legrégibb egyetemére, amely már két évszázada működött. Beiratkozott.

Emberi erőforrás

Emberi erőforrás

2018. szeptember 01. (szombat)

Vándoriskola. Vajon mond-e még valakinek ez a szó bármi is? Tán azoknak, akik Földvárypusztán tanultak ilyenben. De ők, ha még meg is vannak, nyolcvan év fölött lehetnek. Mert hetvenkét éve, 1946-ban nyílott meg a vándoriskola. Kényszerből.