A harmincadik kiállítás
Bosnyák László úgy fogalmazott, előbb volt turista, mint fotós, viszont a természet és a fényképezés iránti szenvedélye lenyűgöző tárlatot eredményezett.
A Munkásművelődési Központ galériájának harmincadik kiállításán Bosnyák László képeit tekinthetik meg az érdeklődők. Nem is akármilyen felvételek díszítik a falat: vadmadarakat láthatunk természetes élőhelyükön, repülve, partra szállva, vagy éppen élelemért viaskodva. A tárlatot Steiner Gábor nyitotta meg. Az ő tanfolyamára járt „Bosi” (ahogy barátai becézik), és nála sajátította el a képalkotás rejtelmeit. Bár már gyerekkorában is szívesen ügyködött a fényképek előhívásával, igazi szenvedélyévé nyolc évvel ezelőtt vált a fotózás. Kirándulások, túrák alkalmával bebarangolta az ország legszebb tájait, idővel pedig magával vitte a fotós felszerelését, hogy megörökítse a vadon szépségeit.
Ez nem csak a hobbija, ugyanis számítógépes programozóként kikapcsolódást, feltöltődést jelent neki a természet. Órákat tud eltölteni az objektív mögött, hasalva a leshálóban, vagy akár a sárba térdelve, közben figyelni és kivárni az élővilág azon mozzanatait, amelyek csupán néhány másodpercre jelennek meg. Az egyik kedvenc képe az éppen megpihenő jégmadár, amely azért is különleges, mert ez egy izgő-mozgó, folyton mozgásban levő kis madárka, és a vízen úszó farönkön mindössze két másodpercet időzött. Ilyen kuriózumok láthatók a gyömrői fotós tárlatán, aki legszívesebben a Gemenci erdőben és a Novohrad-Nógrád Geoparkban készíti felvételeit. Úgy érdemes nézni a képeit, hogy beleképzeljük magunkat a helyébe, amikor például megbújva egy bokor mögött, hosszú csend után elénk tárul a természet élő világa.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: Kiss Kálmán az Utószó sorozatában
2025. ápr. 12.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása. A közelmúltban helyi alkotó, Kiss Kálmán költő, tanár, a helyi irodalmi élet ikonikus alakja volt az Utószó élő irodalmi antológia vendége a Kortárs Művészeti Intézetben. Hangkép.
Lovagregénnyel a józan ész hírnökeként
2025. ápr. 11.
Folytatódott az Utószó irodalmi antológia. A rendezvény vendége Kemény István többszörösen díjazott költő, író, esszéíró volt. Legutóbbi kötetéről, a Lovag Dulcinea című verses lovagregényéről Gyöngyössy Csabával beszélgetett.
Virágvasárnapi koncert a Dunaújvárosi Vegyeskarral
2025. ápr. 11.
Folytatja az ünnepi hangversenyek sorozatát a Dunaújvárosi Vegyeskar: a húsvéti ünnepkört kezdő virágvasárnap a református templomban mutatkozik be a kórus.
Cannes - Anderson, Panahi, Ducournau, a Dardenne testvérek a versenyben
2025. ápr. 11.
Az amerikai Wes Anderson hollywoodi sztárokat felvonultató A főníciai séma című vígjátékát és az iráni Dzsafar Panahi legújabb alkotását is a 78. cannes-i fesztivál hivatalos programjának versenyében mutatják be, ahol a francia Julia Ducournau a második, a belga Jean-Pierre és Luc Dardenne pedig a harmadik Arany Pálmájáért versenyezhet - jelentette be Thierry Frémaux, a fesztivál művészeti igazgatója csütörtökön párizsi sajtótájékoztatóján.
"Elefánttá vált köd" az ICA-D termeiben
2025. ápr. 09.
Pintér Gábor festőművész tárlatával, az Elefánttá vált köd című kiállítással folytatódik a bemutatók sora a Kortárs Művészeti Intézetben. Az érdeklődők a festőművész elmúlt öt évben készült műveiből láthatnak válogatást, amely a sci-fi-realitás mezejére invitálja a látogatót jövő péntektől.
DSTV: a városi szobrok története
2025. ápr. 09.
Jól ismert helyszínen folytatódott a DSTV sorozata a város köztéri szobrainak történetét feldolgozó sorozat. Az immár harmadik epizódban a Martinász-szoborról és a Borovszky-emléktábláról mesél Hodik Mónika, az Intercisa Múzeum munkatársa. Hangkép.
Jennifer Lopez júliusban fellép az MVM Dome-ban
2025. ápr. 09.
Nyári európai turnéja keretében Magyarországon is koncertet ad Jennifer Lopez. A világhírű amerikai filmszínésznő és énekesnő július 20-án az MVM Dome-ban lép fel.