Egy korszak mintaembere

2018. szeptember 16. (vasárnap) 8:33 - Várkonyi Balázs

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Hangulatfestő sorok: varrógép duruzsolása, porban fulladozó akácfák, égig érő templomtorony… Hogy ki rótta papírra, vélem, nem sokan fogják kitalálni. Négy évtizede, hogy megjelent, aki olvasta is, mire emlékezhet? Segítek. Akiről szól, hatvanöt éve lett Sztálinváros tanácselnöke. 1953. szeptember 15-én választották meg. Így már könnyebb? Hát persze, ő volt Tapolczai Jenő. 1911-ben született, 1976-ban halt meg. Könyve posztumusz mű, ’77-ben jelent meg.

A várost tizennégy évig irányította. Előtte is számos vezető tisztséget viselt: „1930 óta veszek részt a munkásmozgalomban. Tizennégy évig dolgoztam ipari munkásként. 1945 nyarán, a Hofherr-gyári kommunisták javaslatára, Kispest megyei város polgármester-helyettes főjegyzőjének választottak. Ezt követően dolgoztam vezérigazgatói beosztásban. Egy ideig az OTSB elnökhelyettesi tisztségében tevékenykedtem, majd pedig minisztériumi osztályvezetőként.”

Tapolczai személye mindig érdekelt. Tudtam, voltak elvakult hívei és esküdt ellenségei, ám hogy milyen ember volt igazából, nem jutottam egyről a kettőre. A könyvtől se lettem okosabb: ha egy visszaemlékezésben jellemzően fontos tényként kerül elő, hogy 45-ben az orosz városparancsnoktól kapja első pisztolyát, a lényeg könnyen elsikkad az anekdoták között.

Nem volt könnyű helyzetben, amikor rászakadt a városvezetés felelőssége: 1953 nyara, Nagy Imre az új miniszterelnök, kormányprogram készül, amely a vasmű jövőjét megkérdőjelezi, nem véletlenül írja a városmonográfia: „Sztálinvárosban a nyári hőség ellenére megfagyott a levegő. Egyik napról a másikra elapadtak a költségvetési támogatások, leállították – ideiglenes jelleggel – a vasmű és a város építését. Zavarodottság, tájékozatlanság jellemezte a helyi vezetést. A személyi változások legszembetűnőbb eredménye Berecz Bertalan tanácselnök lemondása lett. A tanácsi vezetők előtt is tornyosuló problémák megoldását a közel két évtizeddel fiatalabb, az ugyancsak kommunista elkötelezettségű, a hibák kiküszöbölésével csak részben egyetértő Tapolczai Jenőre bízták.”

Ami a „hibák kiküszöbölésének” szükségességét illeti, ha valami, hát ez lehetett a városvezető gyenge pontja. Igaz, vállalta a vitát, az ütközést a közösség érdekében, de a Párt szava számára mindig szent volt. Kommunista voltam és maradtam – könyve ezt a vezetői krédót erősíti. A korszak karriermintája az övé: magas polcra került, miközben tán továbbra is szabósegéd akart lenni. Lélekben legalábbis. Ezt mondja nekem az amúgy korfestő tényeket kínáló könyv.

A rovat további hírei: Napraszóló

Lóháton, vaksötétben

Lóháton, vaksötétben

2018. október 14. (vasárnap)

Úgy hívták, Meglepetés Jani. Na jó, persze, hogy nem ez volt a rendes neve, a kiskölykök titulálták így, miután megvitatták, hogy szerintük a Jack a John becézett alakja. És az eredeti név így hangzott: Surprise Jack.

A lóban ló van

A lóban ló van

2018. október 07. (vasárnap)

Patkányok, sorakozó! Jön a Messiás.
Nem felejtem ezt a két mondatot, hogy is felejthetném, hisz egészen kivételes, hogy valaki sorakozót rendel a patkányoknak, s magát Messiásnak nevezi. Pedig a felkentség szikráját se lehetett felfedezni benne, vagyis Pityuban, aki mindig ezt kiáltotta, amikor szénért indult a pincébe.

Gyógyszertár, betegek kórusa

Gyógyszertár, betegek kórusa

2018. szeptember 30. (vasárnap)

No lám, nem vagyok egyedül, de mennyire nem, a gyógyszertár tele van lázas tekintetű, szipákoló, köhécselő emberekkel. Ha a várakozók közül valaki még nem kapta el ezt a mostanában aratni kezdett kórt, soha jobb alkalom, ennyi beteg között ő is könnyen beleesik.

Szántani, hegynek fölfele

Szántani, hegynek fölfele

2018. szeptember 23. (vasárnap)

Hófehér fal, nagy, tiszta felületek, kevés fölaggatott dísz. Feszület – hát persze, egy szerzetes szobájában vagyunk –, aztán két szakrális jelkép, egy festmény, Madonna a kisdeddel. És még valami: fekete-fehér fotó, dombhajlatot látni, a domb élén szántó parasztember. Hegynek fölfelé szánt. Jelkép ez, tán hivatásának jelképe is? – kérdezem a pátert.

Olvasás, életre-halálra

Olvasás, életre-halálra

2018. szeptember 08. (szombat)

Kelj fel, régen szántanak; Csépeltél-e vetésre? Aki e kétsoros intelmet Szent Mihály havi ajánlásként a szántóvetőknek megfogalmazta, a XVI. század különös figurája volt. Újfaluból, a mai Esztergom pereméről indult a nagyvilágba. Krakkóba tartott, a földkerekség egyik legrégibb egyetemére, amely már két évszázada működött. Beiratkozott.

Emberi erőforrás

Emberi erőforrás

2018. szeptember 01. (szombat)

Vándoriskola. Vajon mond-e még valakinek ez a szó bármi is? Tán azoknak, akik Földvárypusztán tanultak ilyenben. De ők, ha még meg is vannak, nyolcvan év fölött lehetnek. Mert hetvenkét éve, 1946-ban nyílott meg a vándoriskola. Kényszerből.

Nyár, orkán, jóvátétel…

Nyár, orkán, jóvátétel…

2018. augusztus 25. (szombat)

Alattomosan közelített a vihar. Csak az utolsó pillanatban észlelték, úgy csapott le, váratlanul, hogy megrémülni se volt idejük. Az erdő felől tört a tanyára. Vitt mindent, ami az útjában állt: földre fektette a már amúgy is megroggyant villanykarót, elsodorta a támoszlopot, fölborította a szénabálát, aztán módszeresen szét is szedte.