Hol vannak már a jampecek…

2018. július 29. (vasárnap) 8:59 - Várkonyi Balázs

Réges-régi nyarak az ősidőkből: Újvárosban akkortájt, úgy hatvan-egynéhány évvel ezelőtt sehol egy össznépi buli, sehol egy Rockmaraton vagy valami hasonló. Hogy is lett volna, hiszen még rock se volt, nem? Na ugye!

Volt viszont munka orrvérzésig, hőgutáig, hétvégén is, kommunista műszakban, a melósok legnagyobb örömére. Aztán ha a napi robot végén eljött a fájront, irány az ivó. És a szocialista erkölcs őrei számára ekkor kezdődött a második műszak. Mert ébernek kellett lenniük, és azok is voltak fenemód! Minden szabad percükben vadásztak a renitensekre. Kihegyezett tollal is harcoltak ellenük! Az egyik önkéntes harcos, bizonyos Tóth Gyula a helyi lap, a Dunai Vasmű Építője hasábjain már 1951-ben fennhangon hirdette: „Kidobtuk a ’jampikat’ épülő városunkból!” Igaz, ez a kidobás nem hozhatott azonnal teljes sikert, mert az újságcikkben később Tóth kartárs a cselekvést csak ígérgető alakba foglalja, így: „Kidobunk minden jampecet…”

Tehát maradhatott még mutatóba valamennyi a szocialista erkölcsre veszélyes fajtából! Akiknek egyébként számos a bűnük. Például egy jampec a másik jampecnek írott levélben a lányt csajnak, a bulit bulinak bátorkodik nevezni, mi több, „pécsi pulykákat” emleget, s ez kiveri a biztosítékot egy becsületben megőszült erkölcscsősznél. Olyannyira, hogy a béke ellenségeinek nevezi a veszedelmes levelezőket – vajon miként kaparintották meg a magánlevelet? – s már nem is kidobást, hanem kirúgást emleget. Mert meg kell védeni a „burzsoá erkölcsöt terjesztőktől” – tényleg ez van a cikkben, na! – szóval meg kell védeni a Pentelére jött többséget: azokat, akik „Idősek és ifjak eljöttek azért, hogy kemény áldozatkész harcban szilárdítsák a béke ügyét.”

A jampecek egyébként azért is különösen veszélyesek, mert „háborús gazemberek bacillusait” terjesztik, tehát nincs más lehetőség: „Meg kell semmisíteni ellenségeinket, hogy gyorsabban építhessük fel büszkeségünket”, de a megsemmisítés szigorúan a béke jegyében történjék, mert „Katonái vagyunk népünk és az emberiség közös ügyének a békének”. És hát ki más lenne a legfőbb ellenség, mint az egykori jampec! Az ilyenek – így szól az írás – „öntudatunk tisztaságát elhomályosítani, vagy gyarapodását megfékezni akarják.” És ha harc, hát legyen teljes – Tóth úr nem lacafacázik –, a csapásirány terjedjen ki mindenre, még a szerelem tisztaságának megóvására is: „Harcba szállunk azok ellen, akik erkölcsünk, szerelmünk tisztaságára törnek!”

Fotók:MTI

Nem tudom, a sok jampec megrettent-e az újságcikktől és viharos gyorsasággal elhagyta-e az épülő várost, de valamennyi maradhatott belőlük, az biztos. Másként mitől virágozhatott volna a sok kricsmi és zugivóhely, amelyekről szociológiai tanulmányok szólnak. De hol vannak ma már a jampecek! A Rockmaraton közönségében nem láttuk őket. Még szerencse! Képzeljük el, hogy egyszer csak ott teremnek, és megpróbálják a fiatalság öntudatának tisztaságát elhomályosítani, gyarapodását megfékezni! De szerencsére Tóth úr egykori harca nem volt hiábavaló…

A rovat további hírei: Napraszóló

Szántani, hegynek fölfele

Szántani, hegynek fölfele

2018. szeptember 23. (vasárnap)

Hófehér fal, nagy, tiszta felületek, kevés fölaggatott dísz. Feszület – hát persze, egy szerzetes szobájában vagyunk –, aztán két szakrális jelkép, egy festmény, Madonna a kisdeddel. És még valami: fekete-fehér fotó, dombhajlatot látni, a domb élén szántó parasztember. Hegynek fölfelé szánt. Jelkép ez, tán hivatásának jelképe is? – kérdezem a pátert.

Egy korszak mintaembere

Egy korszak mintaembere

2018. szeptember 16. (vasárnap)

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Olvasás, életre-halálra

Olvasás, életre-halálra

2018. szeptember 08. (szombat)

Kelj fel, régen szántanak; Csépeltél-e vetésre? Aki e kétsoros intelmet Szent Mihály havi ajánlásként a szántóvetőknek megfogalmazta, a XVI. század különös figurája volt. Újfaluból, a mai Esztergom pereméről indult a nagyvilágba. Krakkóba tartott, a földkerekség egyik legrégibb egyetemére, amely már két évszázada működött. Beiratkozott.

Emberi erőforrás

Emberi erőforrás

2018. szeptember 01. (szombat)

Vándoriskola. Vajon mond-e még valakinek ez a szó bármi is? Tán azoknak, akik Földvárypusztán tanultak ilyenben. De ők, ha még meg is vannak, nyolcvan év fölött lehetnek. Mert hetvenkét éve, 1946-ban nyílott meg a vándoriskola. Kényszerből.

Nyár, orkán, jóvátétel…

Nyár, orkán, jóvátétel…

2018. augusztus 25. (szombat)

Alattomosan közelített a vihar. Csak az utolsó pillanatban észlelték, úgy csapott le, váratlanul, hogy megrémülni se volt idejük. Az erdő felől tört a tanyára. Vitt mindent, ami az útjában állt: földre fektette a már amúgy is megroggyant villanykarót, elsodorta a támoszlopot, fölborította a szénabálát, aztán módszeresen szét is szedte.

Bandika a sámlin

Bandika a sámlin

2018. augusztus 19. (vasárnap)

Északi szélesség 47 fok 30 perc 40 másodperc, keleti hosszúság 19 fok 5 perc 15 másodperc: semmi rébusz, ezek egy amúgy jelentéktelen pesti hely földrajzi koordinátái. Aki rákeres a térképen, a Városliget egy csupasz dombját leli. Földhalomként valóban jelentéktelen. És mégsem.

István, a király – a „nemzeti minimum” kifejezője

István, a király – a „nemzeti minimum” kifejezője

2018. augusztus 18. (szombat)

1983. augusztus 18-a: mérföldkő zene- és színháztörténetünkben. Harmincöt éve azon a napon a budapesti városligetben, a Királydombon lezajlott az első magyar történelmi tárgyú rockopera, az István a király ősbemutatója. Szörényi Levente és Bródy János műve fergeteges sikert aratott.