A lóban ló van

2018. október 7. (vasárnap) 9:18 - Várkonyi Balázs

Patkányok, sorakozó! Jön a Messiás.
Nem felejtem ezt a két mondatot, hogy is felejthetném, hisz egészen kivételes, hogy valaki sorakozót rendel a patkányoknak, s magát Messiásnak nevezi. Pedig a felkentség szikráját se lehetett felfedezni benne, vagyis Pityuban, aki mindig ezt kiáltotta, amikor szénért indult a pincébe.

Sokkal többször vett irányt a pince felé, mint ahányszor odafönt fogyóban volt a szén, és értettük az okát: a bort ott rejtegette apósa elől. Ha az öreg leli meg, Pityunak nem sok maradt volna belőle.

Hogy mindez eszembe jutott, egy találkozásnak köszönhetem: vasárnap a nagytemplom előtt gyerekcsapat rajcsúrozott, egy bajszos öreg négyesével kocsiztatta őket a hintaján, ajándékféle lehetett ez a gyerekeknek. Nézem, meresztem a szemem, és lám, kit vélek a bakon fölfedezni? Hát a Pityut. A hajdani kovács vejét. Valamikor vasutas volt, a mozdonyvezetést is kitanulta. Szolgálatba járva sosem ivott, a szabadnapjain meg aztán alaposan pótolta a hiányt. Jó helyen laktak, a környéken minden megvolt a hétköznapi boldogsághoz: a közelben mozi, két kocsma, kisbolt, tüzelőkereskedés, tűzoltólaktanya, mentőállomás, napjaik mozgalmasan teltek, zajlott az élet. És a telep körül mindig ott kószált a szegénység…

Fotó: Fortepan

Pityu erős, inas férfi volt, nagy hanggal. A kovácsműhelyben sokszor segédkezett, ügyes volt, és a leghasznosabbnak a patkoláskor mutatkozott. Nagyon értett ugyanis a lovakhoz. A műhely afféle találkozóhely volt, a haverok munka után onnét vettek rajtot a kettő közül az egyik kocsma felé. Olykor megjelent a simaképű Gere is, őt nem kedvelték a csigaforma, nyálkás karaktere miatt, de kiutálni nem akarták. Mindig váratlanul érkezett, pislogott, körbeszimatolt, körülményesen tudakozódott, minden érdekelte, különösképp az Ilus, de ahhoz nem volt bátorsága, hogy ezt kimutassa, félt Miska bácsi, a kovács dühétől. Már megint itt ez a spicli – sziszegte a mester felesége, amikor meglátta Gere kígyómosolyát, de elküldeni az öreg mama sem merte, mert azt tartotta róla, hogy a párt hizlalja.

Te most mit is akarsz tudni, kérlek szépen? – bökött egyszer Pityu Gere mellkasába, mire az elvörösödve motyogta, hogy csak a Gyula bácsi hogylétéről szeretné tudni ezt-azt. Miska bácsi köhécselni kezdett a patkolóállásban. Ja, ezt-azt – ismételte Pityu, majd lassan mondta: Gyula bácsi jól van, csak mindig a priccsen alszik, mert odabent megszokta, meg a vallatói által szétvert derekának úgy jobb. Itt tartott a börtönviselt ’56-osról szóló beszámolójában, amikor a patkolt ló hatalmasat rúgott, épp a Gere seggébe. Mi a franc van ebben a lóban? – szólalt meg az öreg kovács, mire Pityu: Talán Gyula bácsi szelleme!

Vajon azóta, hogy mozdonyról hintóra váltott, olvasta-e Pityu Háy János drámáját, a Senákot? Abból tudná, hogy a lóban nincs Gyula bácsi szelleme, a munkakerülő Senák is hiába keresi a neki nem engedelmeskedő lóban a régi gazdát, Rák Janit, mert megmondta Szódás Karesz, a kocsmáros, hogy a lóban csak ló van.

Meg persze emberszeretet. És tisztesség.

A rovat további hírei: Napraszóló

Hogy hívnak, kis boxos?

Hogy hívnak, kis boxos?

2019. február 16. (szombat)

Borsós. Borzas. Ebes. Elep. Kócs. Kormópuszta – mintha leckét mondana fel, úgy sorolja a hortobágyi gazdaságok nevét, tizenkettőt, ahová az ötvenes években kitelepített családok kerültek, kényszermunkára. És most telefonon invitál: készül az egykori száműzetése színhelyére, tartsak vele, hisz már kétszer együtt mentünk. Majd meglátjuk, mondom neki, hogy időt nyerjek.

Újvárosi hódítók

Újvárosi hódítók

2019. február 10. (vasárnap)

Ismét egy évforduló. Nem „kerek”, nem is évszázadot megidéző – egyszerű, szerény, amolyan semmi különös nap a kalendáriumban. De valakiknek nagyon sokat jelent: a fiatalságukra emlékeztet. És voltaképpen az egész életükre.

A farkas nem ordít be…

A farkas nem ordít be…

2019. február 03. (vasárnap)

Éjszakai csönd volt. A kisfiú az ablak előtt állt, kifelé nézett, közben meztelen talpát néha fölemelte és a másik lábához dörgölte. Fázott zokni nélkül. Anyja csodálkozva figyelt, majd, hogy nem történt semmi, megszólalt: Mit csinálsz te itt? A fiúcska majdnem összeesett az ijedségtől. Azt motyogta, hogy nem tudott aludni. Anyja gyorsan ágyba dugta.

Umcacca és társai

Umcacca és társai

2019. január 31. (csütörtök)

Egy hirdetésben bukkanok rá: Kucorgó tér. Hangulatos, kedves név, a terecske is biztosan rászolgált erre; de mitől lett kucorgó?

A faegér papája

A faegér papája

2019. január 30. (szerda)

Az elegancia, barátom, az elegancia az ok! Nagy hirtelen ezt adtam magyarázatként, amikor szomszédom megkérdezte, mi a csudának nekem laptophoz egér.

Munkaélmény, életpélda

Munkaélmény, életpélda

2019. január 27. (vasárnap)

Úgy hívták: „a kis sánta amerikai”. Olajmunkás körökben terjedő kósza legendák hőse volt. Ha volt egyáltalán. Mert olyan valószerűtlen, hogy valaki, akinek neve sem ismert, igaz történetek főszereplője legyen. De ez csupán az én fikcióm.

A bunyós masiniszta

A bunyós masiniszta

2019. január 19. (szombat)

Szörnyű hibát vétett azon a régi januári estén Tóth Gyula fékező: vacsora után a szálláshelyen a saját lábára húzta Klenner mozdonyvezető becses lábbelijét, a szőrcsizmáját. A masiniszta, hogy megnevelje a vétkest, a szőrcsizmával agyba-főbe verte.