Emberi erőforrás

2018. szeptember 1. (szombat) 8:38 - Várkonyi Balázs

Vándoriskola. Vajon mond-e még valakinek ez a szó bármi is? Tán azoknak, akik Földvárypusztán tanultak ilyenben. De ők, ha még meg is vannak, nyolcvan év fölött lehetnek. Mert hetvenkét éve, 1946-ban nyílott meg a vándoriskola. Kényszerből.

A háborús pusztítás után ugyanis a községi iskolának csupán öt tantermét tudták használható állapotba hozni, a külterületen élők gyermekei így szó szerint kiszorultak onnét. Ezért szükségből megnyitották a pusztai alkalmi tanodát, ahová az oktatók mentek helybe, a diákjaikhoz. De ez sem hozott igazi megoldást: ott nem voltak sem megfelelő taneszközök, sem igazi motiváció – mert a gyerekek csak afféle iskolapótlékot láttak benne, nem igen vették komolyan. Szüleik is sokszor inkább munkába vitték őket, mintsem a pusztai oktatóhelyre. A vándoriskola így szép lassan megszűnt.

Közben az „igazi”, a falusi intézményben napibéres szolga híján a takarítás a felső tagozatosokra hárult. A kályha fűtése is, de mert az iskolavezető ezt félt rájuk bízni, sokszor inkább be sem fűtöttek. És az újabb egy év alatt alig javultak az állapotok. 1947 februárjában ez a jelentés ment az oktatási hatósághoz: „A növendékek túlnyomó része téglákra rakott deszkákon ül, magasabb téglacsomókra ismét deszka s ez alkotja az írólapot. Egy véletlen mozdulatra az egész alkotmány összedűl.”. Megint eltelt egy esztendő, és 1948 őszén már „csak” két romba dőlt tanterem volt. Ám az iskola valójában nem lett alkalmas a színvonalas munkára. Az új intézmény aztán a hároméves terv révén épült fel.

Fotó: Fortepan

Ami az „emberi erőforrást”, az oktatói minőséget illeti, ugyanaz volt a helyzet, mint a hasonló adottságú falvakban mindenütt: a nevelőtestület zömét Pentelén is a régi népiskolai tanítók alkották. Bár 1948-ig több új pedagógus munkába áll, de szaktanár köztük nem volt. Jött a kényszermegoldás: szakosító tanfolyamok. Igaz, ezek sokszor inkább ideológiai, mintsem szaktárgyi tartalmat kaptak. Később nem is csináltak abból titkot, hogy a tanügyirányítást világnézeti cél vezérelte…

A népiskolai rendszert felváltó általános iskolai modell az oktatóknak kissé idegen volt, úgy látták, a népiskolához képest ez színvonalsüllyedést eredményez. A pentelei tantestület önkritikus megfogalmazása szerint „… becsületes és szorgalmas munkánk még ma nem éri el az általános iskolánkban a kívánt eredményt.” A tudás terjesztéséhez szükséges feltételekről azt írták, hiába állnak ők erre a legnagyobb igyekezettel készen, ha „… népünk nagy részének nincs kedve, ill. akarata a műveltség elsajátításához”. Ugyanakkor a tankerületi főigazgató, Csaplovics József a legnagyobb elismerést fogalmazta meg a tantestületről: „Rendkívüli gazdasági elesettségében is megőrizte az igazi nevelő emelkedett szellemiségét. Felkészültségének különböző állapotából demokratikus érzésekkel, jó szándékkal juttatta el az ismereteket tanítványaihoz.”

Hétfőn becsengetnek. Ismét egy év csapatmunka. És a főszereplő az emberi erőforrás – gyermek és felnőtt képében. De a pedagógus, ő a lelke mindennek.

A rovat további hírei: Napraszóló

Sarkamban öt év

Sarkamban öt év

2019. október 06. (vasárnap)

Emlékszem, akkor is szép őszi nap volt. Megérkeztem Dunaújvárosba. Új feladatra szegődtem. Ez avval is járt, hogy emléktáram porosodó darabjait ki kellett tisztogatnom. Mert sok idő telt el azóta, hogy a városhoz valami módon közöm volt: barátok, meghívások, hétvégi szeánsz egy szamizdatindítás okán – alkalom a kapcsolatépítésre. Aztán az idő másfelé sodorja a szereplőket.

Bözsi néni a Delikáteszben

Bözsi néni a Delikáteszben

2019. szeptember 29. (vasárnap)

A raktáros asszony, Börzseyné határozott léptekkel tartott a „Rómaiban” az egyik kövérház felé. Ott nyílott meg a Delikátesz bolt. Először nem tudta azonosítani a delikátesz-miféleséget, de az igen olvasott Dani kolléga fölvilágosította: finomságok üzlete, különlegességek boltja. Bár ő a szokásos kenyér-vaj-tej-párizsi beszerzőútjaira volt hitelesítve – semmi luxus, csak ami az egyszerű munkásasszonynak kell –, most mégis úgy gondolta, neki is kijár valami finomság.

Nagyné kapavágása

Nagyné kapavágása

2019. szeptember 22. (vasárnap)

A nevezetes eseményre, az ünnepélyes kapavágásra 1956 kora őszén került sor. Egészen pontosan szeptember 19-én. Várostörténeti jelentősége volt! Valóban az, hiszen egy új ipari létesítmény, a szalmacellulózgyár építésének előhírnöke volt. Az pedig munkahelyeket teremtett, s nem mellékesen Újváros presztízsét erősítette.

A nullává nem lett ember

A nullává nem lett ember

2019. szeptember 15. (vasárnap)

Mi a csuda lehet egy ajtón a házmester-luk? Aztán miféle a bagolyműszak? Emlékszem, először csak a türelmetlen kíváncsiság vezetett, hogy végére járjak, mit rejtenek e szavak. Aztán rájöttem: a könyv, amelyet olvasok, sokkal több nyelvi fordulatot kínál föl, mintsem hogy leragadhatnék egyes szavakon.

Szembejött a véletlen

Szembejött a véletlen

2019. szeptember 08. (vasárnap)

Már a jövő sem a régi. Ezt a bizarr mondatot Géza préselte ki magából, miután szerelmi bánatának borús részleteit megosztotta ismerősével a sarki presszóban. Az ismerős csak bólogatott. Közben azon eszelt, vajon a nem túl olvasott Géza hogyan talált ki ilyen különös bölcsességet.

Szomjoltó közkutak

Szomjoltó közkutak

2019. szeptember 01. (vasárnap)

Az újságoshoz tartottam. Kerülővel, ahogy máskor is. Mehettem volna rövidebb úton, de akadt egy különös, parancsoló szempont: csak azért választottam azt az irányt, hogy útba ejtsem az iskolát, ahol a gyerekeim töltik napjaikat.

1526, úton a végzet felé

1526, úton a végzet felé

2019. augusztus 25. (vasárnap)

Laji, a kanászlegény megállt. Erősen fülelt. Mintha morajlana valami a távolban. De hogy mi, abban dűlőre nem jutott, így aztán ostorával csapott egyet, és a kesedisznóival indult a kövérebb fű irányába.