Elhunyt Kerényi Imre
Elhunyt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, érdemes és kiváló művész - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda az MTI-vel szombat délután.
A közlemény szerint Kerényi Imre hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 75. évében családja körében hunyt el. Kerényi Imrét a Miniszterelnökség saját halottjának tekinti.
Kerényi Imre 1943. szeptember 28-án született Csopakon. 1966-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett színház-rendezői diplomát. 1966-tól a Madách Színház rendezőjeként dolgozott, majd a szolnoki Szigligeti Színház igazgató-főrendezője, a Népszínház és 1983-tól 1989-ig a Nemzeti Színház rendezője volt. 1968 óta a Színház-és Filmművészeti Főiskolán tanított a főiskolán.
1989 és 2004 között a Madách Színház igazgatója és művészeti vezetője. Sikeres rendezése a Csíksomlyói passió, melyet Lengyelországban, Ausztriában, Németországban, Olaszországban és Franciaországban is bemutattak. Ő rendezte az István, a király című rockopera első színpadi változatát.
Fotó:MTI
Munkásságát több díjjal ismerték el: Jászai Mari-díj (1977), érdemes művész (1981), Magyar Művészetért Díj (1988). 2002-ben Kossuth-díjat kapott a magyar színházművészetben játszott meghatározó szerepéért, iskolateremtő rendezői munkásságáért, kiemelkedő színházvezetői és művészetpedagógiai tevékenységéért.
1988 és 1992 között a Magyar Demokrata Fórum tagja volt, beválasztották a párt országos választmányába is. 1990-ben az MDF országgyűlési képviselőjelöltjeként indult a választásokon. 2011 és 2018 között a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott volt. Nevéhez fűződik a 2012-ben elindított Nemzeti Könyvtár-sorozat, amely a magyar írott kultúra legjavát rendszerezi és teszi elérhetővé.
-MTI-
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: ünnepeltek a versbarátok
2025. ápr. 29.
Szép közösségi eseményről számol be a DSTV összeállítása. Verssel, dallal, szép szavakkal ünnepelte a magyar költészet napját a Versbarátok Klubja, a jó hangulatú felolvasóestnek az MMK színházerme adott otthont az ünnepre időzítve. Hangkép.
Gondolatébresztő tárlattal készültek
2025. ápr. 28.
Újabb időszaki kiállítását nyitotta meg a Magyar Papírmúzeum. A konferenciával egybekötött megnyitón három eseményt ötvöztek: a már említett időszaki kiállítás mellett két rendkívüli gyűjteménynek is otthont ad az intézmény.
DSTV: versekkel versengtek a Vasváriban
2025. ápr. 28.
Szép hagyományt folytatott a Vasvári iskola közössége a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény idén is nagyszabású versmondó versennyel ünnepelte a magyar költészet napját. Hangkép.
DSTV: húsvéti készülődés a múzeumban
2025. ápr. 27.
Az Intercisa Múzeum is ünnepi foglalkozásra csalogatta a vendégeket húsvét előtt, derül ki a DSTV összegzéséből. A gyerekek és a felnőttek is kreatívan kapcsolódhattak be a készülődésbe, apró ajándékok és díszek készítése is szerepelt a kínálatában. Hangkép.
Idén is világsztárok és a hazai élvonal a Budapest Parkban
2025. ápr. 24.
Idén is számos világsztár, köztük Will Smith, a Biffy Clyro és a Queens of the Stone Age, valamint a hazai élvonal, például a Kiscsillag, a VHK, Geszti Péter és a Blahalouisiana ad koncertet a csütörtökön nyíló Budapest Parkban.
Jótét célú zeneünnepet varázsoltak – újra
2025. ápr. 22.
Szépséges hangverseny, magasztos céllal – idén is nagy sikert aratott a Jótékonysági pedagóguskoncert városunkban. Az esemény helyszíne ezúttal is a város koncertterme, vagyis az evangélikus templom volt még múlt szerdán.
DSTV: "Most akkor" a Bartók színpadán
2025. ápr. 22.
Új produkció látható a Bartók Kamaraszínház színpadán, derül ki a DSTV összegzéséből. A közönség a Most akkor című színdarabot láthatja – a riport az előadás izgalmas, kreatív alkotásai folyamatáról és a színjáték különleges életélményeiről is szót ejt. Hangkép.