Idén is igényelhető az ingyenes HPV elleni védőoltás
A magyar nők körében a méhnyakrák okozta halálozás kiemelkedően magas, az Európai Uniós országok átlagának mintegy háromszorosa. Magyarországon éves szinten közel 1500 új megbetegedést észlelnek és sajnos közel 500 asszony veszti életét ebben a betegségben.
A HPV elleni védőoltás a 2018/2019-es tanévben is térítésmentesen igényelhető a 7. évfolyamba járó leányok számára. A védőoltáshoz a humán papilloma vírus 9 típusa (6-os, 11-es, 16-os, 18-as, 31-es, 33-as, 45-ös, 52-es, 58-as) által okozott betegségek elleni, GARDASIL 9 elnevezésű vakcinát biztosítja az állam. Azok a leánytanulók vehetik igénybe, akik betöltötték 12. életévüket és 2018 szeptemberében kezdik meg az általános iskola 7. évfolyamát.
A méhhnyakrák a 45 év alatti magyar nők második leggyakoribb daganatos megbetegedése. Olyan fiatal nők, anyák halnak meg, akik még élhetnének, ha részesülhettek volna védőoltásban, illetve rendszeresen részt vettek volna rákszűrésen. A humán papilloma vírus (HPV) elleni védőoltás Magyarországon a 12 éves lányok körében a 2014/15-ös tanévben került bevezetésre. Célja a méhnyakrák megelőzése és az ebből adódó halálozás csökkentése. A HPV fertőzés nemi érintkezéssel terjed, akár egy alkalom is elég a vírusfertőzés kialakulásához.
A védettség kialakításához két oltás szükséges, 6 hónap különbséggel. Az oltásokat iskolai kampányoltás keretében kapják meg a serdülő lányok. A védőoltás önkéntes, beadásához a szülő vagy gondviselő írásbeli nyilatkozata szükséges. Az iskola-egészségügyi szolgálatok védőnői minden védőoltásra jogosult leány szülőjének/gondviselőjének eljuttatják az ehhez szükséges nyilatkozatot még szeptember elején. A vakcina első adagját 2018 októberében adják be az iskolaorvosok, a második oltást pedig 2019 tavaszán.
Az elmúlt négy tanévben az oltást igénylők száma és aránya alig változott, országosan évente a 45-46 ezer jogosult leány háromnegyede részesült védelemben a méhnyakrákot okozó HPV ellen, a védőoltásokat követően egyetlen súlyos oltást követő esemény sem volt. A méhnyakrák megelőzését szolgáló védőoltást azok is beadathatnak maguknak, akik nem tartoznak a kampányoltási program célcsoportjába, hiszen gyógyszertári forgalomban – térítés ellenében – a vakcina hozzáférhető. Az oltóanyag vényköteles, ezért a háziorvos írhatja fel.
A védőoltás alkalmazása mellett is fontos a rendszeres szűrővizsgálat a későbbiekben, mert minél korábban fény derül a problémára, annál nagyobb eséllyel gyógyítható a betegség. Hazánkban a népegészségügyi szűrés keretében az életkor alapján veszélyeztetett, minden 25 – 65 év közötti nőt hívnak háromévente méhnyak szűrővizsgálatra.
Kutatások szerint azok, akik megkapják a HPV elleni vakcinát, magas szintű védettséget élvezhetnek legalább nyolc éven keresztül, de várhatóan jóval tovább is.
-OPH-
A rovat további hírei: Mozaik
A férfiak is egyre tudatosabban választanak hajápolókat
2025. szep. 16.
A férfiak megjelenésének egyik legmeghatározóbb része a frizura. Ez igaz a hétköznapi helyzetekben is, nem csak különleges alkalmakkor. A férfi hajápolási szokások az elmúlt években látványosan átalakultak, így ma már egyre többen fordítanak figyelmet a hajápolási rutinra. (X)
DSTV: kvízek és kertmozi a ligetben
2025. szep. 16.
A mozi szerelmeseihez szólt a közelmúltban rendezett kertmozi, derül ki a DSTV összegzéséből. A filmes kvízekkel tarkított eseménynek a Petőfi liget biztosított helyszínt, az érdeklődők nagy klasszikust láthattak a szabad ég és a csillagok alatt. Hangkép.
Ne dőlj be az ősz trükkjeinek, még visszatér a nyárias idő
2025. szep. 15.
A hét első felére kifejezetten őszies, változékony napokat ígér a DO időjárási szakértője, de utána ismét melegedés kezdődik, és a hét végére csökkenő felhőzettel, nyárias mutatókkal számolhatunk. Aki teheti, válasszon szabadtéri kikapcsolódást!
DSTV: vérholdnézők a Duna-parton
2025. szep. 15.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése közelmúlt rendkívüli égi jelenségéről: sokan voltak kíváncsiak a Duna-parton a holdfogyatkozásra. És bár a felhők miatt sokáig adós maradt a fantasztikus látvánnyal égi kísérőnk, a közösségi élmény így is fantasztikus volt. Hangkép.
DSTV: fotós "villámtárlat" a Vasmű úton
2025. szep. 14.
Nem mindennapi akcióval rukkolt ki a Panoráma Fotó Egyesület a Vasmű úton a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A járókelők egyik pillanatról a másikra fotókiállítás közepén találhatták magukat. a közösség tagjainak jóvoltából. Sokan megcsodálták az alkalmi bemutatót. Hangkép.
Csodakert kápráztatja a belváros sétálóit
2025. szep. 13.
Hosszú évek óta látni, hogy gondos kezek ápolják a Dózsa György út és a Bartók Béla út kereszteződésében található kertet. Kozár Tivadarné a Dózsa György út 5. lakosaként kezdte el ápolni a köztéri zöld területet, ami már rengeteg gyönyörű növénnyel büszkélkedhet.
Miért fontos a megfelelő hajtogatott kéztörlő papír választása?
2025. szep. 13.
A közösségi mosdók helyes működéséhez elengedhetetlen a jól megválasztott papír kéztörlők használata. A mindennapi rutin részét képezik a munkahelyen, éttermekben vagy bármely kereskedelmi helyszínen, ahol a tisztaság és a higiénia alapvető elvárás.(X)








