Újra a Szent István Kupáért küzdenek

spigott - 2018. augusztus 1. 8:04

Immáron tizenegyedik alkalommal rendezik meg augusztus 20-án az I. Szent István Kupa küzdelmeit a Szalki-szigeten.

Városunk önkormányzatának támogatásával idén újra megrendezi augusztus 20-án az I. Szent István Kupa elnevezésű strandfoci kupa küzdelmeit a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a dunaújvárosi Tourinform Iroda. A szervezők nyolc együttes nevezését fogadják ezúttal el a Szalki-szigeten sorra kerülő megméretésre, melyen az indulókat két négyes csoportra osztják. A csoportküzdelmek utolsó helyezettjei a hetedik helyért, a harmadikok az ötödik helyért folytatják tovább a csatározásokat, míg a csoportok első két helyezettje az elődöntőből igyekezhet továbbjutni a fináléba.

Kép: DO-archív

Ahogy azt már megszokhattuk a legjobb csapatok mellett a különböző egyéni kategóriák legjobbjait is díjazzák majd a szervezők, akik természetesen ezúttal is sok szeretettel várnak minden érdeklődőt a megméretésen. Már csak azért is, mert az idei programban nemcsak a labdarúgás szerelmesei találhatnak maguknak elfoglaltságot, ugyanis a strandfoci mellett strandkézilabda, strandröplabda, darts és egyéb ügyességi versenyek is várják augusztus 20-án a Szalki-szigetre kilátogatókat.

A rovat további hírei: Sport

A címvédő ellen folytatja a DAB

A címvédő ellen folytatja a DAB

2025. okt. 03.

Az idei szezonban még hibátlan Gyergyói HK lesz a Dunaújvárosi Acélbikák következő ellenfele az Erste Liga ma esti fordulójában.

DSTV: véget ért az idei ÚDL

DSTV: véget ért az idei ÚDL

2025. okt. 02.

A Munkásművelődési Központ aulája megint pontos találatoknak adott helyet múlt szombaton. A Dunaújvárosi Darts Club  az ÚDL utolsó egyéni fordulóját rendezte meg, 32 versenyző állt a táblák elé. Hangkép.

Igazolta a papírformát a Loki

Igazolta a papírformát a Loki

2025. okt. 02.

Csak a második félidőben tudta megnehezíteni a házigazda DVSC dolgát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a két gárda szerda esti bajnokiján.

Fényes érmek a birkózó-maratonon

Fényes érmek a birkózó-maratonon

2025. okt. 01.

Három versenyen összesen nyolc dobogós helyezésnek örülhettek a DKSE és fiókszakosztályainak korosztályos birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

DSTV: vb-re készülnek a veteránok

DSTV: vb-re készülnek a veteránok

2025. okt. 01.

A DKSE birkózó szakosztályának régóta fiatal tagjai is készülnek a közelgő világbajnokságra. A felkészülési küzdelmeket is komolyan veszik a veterán sportolók, az alakulatból összesen nyolcan vágnak majd neki a versenyeknek. Stábunk is ellátogatott az egyik edzésükre, ahol még több részletet ismerhettünk meg a versenyről. Hangkép.

Újra az Ovi Foci Kupáért küzdöttek (galériával)

Újra az Ovi Foci Kupáért küzdöttek (galériával)

2025. okt. 01.

A Bóbita Tagóvoda gyerkőceinek győzelmével ért véget az Ovi Foci Kupa sorozat második fordulója az Eszterlánc Tagóvodában kedden délelőtt.

Újabb Ősi-érem Lengyelországból

Újabb Ősi-érem Lengyelországból

2025. szep. 30.

A tavalyi Világkupa-siker után ezúttal az Európa Kupa lengyelországi állomásán ért el remek eredményt városunk kiváló erőemelője, Ősi Tamás.