A kánikula réme: a szalmonella

doszerk - 2018. június 18. 17:58

A kórokozókat célzott antibiotikumos kezeléssel gyorsan el lehet pusztítani, azonban sok kórokozó, köztük bizonyos szalmonellatörzsek, speciális rezisztenciát (ellenálló képességet) fejlesztettek ki a legtöbb ilyen gyógyszer ellen.

Az ellenállóképes törzsek ezzel jóval komolyabb egészségügyi kockázatot jelentenek, mint a többi szalmonellák. Ennek a jelenségnek fő oka az antibiotikumok mezőgazdasági alkalmazása: a tyúkok és a haszonállatok már megszokták a hatóanyagot. Testükben a kórokozók idővel úgy megváltoznak, hogy túlélik az antibiotikumokat. Ha ezek a táplálkozással a szervezetbe kerülnek, a szalmonella a legenyhébb esetben is hasmenést és hányást okoz.

Az egészségileg nem stabil, vagyis a bármilyen okból legyengült immunrendszerű személyeknél, valamint gyermekeknél és idős embereknél ehhez láz, gyomorgörcsök és bélgyulladások járulnak, sőt szélsőséges esetekben a fertőzés életveszélyes lehet. Elsősorban a nyers tojás, nyers tej, nyers hús, szárnyas, a tenger gyümölcsei és a vadhús hajlamosak a szalmonella terjesztésére. A gondos higiénia az ezekkel az élelmiszerekkel való bánással a minimumra csökkenti a fertőzés kockázatát.

A szalmonella

A Salmonella az Enterobacteriaceae családba tartozó, Gram-negatív baktériumnemzetség. A Szalmonellák emberi és állati patogének.

A köznyelvben szalmonella néven ismert szalmonellózis fertőzést a Salmonella enterica egyéb szerotípusai okozzák. Ilyenkor a fertőzés nem terjed túl a bélrendszeren illetve a környező nyirokszerveken. A nevét Daniel Elmer Salmon amerikai állatorvosról kapta.

A kórokozónak különböző válfajai ismeretesek. Ezekhez tartozik a S. typhi, mely a hastífuszt okozza. Szerencsére ez a manapság is súlyos betegség csak ritkán fordul elő hazánkban. Sokkal gyakoribbak az „egyéb” szalmonellák, mint például az S. paratyphi, S. enteritidis stb. Tünetük a gyomor- és bélnyálkahártya gyulladása, azaz a gasztroenteritisz. Leggyakrabban tojásos ételekkel – fagylalt, máglyarakás, madártej - terjed, különösen, ha ezek az ételek nyers tojás sárgáját tartalmaznak. Ezek nyáron különösen könnyen romlanak, és kiváló táptalajok a baktérium számára, ami igen gyorsan elszaporodik bennük. A sütés-főzés sem véd meg teljesen a szalmonellától, amelynek van hőálló részecskéje is.

A megelőzés

A rizikó-élelmiszereket, mint nyers tojás, nyers hús, szárnyas, tenger gyümölcsei és vadhús, az egyéb ételektől – pl. saláta vagy gyümölcs – elkülönítve kell tárolni. A nyers tojást nem szabad 2 hétnél tovább tárolni, és addig is csak 6 fok alatt. A mélyhűtött élelmiszereket a hűtőszekrényben kell felengedni. El kell kerülni, hogy a csepegő víz, pl. a csirkéről, más élelmiszerre csepegjen. A szalmonellafertőzésre hajlamos élelmiszereket csak jól lemosható alátéten (pl. műanyag konyhadeszkán) szabad feldolgozni. A rizikó-élelmiszereket mindig jól át kell sütni. A darált húst az elkészítés napján fel kell használni vagy meg kell sütni, a konyhagépeket és kezünket pedig a rizikó-élelmiszerek feldolgozása után alaposan meg kell tisztítani és forró vízzel öblíteni.

Étteremben le kell mondani a majonézről, vagdaltról, véres steakről, tejes fagylaltról, tiramisuról és egyéb nyers tojás tartalmú desszertekről, ha kétség merül fel a szakszerű tárolás és feldolgozás iránt.

Fotó:MTI

Tünetek, lefolyás

Sokan esznek ugyan a szalmonellás ételből, mégsem betegszenek meg. Miért van ez így? Azért, mert a hányingerrel, hányással, fejfájással kezdődő, majd lázzal, hasmenéssel, köldök körüli hasi fájdalommal folytatódó betegség létrejöttéhez több tényező együttes jelenléte szükséges. Ezek: a betegséget okozó baktérium mennyisége – 1 milliónál több csíra kell a baktérium típusa - mennyire fertőző a szervezet fogékonysága - a gyomorsav megvédhet a fertőzéstől. A láz általában 2-3 napig tart, a hasmenés pedig 1 hétig. Jellemző a panaszok vissza-visszatérése, változékonysága. A baktériumok végleges kiürítése a széklettel történik, ennek időtartama általában 1 hónap, és laboratóriumi székletvizsgálattal igazolható.

A felgyógyulás egy szalmonella fertőzésből még nem jelenti azt, hogy védettek lennénk a betegséggel szemben, vagyis többször is lehetünk szalmonellásak. Nem túl gyakran, de előfordulhat, hogy a kórokozó befészkeli magát a szervezetbe, így az ember „baktérium hordozóvá” válik. Ez folyamatos fertőzésveszélyt jelent a környezet számára, és a panaszok kiújulását is okozhatja.

Megelőzés

A megelőzés alapja a higiénia, a mindig tiszta kéz és a szennyeződésektől mentes konyhatechnológia. A tojásokat ezért feltörés előtt célszerű folyóvízzel megmosni, megtörölni, majd a kezünket szintén. Nagy melegben ne készítsünk nyers tojást tartalmazó ételeket, mert a baktérium pillanatok alatt elburjánzik rajta. Főzéshez használjunk inkább tyúk-, mint kacsatojást, mert a tyúk kloákáján van egy olyan „fertőtlenítő szelence”, ami a tojásokat megtisztítja, mielőtt kipottyannának. Mossunk kezet, bárhonnan is érkezünk haza, vagy vécéhasználat után! Fertőtlenítsük rendszeresen a toalettet, fokozottan figyeljünk arra, hogy az ülőkét, a peremeket klórtartalmú vegyszerrel tisztítsuk! Használjunk külön törülközőt, és naponta cseréljük!

Kezelés

Ha nagyon muszáj, adszorbens típusú hasfogót vegyünk be! Ilyen például a Bolus adstringens, Smecta por vagy a jól ismert orvosi széntabletta. Ezek a készítmények azért jók, mert aktív felületükkel megkötik a mérgeket, és így azok kiürülhetnek a szervezetből. A Smecta ezen kívül még egy védőréteggel is bevonja a sérült, gyulladt bélnyálkahártyát, így védi azt az egyéb károsító hatásoktól. Szalmonella fertőzés esetén is rendkívül fontos a megfelelő folyadék- és elektrolit pótlás! (Például: szénsavmentes ásványvízzel vagy olyan gyógytea fogyasztásával, amelybe csipetnyi sót teszünk.) Ha súlyos a helyzet, recept nélkül juthatunk hozzá a patikákban a Normolyt porhoz, ami vízhez keverve megfelelő arányban tartalmaz ásványi anyagokat és cukrot. Előírás szerint addig igyuk, amíg jólesik. Testünk jelezni fogja, ha a hiányt már pótoltuk, mert erőnlétünk javul, és kezdünk undorodni az addig esetleg ízletesnek vélt készítménytől. Ekkor nyugodtan váltsunk gyógyteára, ásványvízre! Lehetőleg ne szedjünk antibiotikumot! Gyógyszerelésünket bízzuk a fertőző betegségekkel foglalkozó szakemberre, az infektológusra! Az antibiotikum elősegítheti a „hordozó” állapot kialakulását, és bizonyos esetekben nehezítheti a gyógyulást!

Diéta

A diéta legyen a panaszok megszűnéséig – általában 7-10 napig – tej- és tejtermékmentes. Először fogyasztható az élőflórás natúr joghurt vagy kefir, száraz sajtok, majd sovány túró, tejföl és a többi tejtermék. Fontos, hogy könnyen emészthető, nem zsíros, nem puffasztó, de ásványi anyag- és vitamindús ételeket válasszunk! Kifejezetten alkalmas a hasmenés kezelésére – különösen kezdetben – a háztartási keksz, a sárgarépa, a reszelt alma, a rizsnyák, melyeket kisgyermekek és idősebbek is bátran fogyaszthatnak. Később jöhet a pirítós, a főtt rizs vagy krumpli enyhén sózva, majd a párolt zöldségek, a híg levesek, főzelékek könnyű habarással. Lassan pedig, ahogy erőnk gyarapodik, és gyomrunk javul, visszatérhetünk eredeti étkezési szokásainkhoz. A leírtak nemcsak a szalmonellózis elkerülésében és kezelésében lehetnek hasznosak, hanem egyéb – vírus, gomba – okozta gyomor- és bélrendszeri fertőzések esetén is! Ami tilos! Mellőzzük a rostos és cukrozott üdítők, illetve az alkoholtartalmú italok fogyasztását! Gyorsítják az amúgy is élénk bélmozgást, másrészt a bennük lévő anyagok, illetve az alkohol ingerli a beteg nyálkahártyát. Az alkohol vizet von el az amúgy is szomjazó szervezettől, és fokozza a hasmenést.

-OPH-

A rovat további hírei: Mozaik

Védelem riasztórendszerekkel: minden, amit tudnod kell

Védelem riasztórendszerekkel: minden, amit tudnod kell

2025. nov. 26.

Eszedbe jutott-e már valaha, hogy a személyes tér védelme milyen fontos szerepet játszik az életünkben? Otthonaink, irodáink és egyéb tereink megfelelő védelme elengedhetetlen számunkra. (X)

Innovatív megoldások a gabonatárolásban

Innovatív megoldások a gabonatárolásban

2025. nov. 25.

A gabona hatékony és veszteségmentes tárolása alapvető fontosságú kérdés a mezőgazdaságban, legyen szó termesztési technológiáról (pl.: vetőmagüzemek), feldolgozási rendszerről (pl.: élelmiszeripar, malomipar, takarmányozás), betakarítási technológiáról (pl.: tároló rendszerek, átrakó állomások). (X)

Új korszak a megújuló energiatermelésben és elosztásban

Új korszak a megújuló energiatermelésben és elosztásban

2025. nov. 25.

Ha végigolvassuk az idei vonatkozó híreket, akkor kijelenthetjük, hogy 2025 új fejezetet nyitott a társasházak energiatudatos működésében. Az eddig nehezen megvalósítható napelemes beruházások most végre elérhetővé váltak a panel- és téglaépületek lakóközösségei számára is. (X)

Adventi Forgatag: itt a teljes merítés!

Adventi Forgatag: itt a teljes merítés!

2025. nov. 25.

A beszámolót már olvashatták a híradásról, de most külön is mutatjuk a kínálatot: a hét végére megnyitja kapuját az Adventi Forgatag kavalkádja a Városháza téren. Egy plakáton a teljes eseménysor – hangolódjunk együtt az ünnepekre!

 

Partikellékek tárháza: mit is rejt egy partibolt?

Partikellékek tárháza: mit is rejt egy partibolt?

2025. nov. 24.

Ha te is azon emberek közé tartozol, akik szeretik az ünneplést, valószínűleg nem idegen számodra egy parti kellékbolt látogatása. Egy ilyen üzletben járva az ember könnyen a bőség zavarába eshet, hiszen széles választék várja az odalátogatókat. (X)

A télből az őszbe, aztán megint vissza

A télből az őszbe, aztán megint vissza

2025. nov. 24.

Változékony időt ígér a hét elejére a DO meteorológiai szakértője. A hét közepétől ismét fagyos reggelek, és alig néhány fokos csúcsok várnak ránk. A banánérlelés változatlanul esélytelen.

 

Kedvenc sminkeszközök a polcon

Kedvenc sminkeszközök a polcon

2025. nov. 24.

A mindennapok során sokan keresünk olyan sminktermékeket, amelyek nemcsak szebbé, hanem magabiztosabbá is tesznek bennünket. A Malu Wilz márka éppen ezt kínálja: professzionális, megbízható és könnyen használható sminkeket, valamint az ezekhez szükséges kiegészítőket. (X)