Jobbikos kabaréhétvége: ezen a héten is alakult egy ellenállás
Nagyon jó hangulatban telt a szétesőben lévő párt szombati kongresszusa, hiszen a küldöttek elfogadták a szórakoztató és népmesei elemeket egyaránt felvonultató Nemzeti Ellenállás Kiáltványát - írja az Origo.
"A lassan a Gyurcsány-párt tagozatává váló Jobbik elnöke, Sneider Tamás még azt a viccet is elsütötte, hogy a Gyurcsány-kormány alatt kevésbé volt sebezhető a gazdaság.
Bár nem indított túl jó előjelekkel a Jobbik tegnapi kongresszusa, a vége szerencsére nagyon vidám lett. Ahogy a Magyar Idők megírta a szervezés során apróbb problémák merültek fel a résztvevők számát illetően, amit Snieder Tamásék úgy próbáltak meg orvosolni, hogy a korábbiaktól eltérően az alapszervezetek vendégeket is delegálhattak a küldötteken kívül. Így próbálták megtörni azt a jónak nem igazán nevezhető jobbikos szokást, miszerint egy-egy lakossági fórum, állománygyűlés, vagy nagyelőadás során KONGNAK az ürességtől az előadótermek.
Telt házat így se sikerült összehozni, de még ez is magabiztosságot hozott a párt vezető politikusainak, akik talán emiatt kicsattanóan optimista nyilatkozatokkal örvendeztették meg a jelenlévő küldötteket, és alapszervezeti tagokat. Ugyanis az a párt, amelyik az áprilisi választást, és Vona Gábor háttérbe vonulását követően folyamatosan válságban van, átélt egy durva pártszakadást, havi szinten verte át szimpatizánsait (ÁSZ-büntetés, legutóbb a taglétszámmal kapcsolatos hazugságok, amelyeket egy kiszivárgott beszélgetés leplezett le) tegnap meghirdette az ellenállást. Igen, azt az ellenállást, amivel Gyurcsány Ferenc két nap alatt bukott meg. A megjelent küldöttek (és az alacsony érdeklődés miatt meghívott vendégek) egyhangú szavazással elfogadták a szórakoztató és népmesei elemeket bőséggel felvonultató Nemzeti Ellenállás Kiáltvány névre elkeresztelt dokumentumot.
Fotó:MTI
„Mi, a Jobbik Magyarországért Mozgalom tagjai, mint keresztény értékrendű és nemzeti elkötelezettségű hazafiak újult erővel és megerősödött hittel fordulunk nemzetünk felé" – írja az újult erővel a nemzet felé forduló párt indításként. A dokumentumból kirajzolódik, hogy igen komoly ellenféllel kell szembe szállniuk, aki a világon az összes létező gonoszságra készen áll (például legyőzi őket a választáson). Egyáltalán nem csoda, hogy szükség volt egy ilyen fontos dokumentum elfogadására az ördögi erő ellen, ami-aki nem más, mint a hazánkat uralma alá hajtó, minden gaztettre képes rendszer, ami százezreket zsarol és fenyeget, sőt (!!!) még többeket (!!!) ringat a jólét és a biztonság hamis illúziójába.
Tehát fussunk neki még egyszer: az Orbán-kormány fő bűne, hogy az emberek jólétben és biztonságban érzik magukat. Ez tényleg ördögi!
De szerencsére itt vannak a magyaroknak a jó szándékú, tettre kész, bátor jobbikosok, akik teljes egységben vallják, hogy nem hajtanak fejet Orbán Viktornak, hanem ellenállnak (és nyilván mindent megtesznek azért, hogy az emberek ne érezzék magukat biztonságban és jólétben). Majd az ellenzéki párt, bocsánat, ELLENÁLLÓK kézen fogva, egyetértésben, szeretetben hosszas felsorolásba kezdenek, hogy milyen rossz az élet Magyarországon: nincs szabadság, nincs igazságosság, és a többi.
Ezért történelmi küldetésüknek érzik, hogy egy új, szabad, igazságos, biztonságos Magyarországot építsenek. Éppen ezért teljesen világos, hogy a Nemzeti Ellenállás Kiáltvány elfogadásától, a Jobbik már nem csupán egy ellenzéki párt, hanem a rendszerváltásért dolgozó és e harc folyamán soha, semmilyen alkut nem kötő nemzeti ellenállás– írják azok a jobbikosok, akik az elmúlt években csak alkukat kötöttek (Simicska Lajos, közeledés az ellenzéki pártokhoz stb.)
Hogy teljes legyen a vicc, arról Sneider Tamás pártelnök gondoskodott az eseményt követő sajtótájékoztatóján. Az MTI beszámolója szerint a poltikus a párt egyik legfontosabb feladatának azt tartja, hogy megmentse a Gyurcsány-kormány időszakánál is sebezhetőbb gazdaságot. A Jobbik tehát már ott tart, hogy a Magyarországot majdnem államcsődbe navigáló Gyurcsánynak hízeleg. Mindig van hova fejlődni, ellenállók!" - írja az origo.hu.
- origo.hu -
A rovat további hírei: Közélet
Születésnap és világnap az idősek otthonában
2025. okt. 01.
Az idősek világnapja alkalmából városunkban is megünneplik szépkorú polgártársainkat – az Egyesített Szociális Intézmény Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonában kedves műsorral köszöntötték a létesítmény lakóit, a kínálatot még szülinapi zsúr is színesítette!
Lakossági fórumot tartottak Újtelepen
2025. okt. 01.
A napokban több fontos eseményről is hírt adott Tóth Kálmán önkormányzati képviselő. A hét elején fontos ügy apropóján tartottak lakossági fórumot, illetve tovább szépült a korábban is említett Tündérkert Játszótér.
Vállalkozói fókusznap a BNI szervezésében
2025. szep. 30.
Ismét vállalkozói fókusznapot szervezett a BNI dunaújvárosi csoportja a közelmúltban. Az esemény részeként közel 100 vállalkozót vártak – továbbra is központban volt a kapcsolatépítés, a kapcsolati hálók bővítése, és természetesen a vállalkozásfejlesztés is.
Új fejlesztési lehetőségek a múzeumban
2025. szep. 30.
Az Intercisa Múzeum szakembereivel egyeztetett Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester hétfőn. A közelmúltban teljes megújuláson esett át a múzeum belső udvara – lenne igény további fejlesztésekre is.
DSTV: ünnepi alkalom a református templomban
2025. szep. 30.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása az MRE Újváros Drogambulancia ünnepségéről. A református templomban hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd felavatták a nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra. Hangkép.
DSTV: különlegesen szép születésnapi ajándék
2025. szep. 29.
Édesapjuk példáját követve vállalkoztak véradásra Csiszár László ikerfiai, derül ki a DSTV összegzéséből. Balázs és Zsombor a 18. születésnap után egy nappal vállalta a csapolást, szintén rendszeres véradó nővérük, Laura ezúttal drukkerként vett részt a nagy alkalmon. Apa és fiai együtt kilenc ember életét mentették meg! Hangkép.
DSTV: a tisztább környezetért
2025. szep. 27.
Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A közelmúltban megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt a DLSZ és a Decathlon szervezésében. Hangkép.









