Egyszerűbben kérhető részletfizetés
Januártól már ötszázezer forint adótartozásig kérhető egyszerűbben a részletfizetés a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), amihez egy kérelmet kell benyújtani - közölte a NAV az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a lehetőséggel már minden természetes személy élhet, így nemcsak a magánszemélyek, hanem az egyéni vállalkozók és az áfafizetésre kötelezettek is. A NAV a kérelem alapján évente egyszer automatikusan engedélyezi maximum 12 hónapra a pótlékmentes részletfizetést.
Közölték: jelentősen emelkedett az összeghatár is januártól, a korábbi kétszázezer forint helyett már ötszázezer forint adótartozásig, és a korábbihoz képest akár duplájára, maximum 12 hónapra kérhető a pótlékmentes részletfizetés. Kivétel ez alól a személyijövedelemadó-előleg és a levont jövedelemadó, a beszedett adó, valamint a levont járulékok.
A kérelmet benyújtóknak az automatikus részletfizetés kérését indokolniuk sem kell, és a NAV nem vizsgálja az egyébként szükséges feltételeket, például a fizetési nehézség fennállását és az igénylő jövedelmi helyzetét. A pótlékmentes részletfizetési kedvezményt a kérelem alapján évente egyszer automatikusan engedélyezi az adóhivatal.
A tájékoztatás szerint a NAV honlapjáról a letöltések - egyéb menüpontból elérhető automatikus részletfizetési kérelem beküldhető postán vagy személyesen is leadható a NAV ügyfélszolgálatain. Akinek van ügyfélkapuja, néhány kattintással elküldheti kérelmét elektronikusan. Az egyéni vállalkozók kizárólag ügyfélkapun nyújthatják be kérelmüket.
A közlemény kiemeli: fontos az engedélyező határozatban megszabott fizetési határidők betartása, mert ha az esedékes részlet befizetése elmarad, a részletfizetési kedvezmény érvényét veszti, és a tartozást egy összegben kell megfizetni. Ilyenkor a NAV a fennmaradó tartozásra az eredeti esedékességtől késedelmi pótlékot számít fel. A magánszemélyek és egyéni vállalkozók fizetési kedvezményi kérelme illetékmentes.
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án
2025. aug. 17.
A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.
Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra
2025. aug. 16.
Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.
Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!
2025. aug. 15.
Szülinapi zsúrral egybekötött alkalommal debütál új véradási helyszínként a V2 Motorock Cukrászda – az önkénteseket, naná, a motoros véradókat is szombaton délután várják a Béke körúti bázison! Flyer.
Nyári tréningtáboron a kutyások közössége
2025. aug. 14.
Bártan mondhatjuk, hogy a nyári hónapokban a Szalki-szigeten szinte mindig történik valami. A közelmúltban különleges brigád foglalta el a területet – a Hungária Malinois Club nyári edzőtábort rendezett a belga juhászkutyák és gazdáik részére.
Közös ünneplésre invitál Dunaújváros
2025. aug. 14.
Az államalapítás és Szent István ünnepéhez kapcsolódóan hagyomány, hogy Dunaújvárosban is közösen emlékezhetünk. A nemzeti ünnepen most rendhagyó módon két helyszínen is élményekkel várnak – a város önkormányzata a Mondbach-kúriában szervez forgatagot.
Közeleg a határidő, várják az ajánlásokat a Dunaújvárosért díj kitüntetettjére
2025. aug. 13.
A városban, városért maradandót alkotó személyek, közösségek részesülhetnek a kitüntetésből, az önkormányzat egyik legrangosabb elismerésére augusztus végéig várják a javaslatokat. Felhívás.
Elkészültek a murvázási feladatokkal
2025. aug. 13.
Szépen sorjában haladnak a fejlesztésekkel a választókörzetekben – lakossági visszajelzések nyomán tesznek az igényes lakókörnyezetért. A 3-as választókerületben régen vágyott felújítással végeztek a közelmúltban – erről számolt be Motyovszki Mátyás, a körzet önkormányzati képviselője.