60 százalék alá csökkenhet az államadósság
A kormány a jövő évre 1,8 százalékos államháztartási hiánnyal számol és tovább csökkenő államadóssággal, amely a ciklus végére hatvan százalék alá süllyedhet – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Hírlapnak adott interjújában, amely a lap szombati számában jelent meg.
A tárcavezető elmondta, a kormány jövőre is biztonságos növekedést szeretne, céljai között szerepel a több munkahely, a teljes foglalkoztatottság elérése, az adósságállomány csökkentése, kismértékű hiány, továbbá a gazdasági növekedés négy százalék körül tartása.
Kiemelte: a biztonságnak fontos eleme, hogy mind az általános tartalék, mind a hiánycél teljesítéséhez kötött tartalékok értéke a másfélszeresére nő 2019-ben az idei évhez képest.Varga Mihály elmondta: a következő évi költségvetésben, az uniós és a meglévő hazai beruházási források alapján, durván négyezer milliárd forintnyi fejlesztés fog megvalósulni. Hozzátette, hogy folytatni kell a Modern városok programot, el kell indítani a Modern falu programot, támogatni kell a beszállítói programon, az Ipar 4.0-n és a Jedlik Ányos-terven keresztül azokat az ipari és élelmiszeripari fejlesztéseket, amelyekről már döntöttek.
Jövőre újabb két százalékponttal csökkenhet a szociális hozzájárulási adó mértéke, 19,5 százalékról 17,5 százalékra. Ez a két százalékpontos csökkentés több mint százmilliárd forintot hagy a gazdaságban. A kormány további adókedvezménnyel segíti a családokat, a kétgyermekesek esetében az adókedvezmény mértéke negyvenezer forintra nő – sorolta a tárcavezető.
Szólt arról is, amíg Magyarország nem csatlakozik az eurózónához, addig az első számú feladat, hogy az euró bevezetésének feltételeit teljesítse. „Nem azért, mert csatlakozni akarunk, hanem azért, mert ezek a feltételek ösztönzőek a magyar gazdaságnak. Alacsony államadósság, alacsony hiány, mérsékelt infláció, kedvező kamatkörnyezet. Ezeket kell elérnünk. Örömmel mondhatom, hogy lényegében minden fontos feltételt teljesít is a magyar gazdaság, ezért beszélhetünk arról a dilemmáról, hogy mikor és hogy éri majd meg az eurócsatlakozás. Egyelőre nem kell sietni” – fogalmazott Varga Mihály.
Kitért arra is, a migráció kezelése minden országnak jelentős kihívás. A magyar válasz erre a kérdésre a népszavazás és a választás után egyértelmű: nem kérünk a migrációból, és nem kérünk a kötelező betelepítési kvótából sem – jelentette ki.
Hozzátette, Magyarország abban érdekelt, hogy olyan programok legyenek az unión belül, amelyek a migrációs hatásokat gyengítik, vagy magát a migráció kiváltó okát is kezelik. A következő hétéves uniós költségvetés tervezésekor tapasztaljuk, hogy a brüsszeli adminisztráció azokat az országokat kívánja szankcionálni gazdaságilag is, amelyek Brüsszeltől eltérő módon gondolkoznak – jegyezte meg.
„Most óvatosan lehet néhány támogatás felfüggesztésére azt mondani, hogy ez a migrációban vallott magyar álláspont miatt történik. De hogy ez a következő hétéves ciklusban egyértelmű részévé válik az unió gyakorlatának, abban biztosak lehetünk” – mondta Varga Mihály.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Ünnepelt az EPI egyesület, generációk találkoztak a Szalki-szigeten
2025. máj. 30.
Több apropója volt a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete legutóbbi, május végi találkozójának. Barta Endre alpolgármester plüssökkel lepte meg a fellépő gyerekeket, Szabó Zsolt alpolgármester pedig fát ajándékozott az egyesületnek.
Digitális fakataszter készül a városban – az első lépés a belvárosi fák felmérése
2025. máj. 30.
Dunaújváros zöldterületei és fái nem csupán a városképet szépítik, hanem fontos szerepet töltenek be a helyi közösség életében is. Most nagyszabású projekt keretében a város faállománya digitális nyilvántartásba kerül, köszönhetően egy közvetlen uniós pályázatnak.
Öt tétel a rendkívüli közgyűlés napirendjén
2025. máj. 29.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. Az ülésen összesen öt témát tárgyalt a testület. A rendkívüli ülés indoka, hogy a köztemető üzemeltetésére vonatkozó közbeszerzési eljárást kellő időben el lehessen kezdeni.
Együtt ünnepelt a Móra iskola közössége
2025. máj. 29.
Egy iskola életében nem szokatlan, hogy az intézmény kollektívája az esztendő végén, vagy épp bármilyen különleges apropókból gálát szervez. A Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI-ben ezt az eseményt fesztiválnak nevezik – ők szerda délután ünnepeltek.
Szemléletformáló ÖKO-nap – színes kínálat, nem csak gyerekeknek a Szalki-szigeten
2025. máj. 28.
A Parázs-Varázs hétvégéje minden évben színes kavalkádot ígér – idén új programsorozattal is készültek gyermeknap alkalmából. A Szalki-sziget adott otthont vasárnap az ÖKO-napnak, ahol kisebb és nagyobb gyerekek vehettek részt az interaktív feladatokban.
A vízmérő-leolvasások érdekében együttműködik a DVG Zrt. és a Mezőföldvíz Kft.
2025. máj. 28.
Már júniustól egyszerűsödik a használati melegvízmérővel rendelkező lakások vízmérő-leolvasása Dunaújvárosban, áll a DVG Zrt. közleményében.
Válts az egészségre! Dunaújvárosba is megérkezik a Staféta szűrőprogram
2025. máj. 28.
A Jót Fut a város című közösségi szabadidősport eseményre időzítve szervezik a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság (MEMT) országos szűrőprogramjának dunaújvárosi állomását – szombaton várják az egészségőröket!