Egy kis Rolling Stones
Tim Ries nevét legtöbben a Rolling Stones-ból ismerik, de a dunaújvárosi közönség előtt sem ismeretlen, hiszen már kétszer is fellépett a Művész Presszó jazzklubjában. A világhírű saxofonos ezt augusztus 30-án este nyolckor megismétli: az Oláh Quartettel (Oláh Kálmán, Balázs Elemér, Barcza-Horváth József) ismét ellátogat városunkba és parádésnak ígérkező koncertet ad majd a Művészben.
Tim Ries 1999 óta turnézik a legendás brit rock-bandával és karrierje során olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Stevie Wonder. Mint az M5 csatorna Kulturális Híradójában elhangzott, a zongorista-zeneszerző Oláh Kálmánt régóta foglalkoztatja a zenei műfajokon átívelő sokszínűség. Tim Ries szaxofonossal már összeszokott párost alkotnak, hiszen a Trio Midnight formációval többször is játszottak együtt.
"Kálmánék olyanok, mintha a testvéreim lennének, ezért a különleges alkalomra még egy új dalt is írtam nekik. A koncert pedig, ha minden igaz, egy élő lemezfelvételen köszön majd vissza" - mondta Tim Ries.
"Az érzéseinket, a gondolkodásmódunkat a zenén keresztül tudjuk közvetíteni, és ha játszunk egy pár alkalommal, akkor úgy érezzük, hogy ismerjük egymást. A dzsessz egy fantasztikus nyelv, amelyen keresztül megismerhetjük egymást emberileg is" - fogalmazott Oláh Kálmán.
A Rolling Stones rockslágereit dzsesszformába öntő Tim Ries Paul Simonnal és Stevie Wonderrel is dolgozott együtt, az elmúlt években azonban szinte hazajár Budapestre. Elmondása szerint Magyarország a második otthona.
A rovat további hírei: Kultúra
Könyvtári kavalkád a népmese jeles napján
2025. okt. 03.
Benedek Elek alakja generációk szókincsét gazdagította. A Magyar Olvasástársaság javaslatára a születésnapja a népmese napja lett – 2005 óta ezen a napon a magyar népmeséket is ünnepeljük. A József Attila Könyvtárban is színes foglalkozást szerveztek kedden.
DSTV: Kim Corbisier festményei a Kortárs Művészeti Intézetben
2025. okt. 03.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy megrendítő kiállítással idézi fel Kim Corbisier emlékét a Kortárs Művészeti Intézet. A fiatalon elhunyt alkotó Kitöltetlen című tárlata november 7-ig látható az Uitz Teremben. Hangkép.
Remek kínálattal, különleges gyűjteménnyel készültek a Magyar Papírmúzeumban
2025. okt. 02.
Az intézményben szeptember végén új időszaki kiállítás nyílt, és persze nem maradt el a hagyományos programokkal egybekötött konferencia sem. A városvezetés részéről Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester látogatott el a Magyar Papírmúzeum rendezvényére.
Száz százalék techno a római kőtárban
2025. okt. 02.
Nem mindennapi kezdeményezés helyszíne lesz az ókori Intercisa emlékeit őrző bázis szombaton: két dunaújvárosi fiatal szervez techno-estet a kőtárba! A program nyitott, mindenkit szeretettel látnak!
DSTV: új tárlat a zeneiskolában
2025. okt. 02.
Folytatódott a kamarakiállítások sora a Sándor Frigyes Zeneiskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény vendégei dr. Barna Erzsébet műveiből láthatnak válogatást, az összeállításban az alkotói hitvallásra is fény derül. Hangkép.
Gazdag pályától búcsúzik a "fémművész"
2025. szep. 30.
Rendhagyó dunaújvárosi vonatkozással bír a XV. Ötvösművészeti Biennálé – a fővárosi Klebersberg Kultúrkúriában múlt csütörtök óta látható seregszemlén vesz búcsút évtizedes pályájától Gombos István Ferenczy Noémi-díjas ötvös iparművész.
Ilyen hatalmas vásznon még nem vetítettek!
2025. szep. 29.
Dunaújvárosban jubilál a sorozat, a Kultik Mozi ad otthont a 70. Országos Függetlenfim Fesztivál elnevezésű eseménynek október első napjaiban. A Magyar Független Film és Videó Szövetség (MAFSZ) seregszemléjén a vetítések ingyenesek lesznek – minden mozivadászt szeretettel várnak!









