Magyar foci, nyerőben

Várkonyi Balázs - 2018. június 24. 7:17

Na nem, ezt azért mégsem! Mit hülyéskedek én itt, amikor amúgy is van elég bajunk a harminckét fokos gatyarohasztó hőségben, és még az oroszországi vébé meccseinek gyötrelmeit is ki kell állnunk. Mármint a felismerést: hol vagyunk mi ettől! Hol vagyunk – nemcsak a tudástól –, hanem attól a tűztől, az utolsó vérig küzdéstől, amit a kiscsapatok mutatnak, s ami olykor kétségbe ejti a világverő nagyokat.

És én most ebben a helyzetben bátorkodom „nyerő” helyzetről beszélni! Igen. Fölgyúlt a reménysugár a sötétben. Jön egy talján. De milyen! Valaki írja a neten: „Benne van valami titokzatos, spirituális... a stadion jedi lovagja, aki fénylabdával harcol.” Romantikusan túlzó ugyan, de talál: Marco Rossi, az alig néhány napja kinevezett szövetségi kapitány a Honvédnál, s a felvidéki magyar csapat, a Dunaszerdahely stadionjában is a spirituális erejével hódított. Mi több: épített. Csoda, hogy Szerdahely zokog? Még a minap is az ő a nevét zúgta ott tizenötezer ember. S most cserben hagyja őket.

Dehogy hagyja, dehogy hagyja! Még szinte el sem indult az új úton, de ennek lázában sem feledkezik meg a DAC-ról: amíg nem lelik meg az utódját, ő vezeti az Európa-liga meccsein a szerdahelyieket. Azt az együttest, amelyből egy év alatt ő csinált a nemzetközi mezőnyben is megméretkezni képes sikercsapatot. A tudásával. És a szívével. Azzal, amiről egy szerdahelyi rajondójának szavai szólnak: „Köszönöm, hogy te vagy a tizenkettedik emberünk a pályán.”

Fotó: MTI

Marco a hazai „szűzbeszédében” visszaüzent nekik is. „Eljön az ideje, hogy részletesebben beszéljek a döntésemről, hogy megköszönhessem a DAC klubnak és a szurkolóknak az itt töltött gyönyörű évet. Nagyszerű pillanatokat éltem át, és szomorúsággal tölt el az elválás, hiszen nem szánhattam annyi időt a csapatnak, amennyit megérdemeltek volna.”

Felelősségérzet és becsület. Jó alap egy építkezéshez. Meg az érzelem. A mai az életem egyik legszebb napja – mondja a fölkérés után. És folytatja: „Büszke vagyok, hogy az egykori Aranycsapat kispadján ülhetek. Büszke vagyok, hogy azt az országot képviselhetem, amely befogadott és jobban becsült, mint amennyire hitem szerint megérdemeltem volna. … Remélem, vissza tudok adni a lelkesedésből, amit magamba szívtam. Remélem, jó választásnak bizonyulok Magyarország számára. Tudom, nehéz feladat áll előttem, nagy tisztelettel és alázattal vágok bele. Senki nem ígéri, hogy minden meccset megnyerünk majd, őrültség lenne ilyesmit kijelenteni. Teljes szívemből tisztelem ezt az országot, hát szeretnék őszinte lenni: profizmust, szenvedélyt, szeretetet és rengeteg munkát ígérhetek, amelynek eredményeként jönnek majd a gólok is. Ez biztos.
Köszönöm Magyarország, otthonom. Hajrá magyarok!"

Magyar foci, nyerőben? Igen. A belenyugváson végre győzhet a küzdeni akarás. Marco Rossi megfogadta: megtanul magyarul. Nem könnyű a nyelvünkkel megbirkózni. De akárhogy is lesz, az Ismerős Arcok legendás dala, a Nélküled igazsága megmarad: Mi egy vérből valók vagyunk.

A futballpályán mindenképp.