Múzeumok Éjszakája a Kőtárban
Idén is megrendezik a Múzeumok Éjszakáját, melynek részeként az Intercisa Múzeum is várja a városlakókat a Római Kőtárba ma délután.
Az öt órakor kezdődő rendezvényen lesznek kézműves programok, római játékok, be lehet öltözni római kori ruhákba, fegyverzetbe gyerekeknek és szülőknek egyaránt. Lesz tárlatvezetés is a kőtárban és este ókori piknik a diófa alatt, ahol ókori menüt lehet majd kóstolni. A program ingyenesen látogatható. Eső esetén a rendezvény elmarad!
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: képregényes kavalkád az ICA-D tereiben
2025. szep. 22.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása: új helyszínen rendezték a 6. Dunaújvárosi Képregényfesztivál elnevezésű seregeszemlét – az összetartás vendégeit a Kortárs Művészeti Intézetbe (ICA-D) várták. Hangkép.
DSTV: "Három nő, egy eset" a Bartók színpadán
2025. szep. 21.
Kortárs színmű ősbemutatójára készül a Bartók Kamaraszínház, derül ki a DSTV összegzéséből. Lackfi János Három nő, egy eset című darabját viszi színre a társulat, a napokban a szerző jelenlétében kezdődött a próbák sorozata. Hangkép.
ICA-D: "Kitöltetlen" – Kim Corbisier emlékkiállítása
2025. szep. 20.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kiállítást rendez Kim Corbisier életművéből válogatva, az intézmény idei kiállítási évadának kiemelt eseményeként. Az emlékkiállítás különleges belga-magyar együttműködés keretében valósul meg, a tárlat megnyitójára jövő csütörtökön várják a vendégeket.
DSTV: diákfotók és gyerekrajzok a Restiben
2025. szep. 20.
Két kiállítással folytatódott a napokban a Resti Bisztró bemutatóinak sora, derül ki a DSTV összegzéséből. A Rosti iskola diákjai ezúttal egy fotós pályázatra érkezett művekből válogatta, de a tárlaton a Dunamenti Regionális Népfőiskola rajzversenyének legjobbjai is láthatók. Hangkép.
Ars Sacra: előadás és tárlat a főtemplomban
2025. szep. 18.
A dunaújvárosi római katolikus gyülekezet is újra bekapcsolódik az Ars Sacra című fesztivál országos programsorozatába: eseményeikre a Krisztus Király Főtemplomban várják az érdeklődőket szombaton.
Képregény-kalandorok, ne kíméljetek! (galériával)
2025. szep. 17.
Hibátlan formátum, remek helyszín, minden ízében parádés kínálat – a műfaj(ok) rajongóinak nagy-nagy örömére: idén immár hatodik alkalommal rendezték a Dunaújvárosi Képregényfesztivál elnevezésű összetartást, amelynek Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) biztosított helyszínt múlt szombaton.
Izgalmas, színes évadra készül a Bartók Kamaraszínház
2025. szep. 14.
Komoly kihívások egész sora vár a Bartók Kamaraszínház társulatára az előttünk álló évadban – a teátrum egész sor új bemutatóval csalogatja a közönséget. Ráadásul nyáron is aktív volt a színházi kollektíva – az is kiderül az összegzésből Csadi Zoltán művészeti igazgatóval.









