Falvédők a vukovári magyaroktól
Újabb kiállítás nyílt az Intercisa Múzeumban, ezúttal testvérvárosunkból, Vukovárról érkeztek a kiállítás darabjai, melynek mindegyikét kézzel készítették a vukovári magyarok.
Egyre szorosabb kapcsolat fűzi Dunaújvárost Vukovárhoz, testvérvárosunkhoz, ahonnan ezúttal a helyi magyar delegáció érkezett hozzánk. Pontosabban az Intercisa Múzeumba, ahová nem üres kézzel jöttek, hanem egyedi, kézzel készített falvédőkkel. Farkas Lajos, a múzeum igazgatója elmondta, a falvédőket a Vukovári Magyarok Egyesületének tagjai készítették, akik személyesen is megjelentek a megnyitón. Bár Vukovárt a II. világháborúban a földig rombolták és később, még 1991-ben is súlyos harcok sújtották, sikerült a várost szinte a nulláról felépíteni. A dunaújvárosiak képviseletében többször is jártak már a testvérbárosban, ahol mindig szeretettel fogadták őket és mindenki otthon érezhette magát. Most ezt is viszonozhatták nekik, hiszen a két várost nem csak a Duna köti össze.
Az „Adjon Isten egészséget, Buzát, bort és békességet!” A vukovári magyarok és falvédőik című kiállítás ünnepélyes megnyitóján beszédet mondott Jakumetović Rozália, a Vukovári Magyarok Egyesület elnöke is. Mint mondta, mikor megtudták, hogy Dunaújváros is testvérvárosuk lett, a magyar közösség nagyon örült a hírnek és nagyon büszkék voltak, hiszen egy hozzájuk hasonló kedves, és ami még fontosabb, magyar város barátságával gazdagodtak. Már csak egy maroknyi magyar él Vukováron, de ők a helyi kisebbségek közül a legaktívabbak. Létrehozták az asszonykórust, aminek tagjai a kiállítás megnyitójára is eljöttek, van kézimunkacsoportjuk, ahol az egyedi falvédők készültek és folyamatosan részt vesznek különböző pályázatokon is, a város vezetése pedig mindig támogatja őket.
Ennek köszönhetően a Magyarok Háza az egyik leglátogatottabb helyszín minden nemzetiség számára, ahol érdekes programokat is szerveznek. Teszik mindezt azért, hogy soha nem felejtsék el az anyaország kultúráját, megmaradjanak a gyökereik és tovább vigyék örökségüket. A kiállítás augusztus 28-ig látogatható hétköznap kedd és péntek között tíz és tizenhat óra között.
A rovat további hírei: Kultúra
Zsuzsi Firka a Bartók Színház aulájában
2025. szep. 12.
Elérkezett a várva várt dátum – a napokban megnyílt Bartháné Markovics Zsuzsa kiállítása a Bartók Kamaraszínházban. Az alkotó meglepetésként kapta a kiállítás lehetőségét, a tárlat megvalósulását Ilyés László keretező és Barta Endre alpolgármester segítették.
DSTV: nyárzáró a Cimbora Klubban
2025. szep. 12.
Meghitt, családias hangulatú koncerttel ünnepelt a Cimbora Klub a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A hagyományos eseményt a József Attila Könyvtár mellett, a Cimbora-fa árnyékában rendezték – együtt, egymásnak énekeltek, zenéltek és szavaltak a közösség tagjai. Hangkép.
Varázslatos kínálattal hódított a könyvtári forgatag a Városháza előtt (galériával)
2025. szep. 09.
Változatos műfaji kavalkáddal szolgált a József Attila Könyvtár évi rendes szabadtéri dzsemborija a Városháza téren múlt szombaton: a KönyvTér forgatagát akár szellemi kalandtúrának is felfoghatjuk – estébe nyúlóan volt miből válogatni, meríteni, töltődni.
Változatos és szó szerint mozgalmas őszi kínálat a Dunamenti Regionális Népfőiskolán
2025. szep. 09.
Új közösségi kezdeményezés és korábban elstartolt sikeres sorozatok újjászervezése egyaránt szerepel a Dunamenti Regionális Népfőiskola őszi programjainak sorában – az alábbiakban sorra vesszük, egy múlt szerdai zászlóbontást követően mire is számíthatnak a Kossuth Lajos utcai bázis vendégei a közeljövőben.
Rosti a Restiben – bővített kínálattal
2025. szep. 08.
Két kiállítással, köszöntőkkel, ráadásként beszélgetéssel és muzsikával folytatódik a népszerű sorozat a Vasmű úti egységben – a programra szerdán délután várják az érdeklődőket a Resti Bisztróban.
Mozgalmas térfoglalás a kultúra barátainak (galéria)
2025. szep. 07.
A tételes beszámoló később következik, de villanásokat máris mutatunk: remek programmal, színes kínálattal csalogatta a betű barátait a József Attila Könyvtár immár hagyományos megmozdulása – a KönyvTér eseményeinek idén is a Városháza tér adott otthont szombaton délután.
DSTV: római piknik a ligetben
2025. szep. 07.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása: nagy sikerrel rendezte meg az ókori Róma világát idéző közös időutazását a Dunamenti Regionális Népfőiskola és az Intercisa Múzeum. A programnak a Petőfi liget adott otthont a közelmúltban – színes programmal csalogatták a vendégeket. Hangkép.