Sargentini-jelentés - Az ellenzékre nem számíthat az ország
A Sargentini-jelentés holnapi vitáján és szerdai szavazásán a magyar helyzet van napirenden. Az Origo összegyűjtötte a kormányellenes pártok elmúlt napokban tett nyilatkozatait, hogyan állnak a kérdéshez.
Holnap tartják az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén a Sargentini-jelentés néven elhíresült, Magyarország megregulázása okán elkészített dokumentum vitáját, majd szerdán szavaznak róla az európai képviselők. Ilyenkor mindig érdemes megfigyelni, hogyan zárnak össze a magyar pártok az európai porondon. Az Origo összegyűjtötte az elmúlt napok nyilatkozatait, és az összkép elkeserítő: egyetlenegy olyan ellenzéki párt sem akadt, aki kiállt volna a magyar kormány mellett az ügyben.
A magyar ellenzék ismét színt vallott
„Tartalmilag a Sargentini-jelentésen nem lehet fogást találni. Pontos, részletes adatokkal alátámasztott, elismert nemzetközi szervezetek dokumentumaira támaszkodó szöveg kerül az Európai Parlament elé” – így kezdte pénteki közleményét Jávor Benedek, a Karácsony Gergely-féle Párbeszéd EP-képviselője arról a dokumentumról, amelynek elkészítése során jellemzően Soros György hazai szervezeteinek a véleményét kérte ki Judith Sargentini, holland európai parlamenti képviselő. Hosszas fejtegetés után Jávor arra lyukadt ki, hogy a szavazás során nem lehet Orbánék mellé állni senkinek, aki Európa jövőjéről pozitívan, még ha a jelenéről adott esetben kritikusan is gondolkozik.
A Demokratikus Koalíciónak is komoly gyakorlata van abban, hogyan álljon ki saját hazájával szemben az uniós politikai elit mellett egy-egy vitatott kérdésben. A Sargentini-jelentés kapcsán a felvezető szerep a párt egyik EP-képviselőjére, Niedermüller Péterre hárult, aki a júniusi Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságában (LIBE) a magyar jogállamiságról tartott vita során az uniós bürokratákat megszégyenítő módon érvelt Magyarország ellen. A politikus felszólalásában konkrétan köszönetet (!!!) mondott Sargentininek a jelentés elkészítéséért, amit
- kiegyensúlyozottnak,
- visszafogottnak,
- objektívnek nevezett.
Fotó:MTI
Hogy a dokumentum mennyire kiegyensúlyozott, visszafogott, arról a Nézőpont Intézet és az Alapjogokért Központ is elmondta a véleményét, ízekre szedve azt. Arról pedig, hogy mennyire objektív, mi is tudunk nyilatkozni, ugyanis utánajártunk azoknak a szervezeteknek, amelyeknek véleményét kikérte Sargentini másfél éves munkája során. „A DK EP-képviselői meg fogják szavazni az Orbán-kormány elleni uniós eljárást megindító Sargentini-jelentést” – a ráhangolódást követően ezt már Molnár Csaba, a DK másik európai képviselője közölte múlt csütörtökön az ATV-vel. A politikus olyan apróbb logikai bukfenccel indokolta meg a döntést, miszerint kizárólag „a magyar emberek (!!!) és Magyarország védelmében (!!!) szavaznak igennel a dokumentumra szerdán”.
Az MSZP a magyar kormányról kiállított bizonyítványként értékeli a Sargentini-jelentést, ezért a párt európai parlamenti (EP-) képviselői támogatni fogják annak elfogadását - közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője hétfőn az MTI-vel. Tóth Bertalan beszámolt arról is, az MSZP az egészségügy problémáira kívánja felhívni a figyelmet az őszi politikai évadban.
Az LMP-t erősen megosztja a kérdés. A Soros-közeli Mércének adott interjújában Meszerics Tamás, a párt egyetlen európai parlamenti képviselője, és az amerikai milliárdos megbízható szövetségeseinek listáján előkelő helyen szereplő politikusa elárulta,
a súlyosan elfogult Sargentini-jelentéssel semmi problémája nincs, és saját maga, nem a pártja dönt arról, megszavazza-e a dokumentumot.
Ez az álláspont viszont szembemegy a pártközpont akaratával. Keresztes László Lóránt, a párt társelnöke múlt héten azt nyilatkozta az ATV-nek, hogy elvárható lenne, aki listán szerzett mandátum alapján képviseli a pártját az EU-ban, az kövesse a párt irányvonalát. Csárdi Antal, a zöldek parlamenti képviselője erre ráerősítve úgy fogalmazott a hétvégén, fel fogják szólítani EP-képviselőjüket, miként szavazzon. Jelenleg is zajlik a pártban az az online szavazás, ami alapján a párt elnöksége ma ismertetni fogja a döntését.
- origo.hu/MTI -
A rovat további hírei: Közélet
Parkolófejlesztés Dunaújvárosban – a belvárosban is!
2025. aug. 29.
Dunaújváros belvárosában és több városrészében is enyhülhetnek a parkolási gondok a következő években. Az önkormányzat sikeresen pályázott az Európai Unió támogatási rendszerében, így a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében közel 330 új parkolóhely kialakítására nyílik lehetőség. A beruházásból mintegy 70 parkoló közvetlenül a belvárosban épülhet meg.
DSTV: lovas zarándokok a Lajos-köveknél
2025. aug. 29.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy az 1526-os mohácsi csata évfordulója kapcsán városunkban is megálltak a hagyományőrző zarándokok. Idén újra lóháton vágtak neki az Érdtől Mohácsig tartó útvonalnak, amelyen II. Lajos király serege is járt – városunkban a Lajos-köveknél emlékeztek. Hangkép.
Tovább szépül a Munkácsy utca és környéke
2025. aug. 28.
A Technikum városrészben tovább folytatódnak azok a fejlesztések, amelyek célja egy élhetőbb, biztonságosabb és zöldebb városi környezet kialakítása. Szabó Zsolt alpolgármester, a 6-os választókerület önkormányzati képviselője számolt be a legutóbbi eredményekről.
Fő a biztonság: kerekasztal-beszélgetést szerveztek az elektromos rollerezésről
2025. aug. 27.
Először szerveztek fórumot és kerekasztal-beszélgetést Dunaújvárosban a Városháza "C" szárnyában az elektromos rollerek használata apropóján. Az "új" eszközök használatára vonatkozó szabályok továbbra sincsenek lefektetve, mindenki várja a 2026-os új KRESZ előírásait.
Vitorlát bonts, árbocra fel, kalózok! – kalandos Játékfesztivállal készültek (galériával)
2025. aug. 27.
A tenger félelmet nem ismerő szereplőinek világába csalogatott az Útkeresés Segítő Szolgálat közösségi eseménye – a már hagyományos nyárbúcsúztató, egyben jótékonysági kezdeményezés ebben az évben is nagy sikert aratott a vendégek körében.
Hegyi kecske a sas és mormota mellett – már teljes díszben pompázik a trafóház
2025. aug. 26.
Nem az első, és vélhetően nem is az utolsó témához kapcsolódó hírt osztjuk meg a városlakókkal: folytatódott a 4-es körzet szépítése, elkészült a Váci Mihály utcában található trafóház festése. Nagy Gergő tájképet és hegyi kecskét álmodott a sas és a mormota mellé.
Zarándokok gyülekeztek a Lajos-köveknél
2025. aug. 26.
Az 1526-os mohácsi csata az egyik legfájóbb vereség a magyar történelemben. Az esedékes évforduló alkalmával zarándoklaton vesznek részt a hagyományőrzők, akik idén is lóháton vágtak neki az Érdtől Mohácsig tartó útvonalnak, amelyen II. Lajos király serege is járt. A lovasok egyik állomása Dunaújváros volt – ahogy évek óta mindig, ezúttal is a Lajos-köveknél tartottak rövid pihenőt.