Kinyitott az élményfürdő!
Nagyon vártuk már, és a mai napon elérkeztünk ahhoz az örömteli eseményhez, hogy ismét birtokba vehetjük az élményfürdőt, június 1-jén, pénteken megnyitotta kapuit a fürdőzők előtt.
Délelőtt Cserna Gábor polgármester személyesen is ellátogatott a fürdőbe, ahol Rácskay József, a fürdőt üzemeltető Uniszol-Létesítménygazdálkodási Zrt. vezérigazgató vezette körbe őt és a média munkatársait. A polgármester sajtótájékoztató keretében arról beszélt, hogy a dunaújvárosi polgárok megszerették az élményfürdőt, ezért amikor 2016 májusában Orbán Viktor miniszterelnökkel megkötötték a Modern Városok Program fejlesztéseiről szóló megállapodást, kiemelt helyet kapott benne a fürdő. Felidézte, az ingatlan a CIB Bank tulajdonában volt, amelyet az állam megvásárolt és átadta az önkormányzatnak. A városvezetés tavaly ősszel megbízta a DVG Zrt-t az épület felújításával, és tavasszal az Uniszol-Létesítménygazdálkodási Kft-t bízta meg az üzemeltetéssel. Megjegyezte, hogy bár tegnap, a nyitás előtt egy nappal nehézségekbe ütköztek a DVCSH részéről, végül a mai napon, június 1-jén kinyithatott az élményfürdő a városlakók, és minden fürdőzni vágyó előtt.
Cserna Gábor hangsúlyozta, az önkormányzat arról is határozott, hogy közel húszezer dunaújvárosi (ovisok, iskolások, nyugdíjasok) ingyenesen veheti igénybe a fürdőt, a háromórás belépőjegyek költségét a város állja. Ezzel kapcsolatban Rácskay József elmondta, a helyi diákok a diákigazolványuk felmutatásával, a dunaújvárosi nyugdíjasok pedig a nyugdíjas igazolványuk és lakcímkártyájuk felmutatásával tudják igénybe venni a fürdőt ingyenesen.
A vezérigazgató ismertette, közel kétezer négyzetméternyi vízfelület, minden medence, szauna a vendégek rendelkezésére áll a 2200 fő befogadóképességgel bíró élményfürdőben, és a nyitás apropóján jövő hétig még a csúszdákat is ingyenesen használhatják. Van büfé, tehát étel, ital, fagyi is kapható. A nyitva tartás mindennap 9 és 19 óra között lesz.
A sajtótájékoztató után körbejárták a fürdő egész területét, amelyet már birtokba is vettek a dunaújvárosiak. Dominek Zoltánné a Gárdonyi iskola pedagógusa, és testnevelés óra keretében elhozta az 5.d osztály diákjait. Mint mondta, nagyon örülnek a megnyitásnak, csak azt sajnálják egy kicsit, hogy nem tölthetnek több időt itt, ugyanis mennek vissza az iskolába, készülnek a Gárdonyi-gálára.
Grosz Mihály és Miskovicz Pálné személyesen is megköszönte a lehetőséget a polgármesternek. Mint mondták, ők már régen is rendszeresen jártak az élményfürdőbe, nagyon megszerették, és éppen ők voltak az utolsó vendégek, ők mentek ki utoljára a fürdőből a legutóbbi bezáráskor. Most nagyon örülnek, hogy ismét lehetőségük van fürdőzni.
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: folytatódik a fotópályázat
2025. szep. 26.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is. Hangkép.
MRE Újváros Drogambulancia: vezetői beiktatás és házavató a közösség jeles ünnepén
2025. szep. 25.
Ünnepi eseményekre várta a vendégeket a Szertelen Ház, vagyis az MRE Újváros Drogambulancia szerdán. Egyrészt hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd az ünnepség keretében avatták fel a nyár folyamán nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra.
Újra a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet a „II. Figyelj rá(n)k!” programja
2025. szep. 25.
Szervezők, támogatók és a szakma idén is fontos témára hívja fel az emberek figyelmét. A mellrák elleni küzdelem ismét középpontba kerül a "Figyelj rá(n)k!" névre keresztelt esemény részeként, amelynek idén immár a második eseménysorát rendezik jövő szombaton.
Napelemes rendszerek a város szolgálatában
2025. szep. 24.
Folytatjuk sorozatunkat, amelyben Szabó Imre főépítész közreműködésével felidézzük azokat a városi fejlesztéseket, amik hozzájárulnak a fenntarthatóbb és zöldebb jövőhöz. Nem távolodva el az energetikai fejlesztésekről ezúttal is komoly projektet mutatunk be – ezúttal a napelemes rendszerekről lesz szó.
DSTV: még zöldebb arborétum
2025. szep. 24.
Fontos fejlesztésekről és lehetőségekről beszélt Szabó Zsolt, derül ki a DSTV összegzéséből. A gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester ezúttal a Baracsi úti arborétumba látogatott, ahol Orosz Csaba önkormányzati képviselő ismertette a jelenleg is zajló munkálatokat a város zöld ékszerdobozában. Hangkép.
Zöld kavalkád, autómentes nap a ligetben
2025. szep. 23.
Dunaújváros idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét elnevezésű programsorhoz, amely hagyományos zárórendezvénye idén is a Petőfi ligetben megtartott "Európai Autómentes Nap" volt hétfőn.
Az őszi ciklussal folytatódik a fotópályázat
2025. szep. 22.
A nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is.