Széteső Jobbik
Miután a Jobbik sem mondott nemet a magyarellenes Sargentini-jelentésre, betelt a pohár: feloszlatta magát a párt zuglói szervezete (a 20 fős tagság 16 jelenlévő tagjából 15-en támogatták a döntést szept. 20-án este).
Közlemény
Kilépünk az elvtelenné és jövőtlenné vált Jobbikból, melynek tisztújítása óta is csak folytatódik a párt balra tolódása, a „skandináv modell” kongresszusi célul kitűzése pedig olyan liberális szabadságjogok szorgalmazását jelenti, mely számunkra vállalhatatlan. A zuglói Pongrátz Gergely tér és szobor kezdeményezőjeként különösen szégyellem, hogy alapító atyánk forog a sírjában a pártvezetés ámokfutásai miatt, ezért inkább Alapító nyilatkozatunk tiszta radikalizmusának szellemiségét vállalva, választási programomhoz hűen, jogilag független képviselőként folytatom munkámat a XIV. kerületben, kérve felvételemet a Mi Hazánk Mozgalomba. A pártvezetés felelőssége, hogy ezzel a Jobbik már 112 önkormányzati mandátumot veszített el:https://kuruc.info/r/2/186937
2004 óta számos alkalommal kaptam bizalmat a Jobbik tagságától hol budapesti elnökként, hol alelnökként, illetve fővárosi közgyűlési képviselőként is dolgozhattam a radikális változásért az előző ciklusban.
Sok érthetetlen és nehezen vállalható változás zajlott a Jobbikban az elmúlt két évben, majd a tisztességtelen tisztújítás, a Toroczkai László és Dúró Dóra ellen azóta is folyó, hazug lejáratás korábban arra késztetett, hogy részt vegyek a platformjuk alapításában, most pedig kilépésemmel tiltakozom. Türelmi időt adtam a Jobbik új vezetőségének, de a helyzet csak romlik napról napra. Gyöngyösi Márton a Jobbik legnépszerűbb női politikusának kizárásával egy olyan lavinát indított, amellyel szétveri a pártot.
Az pedig már politikai és emberi probléma, mondhatni teljes gáz, hogy a Jobbik országgyűlési képviselői már a látszatra sem tudnak adni, és vad gyűlölködésükben kivonultak az Országgyűlésből, amikor Dúró Dóra felszólalásában a magyar társadalom egyik legnagyobb problémáját, a cigánykérdést próbálta megvilágítani. Fájó döntésemet sokáig emésztettem, és sokan még csak gyűjtik az erőt a pártban egy hasonló lépésre, melyet most én is megteszek, mert lelkiismereti kötelességemnek tartom.
A mai napig sem tudtam megemészteni azt a tavaly novemberi esetet, ami még akár három éve is elképzelhetetlen volt, hogy Brüsszelben a Jobbik béruniós konferenciáján az a Teplán István legyen a moderátor, aki George Soros egyetemének, a CEU-nak magyarországi alapítója. Szintén máig sem gyógyult be az a seb, amelyet az országgyűlési Jobbik-frakció feloszlatásával zsaroló vezetőhelyettese, Farkas Gergely okozott, amikor a párt tisztújítási kampányában azzal riogatott körlevelében: Toroczkai győzelme esetén szinte minden képviselő kilép a Jobbikból, „azaz megszűnik a Jobbik frakciója, és a párt többsége is itthagyja a Jobbikot”.
Mára bebizonyosodott, hogy a Jobbik új vezetőpárosa alkalmatlan feladata ellátására, az anyagi és morális csődhelyzetbe sodort pártnak pedig nincs jövője. A Jobbik vezetői sorozatosan olyan kijelentéseket tesznek, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, és a folyamatos kilépések százai cáfolnak meg. Sneider Tamás pl. azt hallucinálja, hogy augusztus 20-án a Jobbik rendezvényén kb. ugyanannyian voltak, mint a Mi Hazánkén, holott a vak is látja a nagyságrendi különbséget: Sneiderékére százan, Toroczkaiékéra pedig ezren voltak kíváncsiak. Az, hogy ugyanannyi belépő lenne a Jobbikba, mint kilépő, olyan gátlástalan hazugság, amit mi, eddig még megmaradt jobbikos alapszervezeti vezetők pontosan láttunk. Gyöngyösi Márton pedig egy tévéinterjúban korábban abban az ügyben szólta el magát, amit még a tagság elől is titkoltak, hogy elköltötték az ÁSZ-bírságra kért adományokat is, legutóbb a Magyar Narancsnak pedig a képviselők kétszázezres fizetésemelésének eddig általuk tagadott megszavazásáról azt mondta hosszasan érvelve, hogy azért támogatták, mert nem ülhetnek a Parlamentben "éhbérért". Az ilyen gátlástalan megnyilatkozásokhoz többé nem asszisztálhatunk, ezért tagtársaimmal együtt erkölcsi kötelességemnek tartom, hogy kilépjek a pártból.
Czeglédi János
XIV. kerületi önkormányzati képviselő,
a Jobbik volt fővárosi és zuglói elnöke
A rovat további hírei: Közélet
A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül
2025. jún. 25.
Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául.
„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló
2025. jún. 24.
Mint arról már korábban beszámoltunk, remek felhívást tett közzé Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő. A címben említett fotópályázatról már olvashattak – most lezárult a tavaszi ciklus, következik az első díjátadó.
Régen vágyott tervet valósítanak meg most
2025. jún. 24.
Régóta fennálló problémát orvosolnak a Váci Mihály utcában. A gyalogos közlekedés könnyítése érdekében felújítják a járdaszakaszt, ahol nap mint nap százak sétálnak át. A 4. választókörzet képviselője, Barta Endre számolt be a rekonstrukciós tervekről.
Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom
2025. jún. 21.
A karácsonyi szeretetvendégség akciója után újra együtt ünnepeltek: a Pünkösdi Vigalom immár hagyományos mulatságának lebonyolításában vállalt fontos szerepet a Pentelei iskola a dunasori idősek otthonában a közelmúltban.
A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni
2025. jún. 20.
A gazdaság új alapra helyezése mellett a városi identitás megőrzését és megújítását tartja a legfontosabb kihívásnak Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Az adottságokkal élni kell!
Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését
2025. jún. 19.
Közel negyven téma szerepelt a csütörtöki közgyűlés nyílt napirendjei között, egyet pedig, a Dunaújváros Közszolgálatáért díj adományozásáról szóló javaslatot zárt ülésen tárgyalták a képviselők.
Klímaberendezésekre kezd gyűjtést a bölcsi
2025. jún. 19.
A Napraforgó Bölcsőde közössége fontos célt tűzött ki a gyermekek javára – klímákért kezdtek licitet. A kicsiknek ezzel szeretnének kellemes, egészséges környezetet biztosítani a nyári melegben. Az összefogás páratlan – ráadásul az önkormányzat is segíti a kezdeményezést.