A lóban ló van

2018. október 7. (vasárnap) 9:18 - Várkonyi Balázs

Patkányok, sorakozó! Jön a Messiás.
Nem felejtem ezt a két mondatot, hogy is felejthetném, hisz egészen kivételes, hogy valaki sorakozót rendel a patkányoknak, s magát Messiásnak nevezi. Pedig a felkentség szikráját se lehetett felfedezni benne, vagyis Pityuban, aki mindig ezt kiáltotta, amikor szénért indult a pincébe.

Sokkal többször vett irányt a pince felé, mint ahányszor odafönt fogyóban volt a szén, és értettük az okát: a bort ott rejtegette apósa elől. Ha az öreg leli meg, Pityunak nem sok maradt volna belőle.

Hogy mindez eszembe jutott, egy találkozásnak köszönhetem: vasárnap a nagytemplom előtt gyerekcsapat rajcsúrozott, egy bajszos öreg négyesével kocsiztatta őket a hintaján, ajándékféle lehetett ez a gyerekeknek. Nézem, meresztem a szemem, és lám, kit vélek a bakon fölfedezni? Hát a Pityut. A hajdani kovács vejét. Valamikor vasutas volt, a mozdonyvezetést is kitanulta. Szolgálatba járva sosem ivott, a szabadnapjain meg aztán alaposan pótolta a hiányt. Jó helyen laktak, a környéken minden megvolt a hétköznapi boldogsághoz: a közelben mozi, két kocsma, kisbolt, tüzelőkereskedés, tűzoltólaktanya, mentőállomás, napjaik mozgalmasan teltek, zajlott az élet. És a telep körül mindig ott kószált a szegénység…

Fotó: Fortepan

Pityu erős, inas férfi volt, nagy hanggal. A kovácsműhelyben sokszor segédkezett, ügyes volt, és a leghasznosabbnak a patkoláskor mutatkozott. Nagyon értett ugyanis a lovakhoz. A műhely afféle találkozóhely volt, a haverok munka után onnét vettek rajtot a kettő közül az egyik kocsma felé. Olykor megjelent a simaképű Gere is, őt nem kedvelték a csigaforma, nyálkás karaktere miatt, de kiutálni nem akarták. Mindig váratlanul érkezett, pislogott, körbeszimatolt, körülményesen tudakozódott, minden érdekelte, különösképp az Ilus, de ahhoz nem volt bátorsága, hogy ezt kimutassa, félt Miska bácsi, a kovács dühétől. Már megint itt ez a spicli – sziszegte a mester felesége, amikor meglátta Gere kígyómosolyát, de elküldeni az öreg mama sem merte, mert azt tartotta róla, hogy a párt hizlalja.

Te most mit is akarsz tudni, kérlek szépen? – bökött egyszer Pityu Gere mellkasába, mire az elvörösödve motyogta, hogy csak a Gyula bácsi hogylétéről szeretné tudni ezt-azt. Miska bácsi köhécselni kezdett a patkolóállásban. Ja, ezt-azt – ismételte Pityu, majd lassan mondta: Gyula bácsi jól van, csak mindig a priccsen alszik, mert odabent megszokta, meg a vallatói által szétvert derekának úgy jobb. Itt tartott a börtönviselt ’56-osról szóló beszámolójában, amikor a patkolt ló hatalmasat rúgott, épp a Gere seggébe. Mi a franc van ebben a lóban? – szólalt meg az öreg kovács, mire Pityu: Talán Gyula bácsi szelleme!

Vajon azóta, hogy mozdonyról hintóra váltott, olvasta-e Pityu Háy János drámáját, a Senákot? Abból tudná, hogy a lóban nincs Gyula bácsi szelleme, a munkakerülő Senák is hiába keresi a neki nem engedelmeskedő lóban a régi gazdát, Rák Janit, mert megmondta Szódás Karesz, a kocsmáros, hogy a lóban csak ló van.

Meg persze emberszeretet. És tisztesség.

A rovat további hírei: Napraszóló

Lóháton, vaksötétben

Lóháton, vaksötétben

2018. október 14. (vasárnap)

Úgy hívták, Meglepetés Jani. Na jó, persze, hogy nem ez volt a rendes neve, a kiskölykök titulálták így, miután megvitatták, hogy szerintük a Jack a John becézett alakja. És az eredeti név így hangzott: Surprise Jack.

Gyógyszertár, betegek kórusa

Gyógyszertár, betegek kórusa

2018. szeptember 30. (vasárnap)

No lám, nem vagyok egyedül, de mennyire nem, a gyógyszertár tele van lázas tekintetű, szipákoló, köhécselő emberekkel. Ha a várakozók közül valaki még nem kapta el ezt a mostanában aratni kezdett kórt, soha jobb alkalom, ennyi beteg között ő is könnyen beleesik.

Szántani, hegynek fölfele

Szántani, hegynek fölfele

2018. szeptember 23. (vasárnap)

Hófehér fal, nagy, tiszta felületek, kevés fölaggatott dísz. Feszület – hát persze, egy szerzetes szobájában vagyunk –, aztán két szakrális jelkép, egy festmény, Madonna a kisdeddel. És még valami: fekete-fehér fotó, dombhajlatot látni, a domb élén szántó parasztember. Hegynek fölfelé szánt. Jelkép ez, tán hivatásának jelképe is? – kérdezem a pátert.

Egy korszak mintaembere

Egy korszak mintaembere

2018. szeptember 16. (vasárnap)

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Olvasás, életre-halálra

Olvasás, életre-halálra

2018. szeptember 08. (szombat)

Kelj fel, régen szántanak; Csépeltél-e vetésre? Aki e kétsoros intelmet Szent Mihály havi ajánlásként a szántóvetőknek megfogalmazta, a XVI. század különös figurája volt. Újfaluból, a mai Esztergom pereméről indult a nagyvilágba. Krakkóba tartott, a földkerekség egyik legrégibb egyetemére, amely már két évszázada működött. Beiratkozott.

Emberi erőforrás

Emberi erőforrás

2018. szeptember 01. (szombat)

Vándoriskola. Vajon mond-e még valakinek ez a szó bármi is? Tán azoknak, akik Földvárypusztán tanultak ilyenben. De ők, ha még meg is vannak, nyolcvan év fölött lehetnek. Mert hetvenkét éve, 1946-ban nyílott meg a vándoriskola. Kényszerből.

Nyár, orkán, jóvátétel…

Nyár, orkán, jóvátétel…

2018. augusztus 25. (szombat)

Alattomosan közelített a vihar. Csak az utolsó pillanatban észlelték, úgy csapott le, váratlanul, hogy megrémülni se volt idejük. Az erdő felől tört a tanyára. Vitt mindent, ami az útjában állt: földre fektette a már amúgy is megroggyant villanykarót, elsodorta a támoszlopot, fölborította a szénabálát, aztán módszeresen szét is szedte.