Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Gastroblues Pakson

doszerk - 2018. július 2. 8:00

Koncertekkel, főzőversennyel, tradicionális magyar ételek és italok bemutatójával, valamint külföldi és magyar előadókkal várja a blues, dzsessz és rock zene kedvelőit július 2. és 8. között a paksi Nemzetközi Gastroblues Fesztivál.

A 26. alkalommal megrendezett seregszemle hagyományosan a hétfői klubkoncerttel indul, ahol többnyire fiatal helyi előadók, zenekarok is bemutatkozhatnak, csütörtöktől pedig a hagyományokhoz híven a nemzetközi és magyar fellépőké lesz az ESZI Csarnok nagyszínpada - közölték a szervezők az MTI-vel.

A fellépők között lesz idén mások mellett az Egyesült Királyságból JCM feat Jon Hiseman, Clem Clempson & Mark Clarke, Aynsley Lister, az ír Grainne Duffy, valamint a Tommy Katona Band, Török Ádám és a Mini, a Deák Bill Blues Band, Ferenczi György és a Rackajam, a Karthago, Varga János és a Mediterrán Combo, valamint Takáts Eszter és Zenekara.

A hagyományokhoz híven a Gastroblues Fesztivál előadói közül néhányan a megszentelt hely szellemiségéhez illő rövid, meghitt hangulatú hangversenyt adnak a helyi Evangélikus templomban is.
Idei újdonság lesz pénteken és szombaton a Jó ebédhez szól a blues! című program, amely déltől a csarnok nyitásáig várja az érdeklődőket, az ingyenesen, belépő nélkül látogatható vasárnapi szabadtéri főzőversenyeken pedig szélesebb zenei kínálattal is találkozhat majd a közönség.

-MTI-

A rovat további hírei: Kultúra

Gazdag lesz a Múzeumok Éjszakája – idén is több helyszínen!

Gazdag lesz a Múzeumok Éjszakája – idén is több helyszínen!

2024. jún. 20.

Folytatódik a népszerű kulturális és közösségi sorozat, városunkban az Intercisa Múzeum és a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) készül különleges programokkal szombaton. Minden program nyitott és ingyenesen látogatható – mindenkit szeretettel várnak!

ICA-D: rangos kurátori díjat kapott Deák Nóra

ICA-D: rangos kurátori díjat kapott Deák Nóra

2024. jún. 19.

A januári AICA-díjat követően a második rangos művészeti elismerést érdemelte a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D): Deák Nóra nyerte a második Jerger Krisztina-díjat – mégpedig Gróf Ferenc Beleértve a holdat és más égitesteket című kiállításáért. Gratulálunk!

Vegyeskari évadzáró koncert a múzeumban

Vegyeskari évadzáró koncert a múzeumban

2024. jún. 13.

Mind a helyszínt, mind a repertoárt illetően egyszerre lesz hagyományos és különleges a Dunaújvárosi Vegyeskar hangversenye az Intercisa Múzeumban szombaton délután. A koncert ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!

DSTV: pompás gálán a Violin

DSTV: pompás gálán a Violin

2024. jún. 13.

Színes és gazdag repertoárral mutatkozott be a Bartók színháztermében a Violin Alapfokú Művészeti Iskola közössége, derül ki a DSTV összeállításából. A műsor gerincét az intézmény táncosainak bemutatói adták volt, de színre léptek a többi tagozat növendékei is. Hangkép.

Könyvheti dedikálás a Lírában

Könyvheti dedikálás a Lírában

2024. jún. 12.

Folytatja a könyvünnepekhez kapcsolódó programjainak sorát a Líra Könyvesbolt Vasmű úti egysége: két szerző, Fábián Janka és Szilágyi Kiszler Adrienn dedikál pénteken, mindenkit várnak!

ICA-D: Másik Magyarország – töredékek egy falu hétköznapjaiból

ICA-D: Másik Magyarország – töredékek egy falu hétköznapjaiból

2024. jún. 09.

Filmvetítéssel folytatja társművészeti sorozatát a Kortárs Művészeti Intézet: Nagy Dénes filmje Bukta Imre művészetéről és falujáról szól, a kedd délutáni vetítést műhelybeszélgetés követi, mindenkit szeretettel várnak!

DSTV: a Betyár és a Kisasszony

2024. jún. 08.

Deák István fazekas remekeinek bemutatásával folytatódott az Intercisa Múzeum sorozata. A Hónap műtárgya kollekciójában most a néprajzi gyűjtemény kincsei, a Betyár és a Kisasszony történetével ismerkedhetünk meg. Hangkép.