Csadi Zoltán, a Bartók Kamaraszínház igazgató helyettese az Amerikai Magyarság hetilapnak adott hosszabb interjút az állami kitüntetése apropóján.
Csadi Zoltán, a Bartók Kamaraszínház igazgató helyettese az Amerikai Magyarság hetilapnak adott hosszabb interjút az állami kitüntetése apropóján.
Tele vannak tervekkel a Balázs Elemér Group zenészei, akik pénteken este kilenckor lépnek fel a Művész Jazz Klub teraszán. Szeptember elején máris stúdióba vonulnak, hogy karácsonyra új lemezzel lepjék meg rajongóikat.
Könyvet ír Burány András. Mindemellett persze gyermeket nevel, annak ellenére, hogy már egy harminchat és harmincnyolc éves is van neki. Andor kisfia viszont mindössze nyolc hónapos.
Jövőre Szentendrén lesz kiállítása Tábori Csabának, egyébként pedig folyamatosan láthatják műveit szerte az országban Jézus élete címmel, mely kiállításban társai ef. Zámbó István és Aknay János. A kiállításuk az ország minden megyéjében megtekinthető.
Véget ért a kéthetes fafaragó tábor. Az elkészült műveket ünnepélyes keretek között, Baracs falunapján adták át a lakóknak, a település névadójának mellszobrával egyetemben.
Aludni, aludni! – sóhajtozott az öreg, de nem jött a megváltó álom. Halálosan fáradt volt, az agya viszont nem kapcsolt ki. Egyre csak a könyvre gondolt. A kamra fölött, a kispadláson lelt rá. Régen, még a ’80-as években az apja mutatta neki, hova rejtett iratokat, de idővel megfeledkezett róla.
Felvételt hirdet városunk neves táncegyüttese a Dunaújvárosi Vasas. Itt a lehetőség, hogy betáncold magad a köztudatba, csatlakozz egy pörgős csapathoz.
Helyi zenekarok lépnek fel azon a mini fesztiválon, amelyet a Szalki-szigeti Szabadstrandon rendeznek majd augusztus 21-én. A rendezvényre a belépés díjtalan.