Hol vannak már a jampecek…

2018. július 29. (vasárnap) 8:59 - Várkonyi Balázs

Réges-régi nyarak az ősidőkből: Újvárosban akkortájt, úgy hatvan-egynéhány évvel ezelőtt sehol egy össznépi buli, sehol egy Rockmaraton vagy valami hasonló. Hogy is lett volna, hiszen még rock se volt, nem? Na ugye!

Volt viszont munka orrvérzésig, hőgutáig, hétvégén is, kommunista műszakban, a melósok legnagyobb örömére. Aztán ha a napi robot végén eljött a fájront, irány az ivó. És a szocialista erkölcs őrei számára ekkor kezdődött a második műszak. Mert ébernek kellett lenniük, és azok is voltak fenemód! Minden szabad percükben vadásztak a renitensekre. Kihegyezett tollal is harcoltak ellenük! Az egyik önkéntes harcos, bizonyos Tóth Gyula a helyi lap, a Dunai Vasmű Építője hasábjain már 1951-ben fennhangon hirdette: „Kidobtuk a ’jampikat’ épülő városunkból!” Igaz, ez a kidobás nem hozhatott azonnal teljes sikert, mert az újságcikkben később Tóth kartárs a cselekvést csak ígérgető alakba foglalja, így: „Kidobunk minden jampecet…”

Tehát maradhatott még mutatóba valamennyi a szocialista erkölcsre veszélyes fajtából! Akiknek egyébként számos a bűnük. Például egy jampec a másik jampecnek írott levélben a lányt csajnak, a bulit bulinak bátorkodik nevezni, mi több, „pécsi pulykákat” emleget, s ez kiveri a biztosítékot egy becsületben megőszült erkölcscsősznél. Olyannyira, hogy a béke ellenségeinek nevezi a veszedelmes levelezőket – vajon miként kaparintották meg a magánlevelet? – s már nem is kidobást, hanem kirúgást emleget. Mert meg kell védeni a „burzsoá erkölcsöt terjesztőktől” – tényleg ez van a cikkben, na! – szóval meg kell védeni a Pentelére jött többséget: azokat, akik „Idősek és ifjak eljöttek azért, hogy kemény áldozatkész harcban szilárdítsák a béke ügyét.”

A jampecek egyébként azért is különösen veszélyesek, mert „háborús gazemberek bacillusait” terjesztik, tehát nincs más lehetőség: „Meg kell semmisíteni ellenségeinket, hogy gyorsabban építhessük fel büszkeségünket”, de a megsemmisítés szigorúan a béke jegyében történjék, mert „Katonái vagyunk népünk és az emberiség közös ügyének a békének”. És hát ki más lenne a legfőbb ellenség, mint az egykori jampec! Az ilyenek – így szól az írás – „öntudatunk tisztaságát elhomályosítani, vagy gyarapodását megfékezni akarják.” És ha harc, hát legyen teljes – Tóth úr nem lacafacázik –, a csapásirány terjedjen ki mindenre, még a szerelem tisztaságának megóvására is: „Harcba szállunk azok ellen, akik erkölcsünk, szerelmünk tisztaságára törnek!”

Fotók:MTI

Nem tudom, a sok jampec megrettent-e az újságcikktől és viharos gyorsasággal elhagyta-e az épülő várost, de valamennyi maradhatott belőlük, az biztos. Másként mitől virágozhatott volna a sok kricsmi és zugivóhely, amelyekről szociológiai tanulmányok szólnak. De hol vannak ma már a jampecek! A Rockmaraton közönségében nem láttuk őket. Még szerencse! Képzeljük el, hogy egyszer csak ott teremnek, és megpróbálják a fiatalság öntudatának tisztaságát elhomályosítani, gyarapodását megfékezni! De szerencsére Tóth úr egykori harca nem volt hiábavaló…

A rovat további hírei: Napraszóló

Levélre várva

Levélre várva

2019. november 17. (vasárnap)

A férfi kezébe vette a könyvet. Belelapozott. Ahol kinyílt, olvasta. A véletlen ezt a mondatot lökte szeme elé: „Hegedűmet az oroszok ellopták, nem volt kedvem tovább folytatni a hegedülést, helyette zongorázni tanultam.”

Pentele és a Spárta-példa

Pentele és a Spárta-példa

2019. november 10. (vasárnap)

Az öreg tanár a karosszékében ült, közel a kisszoba ablakához. Ott kora délután még a fogyó novemberi fény elegendő az olvasáshoz. És onnét a könyvespolc is könnyen elérhető, legalábbis a szélső szektor, ahol a historikus művek lapulnak. Fölvette a keze ügyébe eső könyvet, amit már ebéd előtt kinézett magának, s odakészítette, célirányosan, a november 7-ei privát megemlékezéshez.

Pentele példát ad…

Pentele példát ad…

2019. november 04. (hétfő)

Akkor még csak két napja volt, hogy emlékezők sokasága indult a temetőbe, az egykor volt szeretteihez. A halottak napja az egyik évben épp olyan, mint az előzőben, vagy akár a következőben, de 1956-ban minden másképp látszott.

A kegyelet napjai

A kegyelet napjai

2019. november 01. (péntek)

Anyám fogja a kezem, melengeti az októberi szélben, ballagunk a templomba, az övéihez, nem mondta, hogy tartsak vele, magam jelentkeztem, hogy szívesen elkísérem, ne egyedül menjen a fontos ünnepen, a reformáció emléknapján.

Eltaposás-sikermutató, ’56

Eltaposás-sikermutató, ’56

2019. október 27. (vasárnap)

Megkezdődik 1956 októberének utolsó hete. Pentele polgárainak többsége fölvillanyozva a fővárosból jövő hírek által. Népgyűlés – követelésekkel. Vissza a település ősi nevét! A vasműről levenni a Sztálinbélyeget!

A sztálintalanítás útja

A sztálintalanítás útja

2019. október 20. (vasárnap)

1950 tavaszának eufóriájától ’56 komor őszéig eljutni Újvárosban nem volt oly nehéz. Először is a „nép ellenségével” való leszámolást kellett tökéletesíteni. Megtörtént: a helybéli kisipar jószerével felszámolva, a kulákbélyegek a módosabbakra illően ráütve, földjeik, házaik, gazdaságaik hiánytalanul rekvirálva, a hangadók elűzve, a veszélyes egyedek internálva, a gyanús elemek kitelepítve, asszonyostól, gyerekestől, ahogy kell.

Sarkamban öt év

Sarkamban öt év

2019. október 06. (vasárnap)

Emlékszem, akkor is szép őszi nap volt. Megérkeztem Dunaújvárosba. Új feladatra szegődtem. Ez avval is járt, hogy emléktáram porosodó darabjait ki kellett tisztogatnom. Mert sok idő telt el azóta, hogy a városhoz valami módon közöm volt: barátok, meghívások, hétvégi szeánsz egy szamizdatindítás okán – alkalom a kapcsolatépítésre. Aztán az idő másfelé sodorja a szereplőket.