Mese a táborban, minden héten

Vass Ádám - 2018. július 5. 12:57

A nyár folyamán az MMK hat hetes gyermektáborában minden csütörtökön az Esztrád színház társulata érkezik a kicsikhez és egy vicces, interaktív előadással lepik meg őket.

Lassan a feléhez ér Munkásművelődési Központ nyári tábora, ahol már harmadik hete tartanak a játékok és a különböző előadások. A tábor ideje alatt a kézműves foglalkozásokon kívül sakkozással, filmnézéssel, vagy aszfalt rajzolással és vadonatúj sportszerekkel, labdákkal kapcsolódhatnak ki a gyerekek. Több olyan program is akad, ami hetente visszatérő elem a táborban. Keddenként például Zengő és Száva, a két agár üget be az udvarra, gazdijuk pedig a kutyák megfelelő tartásáról ad elő a gyerekeknek. De ilyen alkalmak még csütörtökönként az Esztrád színház előadásai is. A tábor első hetében A kabóca című mesével érkeztek, majd pedig a Nincs felhő az égen következett.

A most csütörtöki előadás címe Terülj-terülj asztalkám volt, amire bőven érkeztek érdeklődők a táborlakókon kívül is. Az előadás kicsit késve kezdődött, de amíg elkészültek a díszletek, addig a társulat egyik tagja mondókákkal szórakoztatta a közönséget. Legközelebb egy hét múlva látogatnak el az MMK-ba, méghozzá A kiskakas gyémánt fél krajcárja című klasszikussal, utána A kis gömböc következik, végül pedig a július 27-ig tartó tábor utolsó előtti napján, szintén csütörtökön a Tóbiás és Kelemen zárja az előadás sorozatot. A bemutatók tíz órakor kezdődnek, a belépő ára háromszáz forint, de a csoportoknak előre bejelentkezés szükséges.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: közel a természethez

DSTV: közel a természethez

2024. máj. 31.

Érdekes előadások színhelye volt a Baracsi úti Arborétum, derül ki a DSTV összeállításából. Orosz Csaba önkormányzati képviselő a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársainak közreműködésével ismét az oktatási intézmények csapatait várta természetközeli ismeretterjesztésre. Hangkép.
 

Harmincéves lett a Pentelei iskola!

Harmincéves lett a Pentelei iskola!

2024. máj. 29.

Alapítása 30. évfordulóját ünnepli idén a Pentelei Mentál-higiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola, Szakiskola és Gimnázium. Ez alkalomból a közelmúltban Közös Hang címmel nagyszabású  szakmai napot rendeztek a Városháza "C" szárnyában.

Csodás vizsga, nagy találkozás a Rostiban

Csodás vizsga, nagy találkozás a Rostiban

2024. máj. 24.

Bár az eredmény még nem ismert, már maga az esemény is csodával határos: digitális kultúra tantárgyból előrehozott érettségi vizsgát tett a súlyos izomsorvadásban szenvedő Lisztes Nárcisz a Rosti gimnáziumban. A 11. évfolyam végén, most először találkozott élőben az osztálytársaival.

Újra az élményfürdőben lesz a nyári napközis tábor bázisa

Újra az élményfürdőben lesz a nyári napközis tábor bázisa

2024. máj. 22.

Ezen a nyáron is számíthatnak a szülők és a gyerekek az önkormányzati napközis táborra. Hat héten keresztül várják július 1-jétől a fiatalokat, idén is a Duna Dog Center szervezésében.

DSTV: jubilált a matekverseny

DSTV: jubilált a matekverseny

2024. máj. 22.

Verseny is volt, és ünnepeltek is a Vasvári iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény idén immár 30. alkalommal adott otthont a hagyományos eukleidészi matematikaverseny viadalának – az általános iskolák nyolcadikosai mérték össze tudásukat a napokban. Hangkép.
 

DSTV: közös hangot kerestek

DSTV: közös hangot kerestek

2024. máj. 21.

Nagyszabású szakmai nappal ünnepelte alapítása 30. évfordulóját a Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola, Szakiskola és Gimnázium, derül ki a DSTV összegzéséből. Az országos hírű szakembereket felvonultató, Közös Hang című eseményt a Városházán rendezték. Hangkép.

Ingyenes felkészítő sorozatot szerveznek

Ingyenes felkészítő sorozatot szerveznek

2024. máj. 16.

P. Szabó János évtizedeken át tanított villamossági tárgyakat a Bánkiban, majd a Dunaferr iskola villamos tagozatán. Nyugállományba vonulását követően sem pihen – most például ingyenes felkészítő sorozatot szervez továbbtanulást tervező diákoknak.