Átadták a szabadegyházai elkerülőt
Átadták a forgalomnak a 62-es számú főút Szabadegyháza-ipartelepet elkerülő 2,9 kilométer hosszú szakaszát, a fejlesztés európai uniós és költségvetési forrás felhasználásával a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósult meg - közölte a NIF Zrt. pénteken az MTI-vel.
Hozzátették, hogy a kivitelezést a Szabadegyháza 2016 Konzorcium (Soltút Kft. - S-útvonal Zrt.) végezte, nettó költsége pedig 3,16 milliárd forint volt. A közlemény szerint a beruházás keretében új nyomvonalon, 2×1 sávos, lakóterületet elkerülő országos főút épült, ahol a járművek óránként 90 kilométeres sebességgel haladhatnak.
A beruházás eredményeként javul a főúthálózat burkolatának minősége, ami az elkerülő utakkal együtt egyenletesebb haladási sebességet tesz lehetővé. Gyorsabbá válik nagyobb városok elérhetősége a környező térségekből.
A közlemény idézte Kondrik Kornélt, a NIF Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettesét, aki kifejtette: az elmúlt években több ütemben fejlesztették a 62-es főutat. Már hat éve használhatják az autósok a Perkátát elkerülő szakaszt, 2015 júliusára pedig elkészült a főút külterületi szakaszainak teljes körű rekonstrukciója és a Seregélyest elkerülő szakasz is. A jelenlegi fejlesztéssel vált teljessé a 62-es számú főút rehabilitációja - tudatták.
A rovat további hírei: Közélet
Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész
2025. aug. 04.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kollektívája, valamint a dunaújvárosi képző- és iparművészek mély fájdalommal búcsúztatják Egresi Zsuzsanna grafikusművészt, városunk ikonikus alakját. Nyugodjék békében – emléke él! Nekrológ.
Nyugodjon békében, Mester!
2025. aug. 04.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára, Dunaújváros és térsége táncművészeti életének megalapítója, a nívódíjas balettmester és koreográfus Wünsch László 94. életévében elhunyt. Nekrológ.
Gyászol a város, elhunyt Wünsch László
2025. aug. 03.
A gyászhírt percekkel ezelőtt Pintér Tamás polgármester osztotta meg – a több rangos elismeréssel, köztük a Dunaújváros díszpolgára címmel kitüntetett tánctanár, koreográfus és balettmester 94 évesen költözött az égi balett-terembe.
Kell a vér augusztusban is, várják az önkénteseket!
2025. aug. 03.
A remek tavaszi mutatók után a nyár csöndesebben alakult, de az augusztusi tervek ismét remek véradási alkalmak sorát ígérik. A lényeg: a vérigény változatlanul jelentős – nagyon várják az önkénteseket, lesz, ahol édes élménnyel, másutt sörrel és virslivel csalogatnak!
DSTV: tanszergyűjtést szervez az Útkeresés
2025. aug. 03.
A felhívást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Útkeresés Segítő Szolgálat idei tanszergyűjtő akciójáról. Várják a felajánlásokat, cégek és magánszemélyek is segíthetnek – garantáltan jó helyre fut be a támogatás! Hangkép.
Street Kitchen: a legjobb olasz konyhák közé verekedte magát a Ristorante Azzari
2025. aug. 01.
A Street Kitchen Magyarország egyik legnépszerűbb gasztronómiai online magazinja és közösségi platformja. Csapatuk az országot járva keresi adott kategóriák legjobbjait – az egyiket Dunaújvárosban lelték meg.
A sas leszállt a Római trafóházon – lakossági fórumtól fejlesztésig és művészetig
2025. aug. 01.
Lakossági fórumot tartott Barta Endre, a 4-es számú választókerület önkormányzati képviselője, ahol a körzet fejlesztési lehetőségeiről, tervekről és az aktuális problémákról egyeztetett az ott élőkkel.