Orbán Viktor beszéde nyitja az őszi ülésszakot
Az Országgyűlés hétfőn kezdi meg őszi ülésszakát, az első, háromnapos ülés Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul.
A parlament honlapján elérhető napirendi javaslat alapján a Ház az első héten hétfőn és kedden ülésezik, majd azt követően - megszokott munkarendjének megfelelően - csak hétfőn ül össze. Az első ülésnapon - még a kormányfő napirend előtti felszólalását megelőzően - a közelmúltban elhunyt Bethlen István volt MDF-s országgyűlési képviselőre emlékeznek, míg Ritter Imre német nemzetiségi szószóló az augusztusban meghalt Heinek Ottóról, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnökéről emlékezhet meg öt percben.
A képviselők ezt követően megválaszthatják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságának elnökét és tagjait, ők eredményes döntés esetén esküt is tesznek. Az Országgyűlés várhatóan igazolja Serkisian Szeván Simon örmény nemzetiségi szószóló mandátumát, elődje, Simani Silva még nyár elején mondott le parlamenti helyéről. Az ülésnap interpellációkkal és azonnali kérdésekkel zárul.
Kedden a napirend előtti felszólalások után a szerzői jogi törvény módosítása mellett nemzetközi egyezményeket tárgyalnak a képviselők. Megvitatják a kereskedelmi törvény módosítását, amelynek célja, hogy az Európai Bizottság által kifogásolt, a napi fogyasztási cikkek árusítását a mérleg szerinti eredményhez kötő rendelkezéseket hatályon kívül helyezzék.
Kormánypárti képviselők kezdeményezésére kerül a Ház elé a földművesek emléknapjáról szóló országgyűlési határozati javaslat. Az emléknap szeptember 17-én, a kisparaszti családból származó Nagyatádi Szabó István egykori földművelésügyi miniszter születésnapján lenne.
A szeptember 24-i ülésnapon a napirend előtti felszólalások után csak kérdések hangzanak el, illetve ismét lesz azonnali kérdések és válaszok órája. Az őszi ülésszak zárása a december 10-ei héten várható.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Hegyi kecske a sas és mormota mellett – már teljes díszben pompázik a trafóház
2025. aug. 26.
Nem az első, és vélhetően nem is az utolsó témához kapcsolódó hírt osztjuk meg a városlakókkal: folytatódott a 4-es körzet szépítése, elkészült a Váci Mihály utcában található trafóház festése. Nagy Gergő tájképet és hegyi kecskét álmodott a sas és a mormota mellé.
Zarándokok gyülekeztek a Lajos-köveknél
2025. aug. 26.
Az 1526-os mohácsi csata az egyik legfájóbb vereség a magyar történelemben. Az esedékes évforduló alkalmával zarándoklaton vesznek részt a hagyományőrzők, akik idén is lóháton vágtak neki az Érdtől Mohácsig tartó útvonalnak, amelyen II. Lajos király serege is járt. A lovasok egyik állomása Dunaújváros volt – ahogy évek óta mindig, ezúttal is a Lajos-köveknél tartottak rövid pihenőt.
Jól sikerült a jubileumi "Szalki tali"
2025. aug. 25.
Immáron egy évtizede szervezi meg az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete az éves találkozóját, amely keretében autizmussal vagy más egyéb fogyatékossággal élő gyermeket/felnőttet nevelő családok találkozhatnak az ország területéről.
Ajándékkal búcsúzott Nárcisztól a Rosti gimnázium közössége
2025. aug. 24.
A közös munka a sikeres érettségivel ugyan véget ért, de a kapcsolat nem szakadt meg a Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola, valamint az intézményben tanult súlyosan beteg diáklány, Lisztes Nárcisz között. Az iskola egy jeles összefogás nyomán hasznos ajándékkal lepte meg Nárciszt.
DSTV: komoly segítség az álláskereséshez
2025. aug. 24.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a rendhagyó kezdeményezésről: a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnyában. Hangkép.
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!