Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Frenk itthon is odatette magát

Vass Ádám - 2018. július 2. 18:24

Amíg a foci Vb meccsei pörögtek Oroszországban, addig Frenk hazajött Dunaújvárosba egy remek koncertet adott a Petőfi Művészeti Ligetben. 

A Petőfi Művészeti Ligetben mindig fontos volt, hogy dunaújvárosi vagy a városból elszármazott művészeknek adjanak teret a szervezők, Frenk pedig mindig is büszke volt dunaújvárosi gyökereire, nem is okozott csalódást a vasárnap esti koncertjén. Frenk eddig öt szólólemezt jelentetett meg, az elsőt még 2006-ban adta ki, a legutóbbi pedig fél éve jelent meg. Ezek közül válogatott az előadáson, de Budapest Bár, Quimby és Hiperkarma dalokat nem játszott, holott mindegyik zenekarban feltűnik, vagy feltűnt korábban rendszeresen. Mint mondta, a zenei pályafutása is városunkban indult, hiszen a Móricz iskolába és a zeneiskolába járt gyerekként.

- Akkoriban a zeneiskolában fiatal akadémisták voltak a zongora tanárok, azt tőlük tanultam elsősorban, gitározni viszont teljesen magamtól, autodidakta módon tanultam meg. Tizennégy éves koromban kerültem fel Budapestre, ami elég fura érzés volt, fiatalon egyedül odamenni, mert imádtam Dunaújvárost, a fákat, tereket, és rossz volt elmenni egy nagy és idegen városba. Kiss Tibi akkor már fent lakott Pesten, ő istápolt engem, olyan volt, mintha a bátyám lenne. Bejártam hozzá a műterembe, néztem, ahogy fest, beajánlott helyekre, eljártam koncertekre, '98-ban be is kerültem egy blues zenekarba, összeismerkedtem a Bérczesi Robival, akivel elkezdtük a Hiperkarmát, ami nekem tizenöt évig tartott. Most Varga Liviusszal és unokatestvérével, Lacával és Kiss Tibivel játszunk együtt a Brain Dogs nevű együttesben, amivel nyáron még két koncertet tartunk majd, tehát négyen vagyunk dunaújvárosiak a zenekarban. Az első dalaimat, szövegeimet 2000 körül írtam, de angolul sosem jutott eszembe dalt írni, vagy énekelni,  mert a magyar az anyanyelvem, ezen tudok leginkább megfogalmazni bármit is. Angol szöveget nagyon könnyű írni, azt bárki tud, a magyar viszont egy annyira választékos és gyönyörű nyelv, sokkal titokzatosabb is, és ezt imádom.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: Szoborváros II.

DSTV: Szoborváros II.

2025. máj. 28.

Újabb fontos felvonásához érkezett a DSTV városunk köztéri alkotásait bemutató sorozata. A második részben az Aratók című kompozíció mellett a Duna-parton látható acélszobrok története elevenedik meg – kevesen tudják, de világviszonylatban is egyedülálló gyűjteményről van szó. Hangkép.

Múzeumok éjszakája - Több száz helyszínen több ezer program várja a közönséget

Múzeumok éjszakája - Több száz helyszínen több ezer program várja a közönséget

2025. máj. 28.

Több száz helyszínen több ezer program, koncertek, tárlatvezetések, interaktív események, családi- és gyermekprogramok, valamint színházi előadások is várják országszerte a közönséget június 21-én, a Múzeumok éjszakáján.

Ünnepi író-olvasó találkozó a könyvtárban

Ünnepi író-olvasó találkozó a könyvtárban

2025. máj. 25.

A közelgő 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok alkalmából Bauer Barbara író, újságíró lesz a József Attila Könyvtár vendége jövő kedden. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!

DSTV: teltházas Wesley-gála

DSTV: teltházas Wesley-gála

2025. máj. 25.

Szép élményekkel gazdagodhattak mindazok, akik ellátogattak a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola év végi gálájára, derül ki a DSTV összegzéséből. A Bartók színházterme adott otthont a tánc világnapjára időzített eseménynek, ahol az intézmény büszke növendékei csillogtatták meg tudásukat. Hangkép.

Hangolás után orgonakoncert a templomban

Hangolás után orgonakoncert a templomban

2025. máj. 24.

Különleges zenei csemegét ígér a komolyzene szerelmeseinek az evangélikus templomban rendezendő orgonakoncert vasárnap. A hangszer időszerű hangolása után ez lesz az első bemutató. 

DSTV: "Fény és Érzelem" az MMK-ban

DSTV: "Fény és Érzelem" az MMK-ban

2025. máj. 23.

Újabb tárlat nyílt a Munkásművelődési Központ kiállítóterében, derül ki a DSTV összegzéséből. Gallainé Nagy Erzsébet Fény és Érzelem címmel mutatta be legújabb fotóit – a megnyitót zenei aláfestés tette érdekesebbé. Hangkép.

ICA-D: finisszázs és szabadtéri koncert csalogat

ICA-D: finisszázs és szabadtéri koncert csalogat

2025. máj. 22.

Festés és hangfestés, tárlatvezetés és muzsika – vonzó programmal ér véget az Elefánttá vált köd című kiállítás a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) pénteken délután. Hangkép és kedvcsináló itt! Ne válj köddé – gyere!