Ami ez utóbbit illeti, a hétvégére megemberelte magát. Korábban Szervác és társai, a három dühödt fagyosszent hűvös leheletét a bőrünkön éreztük. Május széllel, jéggel, viharral mutatta meg kétarcúságát, mégis, sejtettük, az ünnepre megjön a jó idő. Nemhiába igazolja a megfigyelés azt, ami a néptudatban meggyökerezett: a pünkösd, vagyis a keresztény egyház születésnapja és a tavasz kiteljesedése párban jár.

„Pinkesd fivekkel, zöld levelekkel ékes. / Álmot is hoznak kifolyó kutak szép ropogással” – mondja a középkori vers Péchi Lukács Nagyszombati Kalendáriumában. Az álmot hozó tavasz örömnapja is a pünkösd, amikor házról házra járva lánysereg köszöntőt mondott. Valamikor régen… Püskösdikirályné-járásnak hívta ezt a dunántúli ember. Ez is a megtisztulást volt hivatva köszönteni, azonban e jeles ünnep elsőként is szakrális tartalmú. A húsvétot követő ötvenedik napot a népi emlékezet ezzel a szóval illeti: szentlélekáradás. Jézus utolsó földi jelenése, amikor visszatér, hogy tanítványait elindítsa az úton. Két évezrede megkezdett út ez. Megvilágosodásuk pillanatait idézzük fel az Újszövetség szavaival, Károli Gáspár archaikus-veretes fordítása szerint: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok.”

Fotó:MTI

A templomokban a kereszténység pünkösdünnepén hangoznak el az Olvasmány e kulcsmondatai, amelyek különös pillanatot ragadnak meg: a tanítványok serege ekkor, a „zúgó szélnek zendülésével” kapja meg a készséget, és a késztetést, hogy a világot járva igehirdetők legyenek. Útnak indulásuk az egyház születését jelenti. A keresztények hite szerint a soha véget nem érő út első mérföldköve ez.

Pünkösd kinek a szakrális tartalmat, kinek pedig a tavaszi „kinyílott idő” áldását jelenti. Egykor a XVIII. századi nyelvújítók májusnak e nevet szánták: zöldönös. Mai fülünknek tán bizarr, nyelvünkben meg sem gyökerezett, mégis, kifejező szó: a pezsdülést, a zöldbe borulást, a természetújító erőt jelképezi. Vagyis a termékenységet. Nem véletlen, hogy a május név a mitológiai termékenység-szimbólum, Maia istennő nevéből ered. E hónap másról is nevezetes: 15-e a családnak – vagyis a társadalom legfontosabb intézményének – nemzetközi napja. A harmonikus családi kisközösség a nemzetmegtartás garanciája. A jövő kulcsa. Építőköve.