Orbán: májusban meg kell változtatni az európai politikát
A bevándorláspárti és a bevándorlásellenes európai képviselők csatája még nem dőlt el, a mérkőzést meg kell vívni, és májusban az európai parlamenti (EP) választáson meg kell változtatni az európai politikát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A kormányfő kifejtette: ma az EP-ben és az Európai Bizottságban is elsöprő többségben vannak a bevándorlást támogatók, akik „egyben egy komoly demokráciaproblémát is jelentenek”, hiszen olyasmit képviselnek, amit egyébként az európai emberek nem akarnak.
Az európai emberek azt várják a vezetőiktől, hogy öntsenek tiszta vizet a pohárba, és mondják ki: helyesnek vagy rossz dolognak tartják a migrációt – jelentette ki Orbán Viktor. Szerinte a döntő mondat az, hogy a migráció rossz dolog, az valójában lakosságcserét jelent.
„Egyre kevesebb európai ember születik, és egyre több idegent hoznak ide. Ez meg fogja változtatni a kultúránkat, és egy-két év elteltével nem ismerünk rá a saját falunkra, a saját városunkra, a saját országunkra és a saját kontinensünkre” – mondta. Hozzátette: aki nem mondja ki, hogy a migráció rossz dolog, „ezért mi az emberek oldalán állunk”, az hiába akarja korlátozni a migrációt, nem tudja megnyerni az emberek bizalmát.
Vannak olyan európai országok – folytatta a miniszterelnök -, ahol a politikusok nem merik képviselni az emberek véleményét, ám „ránk ez nem jellemző”, és „ha bennünket megtámadnak, akkor abban mindenki biztos lehet, hogy megfelelő súllyal fogunk válaszolni”.
Fotó:MTI
Orbán Viktor kitért az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló ülésszakán és annak kísérőrendezvényein elhangzottakra is, különösen két beszédre, Dimitrisz Avramopulosz európai bizottsági migrációs biztos és Donald Trump amerikai elnök felszólalására.
Előbbiről azt mondta, „a görög ember” mégiscsak „a mi alkalmazottunk, mi fizetjük, tehát neki az volna a dolga mint az Európai Bizottság tagjának, hogy bennünket képviseljen”. Ha pedig nem tud minden európai uniós tagállamot képviselni, tartózkodnia kellene attól, hogy az EU nevében nyilvánítson véleményt, mert ez egy súlyos demokráciaproblémát vet fel – fejtette ki. A görög biztos azonban New Yorkban úgy nyilatkozott – idézte -, a migráció jó dolog, folytatni kell, betelepítési programot kell végrehajtani.
A miniszterelnök kijelentette: erre senkitől nem kapott felhatalmazást a migrációügyi biztos. Orbán Viktor megismételte: ezt egy demokráciaproblémának tartja, hogy az uniós tagállamok egy részének álláspontjával szögesen ellentétes véleményt képvisel a görög biztos.
„Nem véletlen, hogy sokan vagyunk itt, ezen a kontinensen, akik várják az EP-választást jövő májusban, hogy az ilyen embereknek végre útilaput köthessünk a talpára” – mondta. Kérdésre jelezte, reményei szerint Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szintén távozik májusban.
Megjegyezte azt is, hogy migrációügyben Magyarországnak nem kedvező terep az ENSZ, mert a világban a migránsokat kibocsátó országok vannak többségben, a világszervezetben pedig leképződik ez az arány, és „mi, akik ilyen európai bennszülöttek vagyunk, értelemszerűen kisebbségben vagyunk”. Így az ENSZ-ben nem könnyű egyenes derékkal képviselni a magyar álláspontot, de szerencsére Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek ez nem okoz problémát – tette hozzá a kormányfő.
Donald Trump beszédét Orbán Viktor úgy kommentálta: az amerikai elnök „már egy jelenségként, egy ikonként” képvisel egy álláspontot. Korábban az látszódott – fejtette ki -, hogy az Egyesült Államok úgy tekint magára, mint a helyes élet bölcsek kövének birtokosára, és ezt rá akarja erőltetni a világra, benne Magyarországra is. Ezzel kapcsolatban úgy emlékezett vissza: Hillary Clinton korábbi amerikai külügyminiszterrel „annyit szenvedtem, hogy azt el sem tudom önnek mondani”.
Donald Trumpot hallgatva azonban az tűnik ki – folytatta -, hogy az amerikaiak ezt úgy élték meg, hogy ők vállaltak egy világjobbító szerepet, ami valójában ellentétes volt a saját nemzeti érdekeikkel.
A miniszterelnök szerint ennek kijelentése után az Egyesült Államokra nem úgy kell tekinteni, mint korábban, vagyis nem védekezni kell vele és az illetéktelen kulturális befolyásolási kísérleteivel szemben, hanem „megpróbálhatunk érdekalapon partneri viszonyt kialakítani”.
A belpolitikára rátérve Orbán Viktor elmondta: a demográfia ügyében tervezett nemzeti konzultáció kérdéssorát péntek délután szeretné véglegesíteni. Míg az EU-ban a demográfia a számok tudománya – ha „hiányoznak emberek, legyen helyettünk máshonnan”, Afrikából, Ázsiából -, addig Magyarországnak „nem számok kellenek, hanem magyar emberek” – fogalmazott, úgy folytatva, hogy a minél több gyermekhez család kell, ahhoz pedig egy édesanya és egy édesapa kell, „lehetőleg egy nő meg egy férfi”.
A célnak azt nevezte, hogy minden tervezett gyermek megszülessen. A kormányfő végül megerősítette: idén is lesz nyugdíjprémium. Elmondta, csütörtök délután Varga Mihály pénzügyminiszter azt a tájékoztatást adta neki, hogy a gazdasági adatokból teljesen egyértelmű: az év végén, novemberben, lesz nyugdíjprémium, a gazdasági növekedés ugyanis elérte azt a szintet, amely alapján ez megilleti a nyugdíjasokat.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: hősök a hőségben – újra véradás az MMK-ban
2025. szep. 11.
Rendre nagy sikert aratnak a külső helyszíneken szervezett véradási alkalmak, derül ki a DSTV összegzéséből. Évek óta népszerű az önkéntesek körében az MMK, ahol immár évek óta sikerrel adnak otthont a retró véradásoknak – amit idén komoly kánikula nehezített. Hangkép.
Újra százak kapcsolódtak a „Fuss velünk, fuss értünk!” jótékony kezdeményezéshez (galériával)
2025. szep. 10.
Ismét nagyon sok városlakó csatlakozott a Fuss velünk, fuss értünk! jótékonysági futáshoz – az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesületéért sportoltak a részvevők. A figyelemfelhívó sporteseményen remek hangulat fogadta az indulókat a Városháza téren.
Látványos irodafejlesztés a horgásztanyán
2025. szep. 10.
A napokban szép ünnepségre invitálta a vendégeket a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Ismét nagyobb beruházás valósult meg a horgásztanyán – a Gagarin térről a tanyára költözött a horgásziroda, remekül fest az új épületrész.
Egészséget, sok boldogságot, Erzsi néni!
2025. szep. 09.
Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Magyar Erzsébet, Erzsi néni a közelmúltban ünnepelte a 90. születésnapját családja körében. A jeles alkalomból Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg és köszöntötte otthonában a városvezetés nevében.
Felújítás előtt az újtelepi "Tündérkert"
2025. szep. 08.
Az újtelepi összetartó közösség ismét nagy fába vágta a fejszéjét – a Jókai utcában található Tündérkert játszótér kap jelentős ráncfelvarrást. A közösségi tér a fejlesztésnek köszönhetően sokkal biztonságosabb és szebb lesz, a gyerekek – és szüleik – legnagyobb örömére.
DSTV: megnyitott az óvoda
2025. szep. 08.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása az EGYMI tagóvoda zászlóbontásáról. Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Megszületett! Hangkép.
Meghitt, szép eseményen ünnepelte immár 35. születésnapját a „Jószoli” család
2025. szep. 05.
Megható pillanatok, örök emlékek: bensőséges ünneppel emlékezett a Jószolgálati Otthon fennállásának 35. évfordulójára. Az intézmény 1990. szeptember 3-án nyitotta ki kapuit akkor még Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona elnevezéssel, de az évek alatt már sokszor kiderült – ez a hely nem csupán intézmény, de egyúttal biztonságos családi közeg is. Igazi otthon.










