Dunaújváros Hetilap

Nő a köztartozásmentes adózók száma

doszerk - 2018. július 18. 14:26

Az elmúlt két évben több mint huszonhétezer magánszemély és vállalkozás élt a lehetőséggel, és kérte felvételét a köztartozásmentes adózói adatbázisba - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az adatbázisban már 164 828 adózó szerepel. Az adóhivatal felidézte: a kérelem benyújtása illetékmentes, az adatbázisban való szereplés pedig helyettesítheti a tartozásmentességről szóló nemleges adóigazolásokat, amelyekre egyes pályázatoknál, hitelkérelmeknél, vagy a csok-igénylésnél szükség van.

Hasznos lehet azoknak a vállalkozásoknak is, amelyek üzleti partnereiknek szeretnék igazolni pénzügyi megbízhatóságukat, a NAV honlapján található nyilvános adatbázisból bárki előzetes regisztráció nélkül lekérdezheti az éppen aktuális adatokat.

A közlemény szerint az elmúlt évek folyamatos növekedéséhez hozzájárult az elektronikus áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) bevezetése, mentesül ugyanis az ekáer-számhoz szükséges kockázati biztosíték megfizetése alól, aki legalább két éve működik, és szerepel a köztartozásmentes adatbázisban.

Nagy számban kérik felvételüket a csok- és egyéb hiteligénylők is, mert így ők is lényegesen egyszerűbben, gyorsabban, sorban állás nélkül igazolhatják köztartozás-mentességüket - közölte a NAV.
Ha egy adózó a feltételeknek folyamatosan megfelel, további ügyintézés és költségek nélkül akár évekig támaszkodhat az adatbázisban való szereplésre minden olyan alkalommal, amikor szükség van a tartozásmentesség igazolására. Ezért érdemes időről-időre ellenőrizni, hogy nincs-e valamilyen elmaradás, ami kizárja a tagságot - hívta fel a figyelmet az adóhatóság.

A NAV honlapján található adatbázis minden hónap 10-én frissül. Azokat az adózókat tartalmazza, akik az előző hónap utolsó napjáig kérték a felvételüket, és a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelnek.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap

Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap

2025. okt. 20.

Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.

Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért

Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért

2025. okt. 20.

Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.

Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze

Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze

2025. okt. 17.

A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.

Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén

Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén

2025. okt. 16.

Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.

Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért

Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért

2025. okt. 15.

Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.

DSTV: lezárult az Urbact projekt

DSTV: lezárult az Urbact projekt

2025. okt. 15.

Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.

 

Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott

Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott

2025. okt. 14.

Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.