Énlaka, emlék és magatartás

2018. június 30. (szombat) 10:34 - Várkonyi Balázs

"A vén torony kövei izzadtak a ködtől és sötét hajlataiban századok igézete nyugszik. Gyermekek meztelen lábanyoma látszik a hiányos lépcsők finom porában és szédülten meginog a rozoga torony, mikor a nehéz harang elcsattan benne.”

Ázott kutya rágcsál, kedvetlenül. Az eső, a szél elrontja a jóérzést, hogy maradék ennivalót lelt a fa alatt. Igaz, reggel a gazdája megetette, így nem is lehet éhes. Morcos ő is, mint az ablakom előtt elmenő emberek ezen az őszies napon. Számomra sem ez a leghibátlanabb örömidő. A szemlélődésből visszatérek olvasnivalómhoz. A kinti időjáráshoz illik a hangulata: „A szél fújja a fenyők haját, és borzolja a tollat a templom gerincére szállott varjún. A fekete, vedlett toronyban sejtelmesen sírnak az ércvirágok, a harangok.”

E két varázsos mondat Nyírő József Az én népem című regényéből való. Hogy a könyvet fölüssem, arra zenész barátom üzenete késztetett, így szól: „1599 km, kiállítás-megnyitó, koncert, tűz, elengedés, elfogadás, kaszálás, gyümölcsös, megbeszélés, Sződ-Mád-Orotva-Énlaka-Sződ. Hejjj!” Irigylem az útért. Székelyföldre tart, ahol a második otthonára lelt a kicsi kis Énlakában. Ott magam is nem egyszer megfordultam, a kis öregek, a mesebéli házak, a megindítóan szép erődtemplom vissza-visszahúzott. Barátom rendre nagy társaságot csábít oda, s ilyenkor pár napra az egyébként csöndes falu megéled.

Vissza a könyvhöz. Nem dobja fel az embert, de szomorúságában is szép.

„A templom hegyen van és őrzi a kicsi falut. Az apró székely házak némák, mint egymás mellé tett kicsi fehér koporsók.
Az új pap a cinteremtől nézi a falut. Ma lesz a beiktatója. Lábai körül földbe fulladt sírkövek jelzik az egykori temetőt s a templom tövében, a csepegés alatt néhány apró, reves koponyacsontdarab sárgállik. Arasznyira se lehet leásni, hogy sírokat ne bolygasson meg az ember.

Háta megett az egyházfi megzergeti a kulcsokat:

- Harangozhatok-e tiszteletes úr?

A pap bólint és az egyházfi a megőszült cserefaajtóhoz lép, kizárja és feldörget a toronyba. A vén torony kövei izzadtak a ködtől és sötét hajlataiban századok igézete nyugszik. Gyermekek meztelen lábanyoma látszik a hiányos lépcsők finom porában és szédülten meginog a rozoga torony, mikor a nehéz harang elcsattan benne.”

Egyelőre becsukom a könyvet. Majd előveszem alkalmasabb hangulatban. Amúgy a végső üzenete – tudom, olvastam már régebben – nem is olyan lehangoló. A fiatal lelkész sorskrónikája a keret, de végső soron a kisebbségi létre kényszerített, inaszakadtáig küszködő parasztközösség élete elevenedik meg. Az a sors, amely nem adja meg, hogy „rendes” orvoshoz vigyék gyermekeiket – szerencsére ott van egy Magyarországon tanult doktor. Diplomáját a román hatalom nem honosította, így csak titokban, éjjel megy betegeihez. És ingyen gyógyít. Nyírő József a szolidaritás másféle, a nemzeti különbségen fölülemelkedni képesség példáját is adja: a románok az ő falujukban meghalt magyar fiút úgy gyászolják, mintha a sajátjuk lenne.
Az 1948-ban emigrált író, Cs. Szabó László naplójában, az Őszi nappalokban fogalmazza meg: „A magyarság – szellemi képlet, történelmi állapot, emlék és magatartás”. Hitem szerint ez a szellemi képlet nagy időkre megmarad a magyarok lakta vidékeken. Énlakán is.

A rovat további hírei: Napraszóló

Bukjunk, Maris?

Bukjunk, Maris?

2018. július 15. (vasárnap)

Juliska néni lebukott. Nem egészen úgy, mint a címbéli Maris, róla majd kicsit később, előtte essék szó a fölemlegetett Juliska néniről. Ő egykor sok érdekes történettel ajándékozott meg. Valamennyit úgy mesélte, mintha maga élte volna át.

A szép Anna és a legendája

A szép Anna és a legendája

2018. július 08. (vasárnap)

Apa, látod? Mit kéne látnom, édes gyermekem? – kérdezek vissza a legkedvesebbnek vélt mosolyommal, amire csak képes vagyok, ha a munkában megakasztanak. Lányom a számítógép képernyőjére bök: Ott, ni! Látod, Anna-bál.

Csak hogy ma se maradjunk foci nélkül...

Csak hogy ma se maradjunk foci nélkül...

2018. június 29. (péntek)

Egy nap szünet a futball vébén. Elviselhetetlen kín ez a fociőrülteknek. Épp ezért, kárpótlásként megmutatunk nekik egy kis „hazait”: egy szép védést a régmúltból.

Magyar foci, nyerőben

Magyar foci, nyerőben

2018. június 24. (vasárnap)

Na nem, ezt azért mégsem! Mit hülyéskedek én itt, amikor amúgy is van elég bajunk a harminckét fokos gatyarohasztó hőségben, és még az oroszországi vébé meccseinek gyötrelmeit is ki kell állnunk. Mármint a felismerést: hol vagyunk mi ettől! Hol vagyunk – nemcsak a tudástól –, hanem attól a tűztől, az utolsó vérig küzdéstől, amit a kiscsapatok mutatnak, s ami olykor kétségbe ejti a világverő nagyokat.

Egy ember szíve a szelencében

Egy ember szíve a szelencében

2018. június 17. (vasárnap)

1735-ben járunk. Április hó utóján postakocsi igyekszik francia földön a kisváros, Grosbois felé. Megérkezik, a kamalduli szerzetesek kolostoránál megáll. Követek szállnak ki a kocsiból, egyikük kezében faládikó. A házfőnök elébük jön. Beinvitálja őket.

Cinkoffer-klón a misén

Cinkoffer-klón a misén

2018. június 10. (vasárnap)

Állok a templom végiben, ott, ahol mindig is, soha nem ülök le, érdekes, rendre vannak itt, a hátsó traktusban is társaim, akik szintúgy nem leüldögélősek, de most ha akarnának se sikerülne. Szó szerint tömve az istenháza. Ezer gyerek bent, meg a szülők, tanárok. 

Az özörényi ember bánata

Az özörényi ember bánata

2018. június 04. (hétfő)

Alvajárók: így hívták azt a lapályt, amely a hajdani Gömör vármegyében, a Rima-völgy határán terül el. Réges-rég, a XIII. században Tivald gömöri várkatona birtoka volt, s ott templom is állt. Az istenháza aztán földre térdepelt, elpusztult, már az emléke is porladóban.