A magyar rockzene hőskorával zárt a Rockmaraton
Erős magyar nappal zárta kapuit szombaton a 28. Rockmaraton. A fesztivál utolsó napjára szinte teljesen megtelt a Szalki-sziget. A mai nap már a pakolásé, költözésé, elköszönésé. Reméljük, hogy jövőre ismét városunk adhat majd otthont a fesztiválnak.
Pénteken is rengetegen voltak, de a Rockmaraton utolsó estéjén akár ki is lehetett volna tenni a "megtelt" táblát, annyian látogattak le a Szalki-szigetre. A Barba Negrán igen erős magyar programot állítottak össze a szervezők, a Blody Roots és az Omen indította a napot, este nyolctól a Pokolgépé volt a terep, mely közelmúltban ünnepelte fennállásának 35. születésnapját, s a jubileumot egy igen pofás koncerttel tették Dunaújvárosban is emlékezetessé. Őket követte az Ossian és az Akela, tőlük is kaptunk remek két és fél órát, itt sem érhette szó a ház elejét. A nagyszínpadon a Nova Prospect és a Leander Kills vezette fel a 'nagyokat', a Tiamat és a The 69 Eyes már telt ház előtt zenélt, s a hangulatra máshol sem lehetett panasz.
Az idei Rockmaraton utolsó fellépője, a Scary Guys volt, ők fél négy után végeztek, s zárták le a fesztivál hivatalos programját. A mai nap már a pakolásé, költözésé, elköszönésé, s arra biztos kell még pár nap, hogy mérleget vonjunk, az azonban biztos, hogy a negyedik dunaújvárosi maratonra is büszkék lehettek a szervezők, s résztvevők egyaránt. A folytatásról akár már az ősszel megszülethet a döntés, bízzunk benne, hogy jövő nyáron ismét Dunaújvárosba költözik majd a Rockmaraton.
A rovat további hírei: Kultúra
A Dunaújvárosi Vegyeskar érdemelte a kórustalálkozó díját
2024. nov. 11.
Rendkívüli megméretés a csodás akusztikájú templomban, szép dunaújvárosi sikerrel: újra a Dunaújvárosi Vegyeskar hódította el a Dréta Antal Egyházzenei Kórustalálkozó elismerését.
Táplálkozástörténelem a múzeum repertoárjában
2024. nov. 11.
Bőséges tárlattal gazdagodott az Intercisa Múzeum egyik kiállítóterme – fókuszában az étkezéssel. A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében nyílt kiállításon egészen az őskortól kezdve megismerkedhetnek a látogatók azzal, hogy miként és hogyan szereztek élelmet, főztek vagy sütöttek őseink, milyen eszközökkel és praktikákkal táplálták magukat és a közösséget.
A Darvasi-életmű eddigi legnagyobb kihívása az Utószó élő antológia fókuszában
2024. nov. 11.
"Neandervölgyiek" – nagyon erős és nagyon félrevezető címmel írta meg (eddig) három kötetes nagyregényét Darvasi László. Az íróval Gyöngyössy Csaba beszélgetett az Utószó élő irodalmi antológia sorozatában.
DSTV: komoly kihívások várnak a vegyeskarra
2024. nov. 10.
Az összegzést már olvashatták, most itt a DSTV összegzése. Mozgalmas időszakot él és mozgalmas időszakra készül a Dunaújvárosi Vegyeskar – a menetrendről és a tagtoborzás terveiről Könyves Ágnes karnagy mesélt az egyik kóruspróba alkalmával. Hangkép.
Ötven éve fogadták az első olvasót
2024. nov. 09.
Jeles jubileumot ünnepel idén a József Attila Könyvtár és a Munkásművelődési Központ. A könyvtár fél évszázaddal ezelőtt, november 4-én nyerte el a ma ismert formáját, az első olvasó pedig november 5-én tért be az intézménybe. Boldog születésnapot!
DSTV: a bábok hatalma a Bartókban
2024. nov. 09.
"…minden, ami Szent…" címmel nyílt meg Balázs János Balázs kiállítása a Bartók Kamaraszínház aulájában, derül ki a DSTV összegzéséből. A képzőművész ikonfestő, báb- és díszlettervező – ő álmodta meg az Álomlátó fiú című bábjáték díszletét és figuráit. Hangkép.
DSTV: a kenyér, ahogy régen volt
2024. nov. 08.
A hónap műtárgya szorosan kapcsolódik az Intercisa Múzeum éppen ma nyíló kiállításához, derül ki a DSTV összegzéséből. Kronászt Margit történész-muzeológus jóvoltából a kenyérsütés folyamatát, a kovászkészítés menetét, a kenyérhez kapcsolódó hiedelmeket ismerhetjük meg. Hangkép.