Gastroblues Pakson
Koncertekkel, főzőversennyel, tradicionális magyar ételek és italok bemutatójával, valamint külföldi és magyar előadókkal várja a blues, dzsessz és rock zene kedvelőit július 2. és 8. között a paksi Nemzetközi Gastroblues Fesztivál.
A 26. alkalommal megrendezett seregszemle hagyományosan a hétfői klubkoncerttel indul, ahol többnyire fiatal helyi előadók, zenekarok is bemutatkozhatnak, csütörtöktől pedig a hagyományokhoz híven a nemzetközi és magyar fellépőké lesz az ESZI Csarnok nagyszínpada - közölték a szervezők az MTI-vel.
A fellépők között lesz idén mások mellett az Egyesült Királyságból JCM feat Jon Hiseman, Clem Clempson & Mark Clarke, Aynsley Lister, az ír Grainne Duffy, valamint a Tommy Katona Band, Török Ádám és a Mini, a Deák Bill Blues Band, Ferenczi György és a Rackajam, a Karthago, Varga János és a Mediterrán Combo, valamint Takáts Eszter és Zenekara.
A hagyományokhoz híven a Gastroblues Fesztivál előadói közül néhányan a megszentelt hely szellemiségéhez illő rövid, meghitt hangulatú hangversenyt adnak a helyi Evangélikus templomban is.
Idei újdonság lesz pénteken és szombaton a Jó ebédhez szól a blues! című program, amely déltől a csarnok nyitásáig várja az érdeklődőket, az ingyenesen, belépő nélkül látogatható vasárnapi szabadtéri főzőversenyeken pedig szélesebb zenei kínálattal is találkozhat majd a közönség.
-MTI-
A rovat további hírei: Kultúra
Ilyen hatalmas vásznon még nem vetítettek!
2025. szep. 29.
Dunaújvárosban jubilál a sorozat, a Kultik Mozi ad otthont a 70. Országos Függetlenfim Fesztivál elnevezésű eseménynek október első napjaiban. A Magyar Független Film és Videó Szövetség (MAFSZ) seregszemléjén a vetítések ingyenesek lesznek – minden mozivadászt szeretettel várnak!
Megnyílt Kim Corbisier emlékkiállítása
2025. szep. 26.
Tragikusan korán, mindössze 27 évesen elhunyt művésznő emlékére nyitott tárlatot a Kortárs Művészeti Intézet – a dunaújvárosi kötődésű Kim Corbisier alkotásai díszítik az intézmény falait. A csütörtöki megnyitó eseményen a belga-magyar kulturális kapcsolati háló fontossága is fókuszba került.
Megnyílt a World Press Photo kiállítás Budapesten
2025. szep. 26.
Megnyílt a World Press Photo kiállítás csütörtökön Budapesten, a Biodómban.
DSTV: ösvényfestő cimborák
2025. szep. 25.
Ösvényfestést szervezett a közelgő születésnapra készülve a Cimbora Klub, derül ki a DSTV összegzéséből. A József Attila Könyvtár közössége minden évben várja a lelkes különítmény akcióját – a közelmúltban is garantált volt a jókedv a délutáni elfoglaltságon. Hangkép.
Violin: aranyeső után gazdag őszi kínálat
2025. szep. 23.
A nyár is bővelkedett eseményekben, e hetekben pedig javában tartanak az új tanév első foglalkozásai a Violin Alapfokú Művészeti Iskola táncos csoportjainál. Új tagokat is toboroznak, de vannak olyan együttesek, amelyek kategóriájuk világbajnokságára készülnek.
DSTV: képregényes kavalkád az ICA-D tereiben
2025. szep. 22.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása: új helyszínen rendezték a 6. Dunaújvárosi Képregényfesztivál elnevezésű seregeszemlét – az összetartás vendégeit a Kortárs Művészeti Intézetbe (ICA-D) várták. Hangkép.
DSTV: "Három nő, egy eset" a Bartók színpadán
2025. szep. 21.
Kortárs színmű ősbemutatójára készül a Bartók Kamaraszínház, derül ki a DSTV összegzéséből. Lackfi János Három nő, egy eset című darabját viszi színre a társulat, a napokban a szerző jelenlétében kezdődött a próbák sorozata. Hangkép.









