Hajtóvadászat egy gyorsétteremben erőszakoló migráns után
Egy afgán migráns éjjel egy budapesti belvárosi gyorsétteremben megerőszakolt egy nőt, ez derült ki a rendőrség reggeli közleményéből - írja z Origo. A kora délután tartott sajtótájékoztatón kiderült, hogy a rendőrség hajtóvadászatot indított a bűnöző bevándorló ellen.
A rendőrök elmondták, a férfit a támadás után néhány perccel azonnal elkezdték keresni. Nagy erőkkel kutatnak utána. A feltételezett afgán támadóról, Sarhadi Bilalról fényképet tettek közzé. Budapest rendőrfőkapitánya az ügy vizsgálatára külön nyomozócsoportot hozott létre, amelybe jelentős erőket csoportosítottak át. Ellenőrzik a férfi ismerőseit, a tömegközlekedési eszközöket és bizonyos főbb útvonalakat is.
A Soroshoz köthető hazai álcivil szervezetek éppen azon dolgoznak, hogy az erőszakoló afgán migránshoz hasonló személyeket bírósági perek útján behozzák az országba a tranzitzónából, a határról. Emlékezetes, hogy már tavaly tiltakozott a teljes hazai Soros-birodalom, így a Helsinki Bizottság, az Amnesty International, a MIGSZOL és a Menedék a kormány azon törvényjavaslata, majd törvénymódosítása ellen, amely alapján idegenrendészeti őrizetben tartja a menedékkérőket mindaddig, amíg el nem bírálták valaki menedékkérelmét. A fenti szervezetek a törvény elfogadását követően most már a bíróságokat segítségül híva igyekeznek kihozni a nemzetbiztonságot garantáló őrizetből a migránsokat.
- origo.hu -
A rovat további hírei: Sziréna
Tésztakészítő gépből lábas, márkás pulóverből olcsó pólók
2024. szep. 09.
Nem tétlenkednek az online csalások elkövetői – és mindig vannak áldozatai a fondorlatos lehúzásoknak. Az alábbi történet során is akadt, aki 1 millió forintot utalt előre, és persze rajta is vesztett.
Jogtalanul használta más az autóját – pedig csak cigiért indult
2024. szep. 06.
Sajnos az ügyészségi összegzésből nem derül ki, milyen kocsit kötött el a vád alá helyezett férfi – pedig biztos van olyan verda, aminek nem tudnék ellenállni.
Hosszabbított hőségriasztás – kánikulával kezdődik a tanév
2024. aug. 30.
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján egészen jövő csütörtökig meghosszabbította az augusztus 24-én életbe lépett rendelkezést. Marad a meleg, kitart a másodfok is.
Meteo extra: felhőszakadás miatt adtak ki riasztást
2024. aug. 20.
A met.hu időjárási portál – egészen pontosan a HungaroMet – ma éjfélig adott ki riasztást a heves zivatarok, felhőszakadás miatt. A figyelmeztetés térségünket is érinti, de Veszprém vármegyére másodfokú szint érvényes.
Ismét itt a kánikula – és vele a másodfokú hőségriasztás
2024. aug. 09.
Az országos tisztifőorvos vasárnap 0 órától jövő péntek 24 óráig rendelte el a másodfokú hőségriasztást a HungaroMet előrejelzése alapján. Durva kánikula közeleg.
Eltűnés miatt keresik Puha Szamanta Ibolyát
2024. aug. 09.
A dunaújvárosi rendőrök kérték a lakosság segítségét a 13 éves, a városból eltűnt mezőfalvi fiatal keresése miatt. Már egy megosztás is segíthet!
Veszélyes hulladékot helyezett el egy nő egy ingatlanon
2024. aug. 08.
Egy mezőfalvi cég ingatlanára lomizott a nő, aki ellen a Dunaújvárosi Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat. Odavitte, lepakolta. Problem?