Nincs pihenés

spigott - 2018. szeptember 17. 8:00

Az Újpest elleni vasárnapi mérkőzést követően ma már a Brassó ellen korcsolyáznak jégre az Acélbikák az Erste Ligában.

Nem sokat pihenhet az UTE elleni vasárnap esti 5-3-as vereség után a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely bő huszonnégy órával fővárosi mérkőzése után már hazai pályán méreti meg az Erste Liga negyedik fordulójában. Együttesünk ellenfele a remek erőkből álló Brassó lesz este nyolc órától, s a vendégek eddigi eredményei alapján nem számíthatnak könnyű meccsre Antti Karhula tanítványai. A nyáron jelentősen megerősített brassói egylet ugyanis két nagyon sima győzelemmel kezdte az idei szezont, hiszen előbb Bécsben aratott 7-1-es sikert a Vienna Capitals II ellen, majd tegnap este is hét gólt szerezve győzött a Fehérvári Titánok ellen úgy, hogy már az első harmad után 6-1-re vezetett megyei riválisunk otthonában.

Ahhoz azonban, hogy sikerüljön itthon tartani a nagyon fontos pontokat, muszáj lesz javulnia az Acélbikáknak, leginkább a saját harmadikban, hiszen az Újpest elleni mérkőzésen minimum három igen könnyű gólt engedélyeztek ellenfelüknek, ami ezen a szinten egyszerűen nem fér már bele. Tudja ezt a DAB szakvezetője, Antti Karhula is, aki szerint elengedhetetlen lesz az, hogy az első pillanattól az utolsóig megfelelően koncentráljanak játékosai.

Képek: DO-archív

"Az ilyen megterhelő időszakok miatt fontos, hogy az alapozás jól sikerüljön, az állóképesség rendben legyen, hiszen hét nap alatt négy mérkőzés nagyon igénybe veszi a szervezetet. Két nagyon kemény ellenféllel találkozunk alig 24 óra alatt, hiszen a Brassónak is nagyon erős kerete van, amellyel a legutóbb a bécsi és a fehérvári fiatalokat győzték le magabiztosan. Elengedhetetlen lesz, hogy koncentráltan lépjünk jégre az első pillanattól fogva, mert olyan kvalitású hokisok is játszanak az ellenfélnél, akik a legapróbb hibákat is gólokkal tudják megbosszulni. Remélem, hogy sokan kilátogatnak a mérkőzésre, és élőben is szurkolnak majd a fiúknak, az biztos, hogy parázs meccsre van kilátás" – fogalmazott a DAB finn vezetőedzője.

A rovat további hírei: Sport

Négy közé jutott a DFVE a Magyar Kupában

Négy közé jutott a DFVE a Magyar Kupában

2025. okt. 11.

Itthon is simán legyőzte a győrieket, így kettős sikerrel jutott be a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé a DFVE női vízilabda csapata.

Újra itthon a DFC

Újra itthon a DFC

2025. okt. 11.

A Majosi SE elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.

Sokba került a másfél perces kihagyás

Sokba került a másfél perces kihagyás

2025. okt. 11.

Nagyot küzdött, de egy másfél perces rövidzárlatnak is "köszönhetően" kikapott Csíkszeredán a DAB jégkorong csapata az Erste Liga pénteki fordulójában.

Biztos előnyben a DFVE

Biztos előnyben a DFVE

2025. okt. 10.

Fél lábbal már a négy között érezheti magát a DFVE női vízilabda csapata a Magyar Kupában, miután a negyeddöntő első meccsén magabiztos sikert aratott a UNI-Győr otthonában.

DSTV: szép eredmények a grappling ob-n

DSTV: szép eredmények a grappling ob-n

2025. okt. 10.

Kiváló eredményeket értek el a dunaújvárosi Fox SE versenyzői a közelmúltban megrendezett grappling junior és felnőtt magyar bajnokságon. A budapesti viadalt Mészáros Márk, az egyesület vezetője értékelte, valamint elárulta azt is, milyen feladatok várnak még rájuk a közeljövőben. Hangkép.

Idei első erdélyi túráján a DAB

Idei első erdélyi túráján a DAB

2025. okt. 10.

A Csíkszereda otthonában folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél hattól.

DSTV: elsősöket avattak a Vasváriban

DSTV: elsősöket avattak a Vasváriban

2025. okt. 09.

A múlt héten zajlottak a „Vasvári hét programjai” az iskolában. Ekkor avatták igazi vasváris tanulóvá az intézmény legfiatalabbjait is – sok nebuló kezdte meg a tanulmányait városunk sportiskolájában. Hangkép.