Teljesen megújult az idősek otthona
Az Egyesített Szociális Intézmény Batsányi úti telephelye teljes felújításon esett át az elmúlt hónapokban, ezzel együtt pedig a szolgáltatások minősége is javult.
Hosszú, közel fél éves felújítási munkálaton esett át az Egyesített Szociális Intézmény Batsányi úti telephelye. Februártól a munkálatok miatt ideiglenesen az intézmény Magyar úti telephelye látta el a feladatokat, augusztus elsejétől viszont megújult környezetben várják a nappali szolgáltatásokat igénybe vevő időseket a Batsányiban. Bölcskei Anna intézményvezető elmondta, az Egyesített Szociális Intézmény az Útkeresés Segítő Szolgálattal együtt egy 250 millió forintos Európai Uniós pályázaton nyert, aminek címe a szociális alapú szolgáltatások infrastruktúrájának fejlesztése.
- Ebből a Batsányi úti telephelyünkön végeztük el először a fejlesztéseket. Februárban költöztünk ki innen, kicsit hosszabb ideig tartott, de szerencsésen meg tudtuk oldani a visszaköltözést, ehhez igénybe tudtuk venni a fogvatartottak rehabilitációs programját, illetve a cserkészek is segítettek a költözködésben. A teljes konyhatechnológia megújult, illetve a nappali ellátáshoz szükséges helyiségek és berendezések lettek kicserélve a pályázat keretein belül, többek közt az asztalok, székek, valamint a mosdók is. A felújítás miatt a szolgáltatásokat egy telephelyről biztosítjuk, vagyis a nappali ellátást, étkeztetést, illetve a házi gondozószolgálat is innen működik jelenleg.
Mivel a Batsányi úti telephely megújult, elkezdhették a munkálatokat a Magyar úti helyszínen is, ahol eddig a nappali és a nappali demens ellátás zajlott. Amíg véget nem ér a felújítás, addig ezeket a szolgáltatásokat is a Batsányiban végzik.
- A Magyar úti telephelyen szintén a konyha újul meg, de ez mellett, mivel sokkal régebbi épületről van szó, megújul a tető is, ki lesznek cserélve a nyílászárók, a szigetelések, és a vizesblokk. A nappali és a nappali demens ellátás során minden reggel az intézmény autói körbejárják a várost és a gondozók a lakástól lekísérik az autóhoz az időseket és beszállítják ide az intézményhez. Mindenki kap reggelit, majd szabad és kötött programok kezdődnek memória és kézügyesség fejlesztő foglalkozásokkal. Természetesen megkapják a gyógyszereiket is, és ebéd után le is pihenhetnek, majd hazaszállítják őket szakdolgozói kísérettel. Azt a néhány órát, amit itt töltenek, megpróbáljuk tartalommal megtölteni, hogy jól érezzék magukat. Az idősek nagyon örültek a változásnak, hiszen most a város szívében egy szép, zöld övezetes környezetben, csendben, zárt udvaron is tudjuk nekik biztosítani a szolgáltatásokat.
A rovat további hírei: Közélet
Lomtalanítás a Rómain: 51 tonna hulladék!
2025. jún. 13.
A Római városrészben tartották meg a tavaszi lomtalanítási akció egyik állomását múlt szombaton. Az akció során megint elképesztő mennyiségű, összesen 51 tonna hulladék gyűlt össze.
Megígérte a kormány a korkedvezményes nyugdíjat – most mélyen hallgatnak róla
2025. jún. 12.
Nyílt levélben emlékeztette Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt a kormány ígéretére, miszerint a nyugdíj kapujában álló vasműsök korkedvezményes nyugdíjban részesülnek. A levelet betűhíven közöljük.
Akik számára a tanítás nem munka – hivatás (galériával)
2025. jún. 12.
Apáczai Csere János születésnapjához kapcsolódóan köszöntötte és díjazta városunk önkormányzata a pedagógusokat – mint minden évben, ezúttal is három elismeréssel. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért díjakat, valamint a Pedagógus Életpályáért Emlékérmeket kedden vették át a díjazottak a Városházán.
Több "frissítő" fejlesztés a lakosságért
2025. jún. 11.
A városfejlesztés soha véget nem érő folyamat – kisebb és nagyobb munkálatokkal egyaránt tesznek az itt élők komfortjáért. Kálló Gergely, a 7. választókerület önkormányzati képviselője régóta várt újdonságokról számolt be a Március 15. téren.
Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!
2025. jún. 06.
Újabb szépkorú polgár ünnepelte a 90. születésnapját. Varga Károlynét, Éva nénit Dunaújváros képviseletében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte. A jókívánságokat örömmel fogadta az ünnepelt az Évák – lánya, unokája és dédunokája – körében.
Három tétel volt a rendkívüli közgyűlésen
2025. jún. 05.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés indoka egy pályázati lehetőség, aminek nagyon szoros a benyújtási határideje, illetve egy korábbi döntés módosítása vált szükségessé.
Két lépcsőháznál újult meg a járdaszakasz
2025. jún. 05.
Apró, de az ott élők számára annál örömtelibb fejlesztésről számolt be Tóth Kálmán önkormányzati képviselő. A Mátyás Király körút 8-10. előtt – tehát két lépcsőháznál – újult meg az évek alatt elhasználódott járdaszakasz.