Rangos díjat kapott a Kiskohász
Tizenhét szálloda és hat étterem érdemelte ki a Magyar Turizmus Minőségi Díjat a 2017. évi pályázaton, köztük a dunaújvárosi Kiskohász Vendéglő is.
Gajda Tibor, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese a díjátadó ünnepségen kiemelte, a magyar turisták évente 600 milliárd forintot költenek külföldön, azonban a belföldi minőség folyamatos fejlesztésével lehetővé válik ennek minél nagyobb arányú belföldi elköltése. Szólt arról, hogy a turizmushoz kötődő védjegyek "rendbe tételére" a következő két évben 1 milliárd forintot fordítanak.
|
Az elismerés apropóján megkerestük Horváth Attilát, a Kiskohász tulajdonosát. Mint azt elmondta, ez egy óriási díj, amit komoly pályázaton lehet csak elnyerni. - Első körben kiküldtek egy 300 kérdésből álló, szakmai kérdéssort. Olyanok szerepeltek benne, mint például, hogyan képezzük tovább a kollégákat, milyen a kollégák lojalitása, hogyan állítjuk össze az étlapot és az itallapot, vagy hogy mennyire vesszük figyelembe a szezonalitást. Miután visszaküldtük a kitöltött kérdőívet, próbavásárlásra is sor került. Nem tudtuk, hogy mikor és kik jönnek, ám egy vacsora alkalmával két vendég elmondta, hogy ők éppen ezért jöttek. Mit jelent a díj elnyerése? -Nagyon sokat jelent nekünk ez az elismerés, és szeretnénk is élni vele, megmutatni a vendégeinknek, hogy nem véletlenül nyertük el. Nem dőlhetünk hátra, hanem még jobban rá kell tennünk mind szakmailag, mind emberileg. Számunkra azért is jelentős a díj elnyerése, mert az újonnan pályázók közül egyedül mi, a Kiskohász kapta meg. Azért is pályáztunk erre az elismerésre, mert szeretnénk felkerülni Magyarország gasztrotérképére, hogy ne csak a dunaújvárosiak ismerjenek bennünket, hanem jöjjenek el városunkba, éttermünkbe minél többen az országból. Jelentős dolog a gasztroturizmus, rengeteg éttermet látogatnak meg az emberek csak úgy, hogy egyenek valahol egy jót. Én is szoktam ilyet, kinézem, hogy mely éttermeket kedvelik, és elmegyünk oda a családdal, mindegy milyen messze is van. Erre a gasztrotérképre szeretnénk felkerülni, és ezért is szeretnénk minél több ilyen megmérettetésen részt venni. Mi a Kiskohász különlegessége, mi az, amit ajánlana a betérő vendégeknek? - Az egész étlapunk különleges. Ki lehetne emelni egy-egy ételt, de azt nem szeretném. Azt gondolom, hogy ide többször kell eljönni és mindig valami különlegességet megkóstolni. Jöjjenek el- nézzék meg, mi az, amit mi kínálunk, és helyben is ajánlunk olyat a vendégnek, ami az ő szájízének megfelelő lesz. |
Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke az ünnepségen kiemelte, országimázs szempontjából is fontos szerepe van a minőségi szolgáltatásoknak, és felhívta a figyelmet arra, hogy a turizmust is érintő munkaerőhiány nem mehet a minőség rovására. A Magyar Turizmus Minőségi Díj tanúsító rendszer tizenhárom éve működik. A díjat három évre ítélik oda, ez idő alatt a nyertes jogosult a Q-logó használatára.
A Magyar Turisztikai Ügynökség tájékoztatása szerint a Magyar Turizmus Minőség Díj idei kiírásra szeptember 30-áig pályázhatnak a szállodák és éttermek.
A díjazottak (Fotó: turizmus.com)
A 2017. évi pályázaton eredményes turisztikai szolgáltatók:
Szállodák: Airport Hotel Budapest, Andrássy Rezidencia Wine & Spa*****, Tarcal, Aquaworld Resport Budapest, Betekints Wellness és Konferencia Hotel Veszprém, Caramell Premium Resort, Bük, Castellum Hotel, Hollókő, ETO Park Hotel Business & Stadium, Győr, Globall Hotel, Telki, Hotel Azúr Premium**** Siófok, Hotel Aquarell Cegléd, Hotel Lycium Debrecen, Hotel Silverine Lake Resort****superior Balatonfüred, Kolping Hotel Spa & Family Resort, Alsópáhok, Residence Balaton****superior Conference & Wellness Hotel, Siófok, Residence Ózon**** superior Conference & Wellness Hotel, Mátraháza, Velence Resort & Spa***superior, Velence, Zenit Hotel Balaton****superior Vonyarcvashegy.
Éttermek: Ambrózia étterem és Panzió***, Kazincbarcika, Deák Étterem, Sopron, Gundel Étterem, Budapest, Hatpöttyös Nonprofit Kft. Székesfehérvár, Kakukk Étterem és Panzió Nyírbátor, Kiskohász Vendéglő Dunaújváros.
- MTI/turizmus.com -
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: Nagy Gergő nagyon nagyot alkotott
2025. okt. 18.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész, derül ki a DSTV összegzéséből. Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki újabb két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
ABolhapiac: zsúfolt sokadalom várható vasárnap
2025. okt. 17.
A tömeges jelenlét és a változatos kínálat ígéretével folytatódik az elmúlt időszakban népszerűvé vált sorozat a piac területén most vasárnap.
Miért érdemes esküvői idézetet írni a meghívóra?
2025. okt. 17.
Az esküvői meghívó az első pillanat, amikor a vendégek bepillantást nyernek a nagy nap hangulatába. Egy apró kártya, ami információt közöl és érzést közvetít. Előrevetíti, milyen lesz az esemény stílusa, hangulata, és mit tükröz az ifjú pár személyisége. (X)
Hatékony szellőztetés csőközbe építhető megoldásokkal
2025. okt. 17.
A modern otthonok egyik nélkülözhetetlen része a jól megtervezett szellőzés. Különösen igaz ez azokra a helyiségekre, ahol nincs közvetlen szellőzési lehetőség, vagy a meglévő nyílászárók nem elegendőek a megfelelő légcserére. (X)
Hozzátartozóként a beteg mellett – díjmentes kurzust indít a Szent Pantaleon Kórház
2025. okt. 17.
Nagyon aktuális közösségi kezdeményezéssel rukkol ki a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet: az intézmény ingyenes ismeretterjesztő kurzust kezd az otthoni ápolás, gondozás iránt érdeklődők számára. Felhívás és menetrend az alábbiakban – várják a jelentkezőket!
DSTV: állatvédelmi témahét az Aranyban
2025. okt. 17.
Az állatvédelmi témahét kezdeményezéséhez idén is csatlakozott az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A közösség az iskola falain kívül az Ebrendészeti Telep védenceit támogatta, a falakon belül pedig különböző játékos feladatokkal tanulhattak a diákok. Hangkép.
Természetes megoldások a mindennapi stressz kezelésére
2025. okt. 16.
A modern élet számtalan kihívást tartogat, amelyek gyakran próbára teszik a szervezet tűrőképességét. A rohanó hétköznapok, a munkahelyi nyomás vagy a fárasztó életmód mind hozzájárulhatnak a túlzott stresszhez. (X)








