Egy ember szíve a szelencében

2018. június 17. (vasárnap) 15:59 - Várkonyi Balázs

1735-ben járunk. Április hó utóján postakocsi igyekszik francia földön a kisváros, Grosbois felé. Megérkezik, a kamalduli szerzetesek kolostoránál megáll. Követek szállnak ki a kocsiból, egyikük kezében faládikó. A házfőnök elébük jön. Beinvitálja őket.

Tudott már a jövetelükről, korábban jelentették neki azt is, mit hoznak, egyenesen Rodostóból. Szertartásosan átveszi a kis ládát. Óvatosan kinyitja. Egy arany szelencét emel ki belőle. Keresztet vet rá. Imádkozik.

Kísérőlevél is tartozik a küldeményhez. A páter olvassa: „Por és hamu, melyet egykor Ferenc fejedelemnek neveztek.” És a szelencében ott van a bujdosó szabadságharcos gróf, Erdély hajdani ura, Magyarország egykori vezénylő fejedelme, a rodostói száműzetésében meghalt II. Rákóczi Ferenc bebalzsamozott szíve.

Pontosan háromszáztizenöt éve, 1703. június 16-án robbant ki a nevével fémjelzett szabadságharc. Azon év tavaszán a Habsburgok abszolutizmusa ellen lázadó Thököly kurucai, a szélnek eresztett végvári katonák és a szegényparasztok elégedetlensége a Tiszaháton spontán mozgalomban egyesül. Elhatározzák: csapatuk vezetésére hazahívják a Lengyelországba menekült Rákóczi Ferencet. A gróf eleget tesz a kérésnek, és június 15-én fogadja a két és félszáz paraszt-katonájával elébe menő Esze Tamást. Másnap Vereckénél átlépi a határt. Háromezer fős sereg áll készen a harcra.   

Rákóczi szállóigévé lett jelmondata szellemében – Cum Deo pro patria et libertate! Istennel a hazáért és a szabadságért! – nyolc évig tart a küzdelem, amely végül elbukik. De ha csonkán is, megmarad a rendi alkotmány, és a Habsburg birodalom nem nyeli el Magyarországot. A fejedelem menekülni kényszerül. Francia földön talál menedéket, majd Rodostó a végső életállomás…

De hogy került a szíve Grosbois-ba? A halál közeledtét érző Rákóczi végrendelkezett. Értékeit bajtársaira és szeretteire hagyta, a bujdosókat a török nagyvezér oltalmába ajánlotta. Végül rendelkezett, hogy halála után testét a rodostói görög templomban helyezzék el, de a szívét emeljék ki, vigyék Grosbois kolostorába, ahol franciaországi évei alatt sok időt töltött, osztozva a kamalduli páterek mindennapjaiban. A szerzetesek a szívet ősi temetkezési földjükbe rejtették, s a hajdani vendég emlékét hűen őrizték. Egy követ is állítottak, amelyet az idő ugyan elemésztett, de latin nyelvű feliratát ismerjük:

„E kolostor temetőjében nyugszik a szent életű II. Rákóczi Ferencnek, Isten kegyelméből a szent római birodalom hercegének, Erdély fejedelmének, a magyar királyság részei urának s a székelyek grófjának szent szíve, ki az isteni gondviselés csodálatos rendeléséből az élet különféle viszontagságain keresztül vezéreltetve elnyugodott az Úrban, a Boszporusz melletti Rodostóban, a világ üdvének 1735. évében, április hónap 8. napján, életének 59. esztendejében.”

II. Rákóczi Ferenc a szatmári békekötés után a felkínált közkegyelmet nem fogadta el. Kitartott a magyar függetlenség eszméje mellett, bujdosni kényszerült. Az utókor hősként tiszteli.

A rovat további hírei: Napraszóló

Bukjunk, Maris?

Bukjunk, Maris?

2018. július 15. (vasárnap)

Juliska néni lebukott. Nem egészen úgy, mint a címbéli Maris, róla majd kicsit később, előtte essék szó a fölemlegetett Juliska néniről. Ő egykor sok érdekes történettel ajándékozott meg. Valamennyit úgy mesélte, mintha maga élte volna át.

A szép Anna és a legendája

A szép Anna és a legendája

2018. július 08. (vasárnap)

Apa, látod? Mit kéne látnom, édes gyermekem? – kérdezek vissza a legkedvesebbnek vélt mosolyommal, amire csak képes vagyok, ha a munkában megakasztanak. Lányom a számítógép képernyőjére bök: Ott, ni! Látod, Anna-bál.

Énlaka, emlék és magatartás

Énlaka, emlék és magatartás

2018. június 30. (szombat)

"A vén torony kövei izzadtak a ködtől és sötét hajlataiban századok igézete nyugszik. Gyermekek meztelen lábanyoma látszik a hiányos lépcsők finom porában és szédülten meginog a rozoga torony, mikor a nehéz harang elcsattan benne.”

Csak hogy ma se maradjunk foci nélkül...

Csak hogy ma se maradjunk foci nélkül...

2018. június 29. (péntek)

Egy nap szünet a futball vébén. Elviselhetetlen kín ez a fociőrülteknek. Épp ezért, kárpótlásként megmutatunk nekik egy kis „hazait”: egy szép védést a régmúltból.

Magyar foci, nyerőben

Magyar foci, nyerőben

2018. június 24. (vasárnap)

Na nem, ezt azért mégsem! Mit hülyéskedek én itt, amikor amúgy is van elég bajunk a harminckét fokos gatyarohasztó hőségben, és még az oroszországi vébé meccseinek gyötrelmeit is ki kell állnunk. Mármint a felismerést: hol vagyunk mi ettől! Hol vagyunk – nemcsak a tudástól –, hanem attól a tűztől, az utolsó vérig küzdéstől, amit a kiscsapatok mutatnak, s ami olykor kétségbe ejti a világverő nagyokat.

Cinkoffer-klón a misén

Cinkoffer-klón a misén

2018. június 10. (vasárnap)

Állok a templom végiben, ott, ahol mindig is, soha nem ülök le, érdekes, rendre vannak itt, a hátsó traktusban is társaim, akik szintúgy nem leüldögélősek, de most ha akarnának se sikerülne. Szó szerint tömve az istenháza. Ezer gyerek bent, meg a szülők, tanárok. 

Az özörényi ember bánata

Az özörényi ember bánata

2018. június 04. (hétfő)

Alvajárók: így hívták azt a lapályt, amely a hajdani Gömör vármegyében, a Rima-völgy határán terül el. Réges-rég, a XIII. században Tivald gömöri várkatona birtoka volt, s ott templom is állt. Az istenháza aztán földre térdepelt, elpusztult, már az emléke is porladóban.