A balkáni útvonalon jelenleg is 70 ezer migráns van
Az úgynevezett balkáni migrációs útvonalon jelenleg 70 ezer ember tartózkodik - hívta fel a figyelmet az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Kósa Lajos emlékeztetett, hogy október 24-én a bosnyák-horvát határon, Bihacnál "több ezer illegális határátlépő migráns próbálta meg erőszakkal áttörni a horvát határt", de feltartóztatták őket a horvát rendőrök. Szerinte "ugyanaz a forgatókönyv, (...) ugyanazok a finanszírozók, ugyanazok a nemzetközi szervezetek" állnak emögött, mint 2015-ben Röszkénél, amikor bevándorlók megpróbálták áttörni a határon.
Kósa Lajos úgy fogalmazott: az, amit a kormány és a parlamentnek a migrációt ellenző része elképzelt, működik, "helyesek az intézkedések és szükségesek is". Hangsúlyozta: a rendőrség és a határvadászok a honvédség segítségére támaszkodva megbízhatóan el tudják hárítani az olyan kísérleteket, mint ami a horvát-bosnyák határnál bekövetkezett.
A fideszes politikust arról is kérdezték, hogy a honvédelmi és rendészeti bizottság elnökeként a házelnökhöz fordult Demeter Márta ügyében, és Kövér László kezdeményezte az LMP-s képviselő, a bizottság alelnöke nemzetbiztonsági felülvizsgálatát. Kósa Lajos azt mondta: Demeter Márta hazudott, hiszen vádjai nem bizonyultak igaznak. Megjegyezte: az LMP-ben úgy választották társelnöknek, hogy pontosan tudták, "súlyosan hazudott".
Felhívta a figyelmet arra, hogy Demeter Márta a bizottság tagjaként gyakran jut minősített iratokhoz, képviselői esküje pedig kötelezi a titkok megőrzésére és a törvények betartására. Kósa Lajos szerint az LMP-s képviselő megsértette a "nemzetbiztonságról szóló törvényt, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényt, a házszabályt, az alkotmányt és saját képviselői esküjét is". Ha a felülvizsgálat megállapítja, hogy Demeter Márta valóban nemzetbiztonsági kockázatot jelent, mert "nincs rá garancia", hogy megőrzi a tudomására jutott titkokat, akkor vissza kell hívni a honvédelmi bizottsági tagságából, és az LMP-nek küldenie kell helyette egy másik embert.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Parkolófejlesztés Dunaújvárosban – a belvárosban is!
2025. aug. 29.
Dunaújváros belvárosában és több városrészében is enyhülhetnek a parkolási gondok a következő években. Az önkormányzat sikeresen pályázott az Európai Unió támogatási rendszerében, így a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében közel 330 új parkolóhely kialakítására nyílik lehetőség. A beruházásból mintegy 70 parkoló közvetlenül a belvárosban épülhet meg.
DSTV: lovas zarándokok a Lajos-köveknél
2025. aug. 29.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy az 1526-os mohácsi csata évfordulója kapcsán városunkban is megálltak a hagyományőrző zarándokok. Idén újra lóháton vágtak neki az Érdtől Mohácsig tartó útvonalnak, amelyen II. Lajos király serege is járt – városunkban a Lajos-köveknél emlékeztek. Hangkép.
Tovább szépül a Munkácsy utca és környéke
2025. aug. 28.
A Technikum városrészben tovább folytatódnak azok a fejlesztések, amelyek célja egy élhetőbb, biztonságosabb és zöldebb városi környezet kialakítása. Szabó Zsolt alpolgármester, a 6-os választókerület önkormányzati képviselője számolt be a legutóbbi eredményekről.
Fő a biztonság: kerekasztal-beszélgetést szerveztek az elektromos rollerezésről
2025. aug. 27.
Először szerveztek fórumot és kerekasztal-beszélgetést Dunaújvárosban a Városháza "C" szárnyában az elektromos rollerek használata apropóján. Az "új" eszközök használatára vonatkozó szabályok továbbra sincsenek lefektetve, mindenki várja a 2026-os új KRESZ előírásait.
Vitorlát bonts, árbocra fel, kalózok! – kalandos Játékfesztivállal készültek (galériával)
2025. aug. 27.
A tenger félelmet nem ismerő szereplőinek világába csalogatott az Útkeresés Segítő Szolgálat közösségi eseménye – a már hagyományos nyárbúcsúztató, egyben jótékonysági kezdeményezés ebben az évben is nagy sikert aratott a vendégek körében.
Hegyi kecske a sas és mormota mellett – már teljes díszben pompázik a trafóház
2025. aug. 26.
Nem az első, és vélhetően nem is az utolsó témához kapcsolódó hírt osztjuk meg a városlakókkal: folytatódott a 4-es körzet szépítése, elkészült a Váci Mihály utcában található trafóház festése. Nagy Gergő tájképet és hegyi kecskét álmodott a sas és a mormota mellé.
Zarándokok gyülekeztek a Lajos-köveknél
2025. aug. 26.
Az 1526-os mohácsi csata az egyik legfájóbb vereség a magyar történelemben. Az esedékes évforduló alkalmával zarándoklaton vesznek részt a hagyományőrzők, akik idén is lóháton vágtak neki az Érdtől Mohácsig tartó útvonalnak, amelyen II. Lajos király serege is járt. A lovasok egyik állomása Dunaújváros volt – ahogy évek óta mindig, ezúttal is a Lajos-köveknél tartottak rövid pihenőt.









