Emberi erőforrás

2018. szeptember 1. (szombat) 8:38 - Várkonyi Balázs

Vándoriskola. Vajon mond-e még valakinek ez a szó bármi is? Tán azoknak, akik Földvárypusztán tanultak ilyenben. De ők, ha még meg is vannak, nyolcvan év fölött lehetnek. Mert hetvenkét éve, 1946-ban nyílott meg a vándoriskola. Kényszerből.

A háborús pusztítás után ugyanis a községi iskolának csupán öt tantermét tudták használható állapotba hozni, a külterületen élők gyermekei így szó szerint kiszorultak onnét. Ezért szükségből megnyitották a pusztai alkalmi tanodát, ahová az oktatók mentek helybe, a diákjaikhoz. De ez sem hozott igazi megoldást: ott nem voltak sem megfelelő taneszközök, sem igazi motiváció – mert a gyerekek csak afféle iskolapótlékot láttak benne, nem igen vették komolyan. Szüleik is sokszor inkább munkába vitték őket, mintsem a pusztai oktatóhelyre. A vándoriskola így szép lassan megszűnt.

Közben az „igazi”, a falusi intézményben napibéres szolga híján a takarítás a felső tagozatosokra hárult. A kályha fűtése is, de mert az iskolavezető ezt félt rájuk bízni, sokszor inkább be sem fűtöttek. És az újabb egy év alatt alig javultak az állapotok. 1947 februárjában ez a jelentés ment az oktatási hatósághoz: „A növendékek túlnyomó része téglákra rakott deszkákon ül, magasabb téglacsomókra ismét deszka s ez alkotja az írólapot. Egy véletlen mozdulatra az egész alkotmány összedűl.”. Megint eltelt egy esztendő, és 1948 őszén már „csak” két romba dőlt tanterem volt. Ám az iskola valójában nem lett alkalmas a színvonalas munkára. Az új intézmény aztán a hároméves terv révén épült fel.

Fotó: Fortepan

Ami az „emberi erőforrást”, az oktatói minőséget illeti, ugyanaz volt a helyzet, mint a hasonló adottságú falvakban mindenütt: a nevelőtestület zömét Pentelén is a régi népiskolai tanítók alkották. Bár 1948-ig több új pedagógus munkába áll, de szaktanár köztük nem volt. Jött a kényszermegoldás: szakosító tanfolyamok. Igaz, ezek sokszor inkább ideológiai, mintsem szaktárgyi tartalmat kaptak. Később nem is csináltak abból titkot, hogy a tanügyirányítást világnézeti cél vezérelte…

A népiskolai rendszert felváltó általános iskolai modell az oktatóknak kissé idegen volt, úgy látták, a népiskolához képest ez színvonalsüllyedést eredményez. A pentelei tantestület önkritikus megfogalmazása szerint „… becsületes és szorgalmas munkánk még ma nem éri el az általános iskolánkban a kívánt eredményt.” A tudás terjesztéséhez szükséges feltételekről azt írták, hiába állnak ők erre a legnagyobb igyekezettel készen, ha „… népünk nagy részének nincs kedve, ill. akarata a műveltség elsajátításához”. Ugyanakkor a tankerületi főigazgató, Csaplovics József a legnagyobb elismerést fogalmazta meg a tantestületről: „Rendkívüli gazdasági elesettségében is megőrizte az igazi nevelő emelkedett szellemiségét. Felkészültségének különböző állapotából demokratikus érzésekkel, jó szándékkal juttatta el az ismereteket tanítványaihoz.”

Hétfőn becsengetnek. Ismét egy év csapatmunka. És a főszereplő az emberi erőforrás – gyermek és felnőtt képében. De a pedagógus, ő a lelke mindennek.

A rovat további hírei: Napraszóló

Lóháton, vaksötétben

Lóháton, vaksötétben

2018. október 14. (vasárnap)

Úgy hívták, Meglepetés Jani. Na jó, persze, hogy nem ez volt a rendes neve, a kiskölykök titulálták így, miután megvitatták, hogy szerintük a Jack a John becézett alakja. És az eredeti név így hangzott: Surprise Jack.

A lóban ló van

A lóban ló van

2018. október 07. (vasárnap)

Patkányok, sorakozó! Jön a Messiás.
Nem felejtem ezt a két mondatot, hogy is felejthetném, hisz egészen kivételes, hogy valaki sorakozót rendel a patkányoknak, s magát Messiásnak nevezi. Pedig a felkentség szikráját se lehetett felfedezni benne, vagyis Pityuban, aki mindig ezt kiáltotta, amikor szénért indult a pincébe.

Gyógyszertár, betegek kórusa

Gyógyszertár, betegek kórusa

2018. szeptember 30. (vasárnap)

No lám, nem vagyok egyedül, de mennyire nem, a gyógyszertár tele van lázas tekintetű, szipákoló, köhécselő emberekkel. Ha a várakozók közül valaki még nem kapta el ezt a mostanában aratni kezdett kórt, soha jobb alkalom, ennyi beteg között ő is könnyen beleesik.

Szántani, hegynek fölfele

Szántani, hegynek fölfele

2018. szeptember 23. (vasárnap)

Hófehér fal, nagy, tiszta felületek, kevés fölaggatott dísz. Feszület – hát persze, egy szerzetes szobájában vagyunk –, aztán két szakrális jelkép, egy festmény, Madonna a kisdeddel. És még valami: fekete-fehér fotó, dombhajlatot látni, a domb élén szántó parasztember. Hegynek fölfelé szánt. Jelkép ez, tán hivatásának jelképe is? – kérdezem a pátert.

Egy korszak mintaembere

Egy korszak mintaembere

2018. szeptember 16. (vasárnap)

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Olvasás, életre-halálra

Olvasás, életre-halálra

2018. szeptember 08. (szombat)

Kelj fel, régen szántanak; Csépeltél-e vetésre? Aki e kétsoros intelmet Szent Mihály havi ajánlásként a szántóvetőknek megfogalmazta, a XVI. század különös figurája volt. Újfaluból, a mai Esztergom pereméről indult a nagyvilágba. Krakkóba tartott, a földkerekség egyik legrégibb egyetemére, amely már két évszázada működött. Beiratkozott.

Nyár, orkán, jóvátétel…

Nyár, orkán, jóvátétel…

2018. augusztus 25. (szombat)

Alattomosan közelített a vihar. Csak az utolsó pillanatban észlelték, úgy csapott le, váratlanul, hogy megrémülni se volt idejük. Az erdő felől tört a tanyára. Vitt mindent, ami az útjában állt: földre fektette a már amúgy is megroggyant villanykarót, elsodorta a támoszlopot, fölborította a szénabálát, aztán módszeresen szét is szedte.