Egy korszak mintaembere

2018. szeptember 16. (vasárnap) 8:33 - Várkonyi Balázs

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Hangulatfestő sorok: varrógép duruzsolása, porban fulladozó akácfák, égig érő templomtorony… Hogy ki rótta papírra, vélem, nem sokan fogják kitalálni. Négy évtizede, hogy megjelent, aki olvasta is, mire emlékezhet? Segítek. Akiről szól, hatvanöt éve lett Sztálinváros tanácselnöke. 1953. szeptember 15-én választották meg. Így már könnyebb? Hát persze, ő volt Tapolczai Jenő. 1911-ben született, 1976-ban halt meg. Könyve posztumusz mű, ’77-ben jelent meg.

A várost tizennégy évig irányította. Előtte is számos vezető tisztséget viselt: „1930 óta veszek részt a munkásmozgalomban. Tizennégy évig dolgoztam ipari munkásként. 1945 nyarán, a Hofherr-gyári kommunisták javaslatára, Kispest megyei város polgármester-helyettes főjegyzőjének választottak. Ezt követően dolgoztam vezérigazgatói beosztásban. Egy ideig az OTSB elnökhelyettesi tisztségében tevékenykedtem, majd pedig minisztériumi osztályvezetőként.”

Tapolczai személye mindig érdekelt. Tudtam, voltak elvakult hívei és esküdt ellenségei, ám hogy milyen ember volt igazából, nem jutottam egyről a kettőre. A könyvtől se lettem okosabb: ha egy visszaemlékezésben jellemzően fontos tényként kerül elő, hogy 45-ben az orosz városparancsnoktól kapja első pisztolyát, a lényeg könnyen elsikkad az anekdoták között.

Nem volt könnyű helyzetben, amikor rászakadt a városvezetés felelőssége: 1953 nyara, Nagy Imre az új miniszterelnök, kormányprogram készül, amely a vasmű jövőjét megkérdőjelezi, nem véletlenül írja a városmonográfia: „Sztálinvárosban a nyári hőség ellenére megfagyott a levegő. Egyik napról a másikra elapadtak a költségvetési támogatások, leállították – ideiglenes jelleggel – a vasmű és a város építését. Zavarodottság, tájékozatlanság jellemezte a helyi vezetést. A személyi változások legszembetűnőbb eredménye Berecz Bertalan tanácselnök lemondása lett. A tanácsi vezetők előtt is tornyosuló problémák megoldását a közel két évtizeddel fiatalabb, az ugyancsak kommunista elkötelezettségű, a hibák kiküszöbölésével csak részben egyetértő Tapolczai Jenőre bízták.”

Ami a „hibák kiküszöbölésének” szükségességét illeti, ha valami, hát ez lehetett a városvezető gyenge pontja. Igaz, vállalta a vitát, az ütközést a közösség érdekében, de a Párt szava számára mindig szent volt. Kommunista voltam és maradtam – könyve ezt a vezetői krédót erősíti. A korszak karriermintája az övé: magas polcra került, miközben tán továbbra is szabósegéd akart lenni. Lélekben legalábbis. Ezt mondja nekem az amúgy korfestő tényeket kínáló könyv.

A rovat további hírei: Napraszóló

Hogy hívnak, kis boxos?

Hogy hívnak, kis boxos?

2019. február 16. (szombat)

Borsós. Borzas. Ebes. Elep. Kócs. Kormópuszta – mintha leckét mondana fel, úgy sorolja a hortobágyi gazdaságok nevét, tizenkettőt, ahová az ötvenes években kitelepített családok kerültek, kényszermunkára. És most telefonon invitál: készül az egykori száműzetése színhelyére, tartsak vele, hisz már kétszer együtt mentünk. Majd meglátjuk, mondom neki, hogy időt nyerjek.

Újvárosi hódítók

Újvárosi hódítók

2019. február 10. (vasárnap)

Ismét egy évforduló. Nem „kerek”, nem is évszázadot megidéző – egyszerű, szerény, amolyan semmi különös nap a kalendáriumban. De valakiknek nagyon sokat jelent: a fiatalságukra emlékeztet. És voltaképpen az egész életükre.

A farkas nem ordít be…

A farkas nem ordít be…

2019. február 03. (vasárnap)

Éjszakai csönd volt. A kisfiú az ablak előtt állt, kifelé nézett, közben meztelen talpát néha fölemelte és a másik lábához dörgölte. Fázott zokni nélkül. Anyja csodálkozva figyelt, majd, hogy nem történt semmi, megszólalt: Mit csinálsz te itt? A fiúcska majdnem összeesett az ijedségtől. Azt motyogta, hogy nem tudott aludni. Anyja gyorsan ágyba dugta.

Umcacca és társai

Umcacca és társai

2019. január 31. (csütörtök)

Egy hirdetésben bukkanok rá: Kucorgó tér. Hangulatos, kedves név, a terecske is biztosan rászolgált erre; de mitől lett kucorgó?

A faegér papája

A faegér papája

2019. január 30. (szerda)

Az elegancia, barátom, az elegancia az ok! Nagy hirtelen ezt adtam magyarázatként, amikor szomszédom megkérdezte, mi a csudának nekem laptophoz egér.

Munkaélmény, életpélda

Munkaélmény, életpélda

2019. január 27. (vasárnap)

Úgy hívták: „a kis sánta amerikai”. Olajmunkás körökben terjedő kósza legendák hőse volt. Ha volt egyáltalán. Mert olyan valószerűtlen, hogy valaki, akinek neve sem ismert, igaz történetek főszereplője legyen. De ez csupán az én fikcióm.

A bunyós masiniszta

A bunyós masiniszta

2019. január 19. (szombat)

Szörnyű hibát vétett azon a régi januári estén Tóth Gyula fékező: vacsora után a szálláshelyen a saját lábára húzta Klenner mozdonyvezető becses lábbelijét, a szőrcsizmáját. A masiniszta, hogy megnevelje a vétkest, a szőrcsizmával agyba-főbe verte.