Nem szabad húzni az időt
Egyre több európai ország mondja azt, hogy nem szabad elhanyagolni az illegális migráció problémáját, mert egyre csak jönnek az emberek Afrikából – erről beszélt Kis Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán szombat reggel.
Nem szabad megengedni, hogy elinduljanak a migránsok az afrikai kikötőkből, mert az európai partokról már nehéz visszafordítani őket. Az Európai Unió azonban csak húzza az időt – tette hozzá. A szakember megjegyezte, hogy Olaszországba már több mint 800 ezer migráns érkezett, az európai országok azt ígérték, segítenek elhelyezni a bevándorlókat, de ez nem történt meg.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Pappné Grabant Ilona: "az emberek otthona nem a lakásuk ajtajáig tart"
2024. nov. 14.
Pappné Grabant Ilona a 8-as választókerület megválasztott képviselője, és mint minden körzeti képviselő, ő is a "Rajta, Újváros!" Egyesület színeiben indult és nyert. Október óta látja el ezt a feladatot, sőt, városunk idősügyi tanácsnokának is megválasztották. Cikluskezdeti beszélgetést kértünk és kaptunk tőle.
Új Esély Központ: helyük lett a helyi szociális rendszerben
2024. nov. 14.
Áprilisban nyitotta meg hivatalosan is kapuit, a volt Bánki iskolában, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió, ahol nappali szociális központot üzemeltetnek. Azóta eltelt időben sok szenvedélybeteg fordult meg náluk, részük van a helyi szociális rendszerben. A tapasztalatokról, az eddig elvégzett munkáról egyeztetett szerdán délután Barta Endre alpolgármester.
Teljesen megújultak a köztemetőben a II. világháborús sírok és emlékhelyek
2024. nov. 14.
Megújult a Mondbach-kúria, az előtte lévő szovjet hősi emlékművet áthelyzete az önkormányzat, a területet rendezte, elvégezte a parkosítási, virágültetési munkálatokat. Szerdán a huszonnyolc exhumált szovjet katona földi maradványait a Dunaújvárosi Köztemetőben helyezték végső nyugalomra, ahol teljesen megújult a katonai parcella.
A Dunaújvárosért díj kitüntetettjei
2024. nov. 14.
Dunaújváros közgyűlése különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Összeállításunkban hétről hétre felelevenítjük a 2019-2024-es önkormányzati ciklusban díjazottak névsorát, életútját – a Dunaújvárosért díjjal kezdünk!
Sikerrel célba ért a jótékonysági akció
2024. nov. 13.
Átadták, s már használatba is vehetik a Móra iskola diákjai azokat a fejlesztő eszközöket, melyeket a májusi "Jót Fut a Város – Dunaújváros" akciónak köszönhetően sikerült beszerezni a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport jóvoltából. Példás kezdeményezés, és már biztos: jövőre folytatják!
A szociális munka napját ünnepelte az Útkeresés Segítő Szolgálat
2024. nov. 12.
Az Útkeresés Segítő Szolgálat minden esztendőben bensőséges keretek között ünnepli meg a szociális munka napját. Ekkor adják át az intézményen belül meghirdetett Szociális Munka díjat az arra legérdemesebb kollégájuknak. Az idei díjat Abonyiné Szűcs Györgyi vehette át.
Új szemlélettel és új tervekkel dolgoznak a Szertelen Házban
2024. nov. 12.
A Szertelen Ház, hivatalosan MRE Újváros Drogambulancia széles körű ellátási formával rendelkezik, de leginkább a szenvedélybeteg-ellátással, számukra nyújtott különböző szolgáltatásokkal foglalkoznak. Még múlt szerdán délelőtt látogatott el hozzájuk Barta Endre alpolgármester és Kálló Gergely képviselő, az önkormányzat ifjúsági tanácsnoka.