A lóban ló van

2018. október 7. (vasárnap) 9:18 - Várkonyi Balázs

Patkányok, sorakozó! Jön a Messiás.
Nem felejtem ezt a két mondatot, hogy is felejthetném, hisz egészen kivételes, hogy valaki sorakozót rendel a patkányoknak, s magát Messiásnak nevezi. Pedig a felkentség szikráját se lehetett felfedezni benne, vagyis Pityuban, aki mindig ezt kiáltotta, amikor szénért indult a pincébe.

Sokkal többször vett irányt a pince felé, mint ahányszor odafönt fogyóban volt a szén, és értettük az okát: a bort ott rejtegette apósa elől. Ha az öreg leli meg, Pityunak nem sok maradt volna belőle.

Hogy mindez eszembe jutott, egy találkozásnak köszönhetem: vasárnap a nagytemplom előtt gyerekcsapat rajcsúrozott, egy bajszos öreg négyesével kocsiztatta őket a hintaján, ajándékféle lehetett ez a gyerekeknek. Nézem, meresztem a szemem, és lám, kit vélek a bakon fölfedezni? Hát a Pityut. A hajdani kovács vejét. Valamikor vasutas volt, a mozdonyvezetést is kitanulta. Szolgálatba járva sosem ivott, a szabadnapjain meg aztán alaposan pótolta a hiányt. Jó helyen laktak, a környéken minden megvolt a hétköznapi boldogsághoz: a közelben mozi, két kocsma, kisbolt, tüzelőkereskedés, tűzoltólaktanya, mentőállomás, napjaik mozgalmasan teltek, zajlott az élet. És a telep körül mindig ott kószált a szegénység…

Fotó: Fortepan

Pityu erős, inas férfi volt, nagy hanggal. A kovácsműhelyben sokszor segédkezett, ügyes volt, és a leghasznosabbnak a patkoláskor mutatkozott. Nagyon értett ugyanis a lovakhoz. A műhely afféle találkozóhely volt, a haverok munka után onnét vettek rajtot a kettő közül az egyik kocsma felé. Olykor megjelent a simaképű Gere is, őt nem kedvelték a csigaforma, nyálkás karaktere miatt, de kiutálni nem akarták. Mindig váratlanul érkezett, pislogott, körbeszimatolt, körülményesen tudakozódott, minden érdekelte, különösképp az Ilus, de ahhoz nem volt bátorsága, hogy ezt kimutassa, félt Miska bácsi, a kovács dühétől. Már megint itt ez a spicli – sziszegte a mester felesége, amikor meglátta Gere kígyómosolyát, de elküldeni az öreg mama sem merte, mert azt tartotta róla, hogy a párt hizlalja.

Te most mit is akarsz tudni, kérlek szépen? – bökött egyszer Pityu Gere mellkasába, mire az elvörösödve motyogta, hogy csak a Gyula bácsi hogylétéről szeretné tudni ezt-azt. Miska bácsi köhécselni kezdett a patkolóállásban. Ja, ezt-azt – ismételte Pityu, majd lassan mondta: Gyula bácsi jól van, csak mindig a priccsen alszik, mert odabent megszokta, meg a vallatói által szétvert derekának úgy jobb. Itt tartott a börtönviselt ’56-osról szóló beszámolójában, amikor a patkolt ló hatalmasat rúgott, épp a Gere seggébe. Mi a franc van ebben a lóban? – szólalt meg az öreg kovács, mire Pityu: Talán Gyula bácsi szelleme!

Vajon azóta, hogy mozdonyról hintóra váltott, olvasta-e Pityu Háy János drámáját, a Senákot? Abból tudná, hogy a lóban nincs Gyula bácsi szelleme, a munkakerülő Senák is hiába keresi a neki nem engedelmeskedő lóban a régi gazdát, Rák Janit, mert megmondta Szódás Karesz, a kocsmáros, hogy a lóban csak ló van.

Meg persze emberszeretet. És tisztesség.

A rovat további hírei: Napraszóló

Pentele hideg decemberei

Pentele hideg decemberei

2018. december 16. (vasárnap)

A krónikák szerint dermesztő hónappal zárult az 1945-ös év. Vad szelek kergették a porhavat, csonttá fagyott minden, de volt valami, ami még inkább zorddá tette azt a decembert: a félelem.

A „pentelei persely”

A „pentelei persely”

2018. december 09. (vasárnap)

Disznótorba invitál egy kedves ismerős. Gyere - mondja - semmit nem kell tenned, csak nézelődsz, meg eszel, iszol. Ha dolgozni se kell, minek menjek? Egyek igyak, szégyenkezve, hogy a férfiak meg az asszonyok egy léhűtő körül szorgoskodnak? Hát nem. De köszönöm a meghívást. 

A legszebb karácsonyi ajándék

A legszebb karácsonyi ajándék

2018. december 02. (vasárnap)

A férfi régi adventi élményeit rendezgeti a fejében: a gyermekei feszült várakozását, a cinkosságot, ahogy a maminak szánt ajándék titkára szövetkeztek, a listázást, hogy mit kapjanak majd a haverok, s a találgatást, hogy ők vajon mire számíthatnak. Felidézi, milyen izgalomba jöttek egyszer a kicsik, amikor a szentestére várva a szürkületben meglátták: egy madár telepedett a párkányra. 

Hogyan kell embert lopni?

Hogyan kell embert lopni?

2018. november 25. (vasárnap)

Mi sem egyszerűbb. Ám ne feledkezzünk meg a módszerességről. Precízen kell csinálni, íme: „Harangot csak egyféleképpen lehet önteni. Csak úgy, ahogy Borisz, dehogy Borisz – Boriszka teszi az Andrej Rubljovban.” Jaj, nem! Összekevertem jegyzeteimet, ez az idézet Ancsel Éva kisesszéjéből való, a harangöntésről, meg az alkotás türelméről, az alaposságról, az elmélyültségről szól.

Pentelére Terencskének, Totyinak

Pentelére Terencskének, Totyinak

2018. november 18. (vasárnap)

Régi folyóiratok között matatok. Kezem megáll egy 1990-es Filmvilágon. Szívem szerint való írásra lelek: Szőts István, az – akkor még – élő legenda idézi fel emlékeit. Ha egyetlen más filmet nem alkotott volna, akkor is korszakos alakja lenne kultúránknak: az 1941-ben készült Emberek a havason új fejezetet nyitott a mozgókép hazai történetében. Velencében, a mértékadó fesztiválon fődíjat nyert, itthon és külföldön róla szóltak a szakmai dialógusok.

Ledőlési határidő

Ledőlési határidő

2018. november 11. (vasárnap)

Előttem embersokaság kígyózik, délidő van, a környék legjobb rántott szeletére vár mindenki. Minőségi, nem vágják a húst papírvékonyra, nem klopfolják ki belőle a „lelket” is, frissen készül, még forró, amikor a legéhesebbek az árudából kilépve falni kezdik.

Pentele az utolsókig kitartott…

Pentele az utolsókig kitartott…

2018. november 04. (vasárnap)

„A bombázás után az orosz tankok a pincesoron jöttek lefelé a sötétben dübörögve. Az utca végén van egy szűk forduló, ahol a tank nem fért el, és az ágyúcső bement az ott tévő házba, és pont a szentképnél állt meg.”