Dunaújváros Hetilap

Egyéni képviselői indítvány

Brousil Csaba - 2018. szeptember 27. 13:53

A városi hulladékhelyzettel kapcsolatos egyéni képviselői indítványáról tartott sajtótájékoztató Szabó Zsolt a Párbeszéd önkormányzati képviselője szerdán.

Szabó Zsolt elmondta, hogy nem politikai ügyet akar kreálni a városi hulladék kezelésének helyzetéről, ezért is nyújt be a témában a közgyűlés elé egyéni képviselői indítványt. Mint mondta ebben szerepel majd, hogy tartsanak tájékoztató kampányt a hulladékok elhelyezéséről, szelektív gyűjtésének pontos módjáról. Indítványozza továbbá, hogy a jelenlegi szelektív hulladékgyűjtő szigeteket duplázzák meg a városban, illetve helyezzenek ki városszerte harminc olyan gyűjtőt, melyekbe a nem kommunális, de a háztartásban keletkező hulladékot lehetne elhelyezni. Ezen felül azt is kérelmezni fogja, hogy a Polgármesteri Hivatal a jelenleginél súlyosabb mértékben szankcionálja majd a jövőben az illegális szemétlerakást.

A rovat további hírei: Közélet

Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén

Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén

2025. okt. 16.

Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.

Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért

Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért

2025. okt. 15.

Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.

DSTV: lezárult az Urbact projekt

DSTV: lezárult az Urbact projekt

2025. okt. 15.

Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.

 

Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott

Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott

2025. okt. 14.

Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.

Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!

Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!

2025. okt. 12.

Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.

Az égi műhelybe távozott Németh István órás

Az égi műhelybe távozott Németh István órás

2025. okt. 11.

Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.

Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)

Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)

2025. okt. 10.

Idén már 26. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de ezúttal is díjazták az "Első Fecskéket", valamint a jubiláló virágosítókat is.