Úton vannak a tankönyvek
A 2018-19-es tanévre rendelt tankönyvek 62 százalékát már kiszállították az iskolákba, ez 7,5 millió kötetet jelent – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára.
Maruzsa Zoltán a XVI. kerületi Kölcsey Ferenc Általános Iskolánál elmondta: július végére valamennyi tankönyv elkészült, a kiszállítás pedig augusztus elsején kezdődött meg. Augusztus végéig a megrendelt 12,5 millió tankönyv mindegyike megérkezik az intézményekbe – tette hozzá.
Elmondta azt is, hogy pótrendelésre augusztus 21-étől szeptember közepéig lesz lehetőség, az utólag rendelt köteteket pedig szeptember végéig szállítják ki. Maruzsa Zoltán arról beszélt, hogy a tankönyvellátásban az elmúlt években komoly változások történtek. A kormány felmenő rendszerben bevezette az ingyenes tankönyvellátást.
Ma már több mint egymillió gyermek kap ingyen tankönyvet, az 1-9. osztályban mindenki, a többi évfolyamon pedig továbbra is minden rászoruló diák. A kormány minden eddiginél több pénzt fordít az ingyenes tankönyvellátásra, 11 milliárd forintot.
Létrejött az állami tankönyvfejlesztés és -ellátás rendszere, amely az elmúlt években bizonyított, jelentős árcsökkenést értek el és csökkentették a kiadványok számát is. Mindez jelentős megtakarítás az államnak, és mivel csökkent a tankönyvek ára, jelentős megtakarítást jelent a családoknak is – emelte ki. Közölte azt is, hogy idén 3350 tankönyv szerepel a jegyzékben, és zajlik egy tankönyvfejlesztési projekt is, amelynek révén a következő három évben – európai uniós és költségvetési forrásból – az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) mintegy 900 új könyvet fejleszt.
Ezzel biztosítják az állandó minőséget és hiányt is pótolnak, mivel korábban a piac a kis példányszám miatt nem szolgálta ki például a sajátos nevelési igényű vagy a nemzetiségi tanulókat – mondta el a helyettes államtitkár.
Dobre Lajos, a Kölcsey Ferenc Általános Iskola vezetője közölte, a 19 osztállyal és 470 tanulóval működő intézmény idén mintegy 4,3 millió forint értékben több mint 6300 könyvet rendelt, amelyek csütörtökön érkeztek meg.
-OPH-
A rovat további hírei: Oktatás
Sikeres vizsga és csodaszép történet
2025. júl. 13.
A 2024/2025-ös tanévet már jó ideje lezárták településünk iskolái. A Rostiban azonban íródott egy nem mindennapi történet – osztálytársai jelenlétében sikeres vizsgát tett és át is vette a bizonyítványát Lisztes Nárcisz.
DSTV: aranyos tanévzáró
2025. júl. 11.
Az Arany János Általános Iskola tanári kara és diákjai színes műsorral zárták az idei tanévet, derül ki a DSTV összegzéséből. Hosszú és tartalmas időszak áll az intézmény mögött, de most eljött a VAKÁCIÓ – mindenki örömére. Hangkép.
DSTV: a Móricztól is búcsúztak
2025. júl. 07.
A tanév vége felé településünk összes iskolája megtartotta a hagyományos ballagásokat és évzárókat, derül ki a DSTV összegzéséből. A sorból természetesen nem maradt ki a Móricz sem – az intézményből két osztály 46 tanulója ballagott. Hangkép.
Új diplomásokat köszöntöttek az egyetemen
2025. júl. 01.
Összesen 327 magyar és 57 külföldi hallgató tett sikeres záróvizsgát Dunaújvárosban. A frissen végzett egyetemistákat a városvezetés nevében Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester köszöntötte s kívánt nekik sok sikert a pályafutásuk következő szakaszára.
DSTV: lakatoltak a zeneiskola búcsúzói
2025. jún. 30.
Kitört a vakáció a Sándor Frigyes Zeneiskolában is, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ünnepélyes évzáró ünnepség keretében a hagyományoknak megfelelően idén is felkerültek a lakatok az intézmény melletti szoborra. Hangkép.
DSTV: ballagás a Szabó Magda iskolában
2025. jún. 29.
A legutóbbi ballagással lezárult egy korszak a BIROK Szabó Magda Tagintézményében, derül ki a DSTV összegzéséből. Az iskolából a tanév végén egy osztály ballagott – az az osztály, amely még a Szilágyiban kezdte meg a tanulmányait. Hangkép.
DSTV: elballagtak a Rosti gimnazistái is
2025. máj. 17.
Ahogy az év végéhez közeledve mindenütt, a Rosti iskola gimnazistái is ballagással búcsúztak intézményüktől a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az esemény több okból is különleges volt. Hangkép.